Kultúra

Az MTK új stadionját is tervező BORD felel majd a magyar MotoGP-pálya terveiért

Az egy sor, nemzetközi szinten is visszhangot keltő hazai épületért felelt stúdiónak nem ez lesz az első sportlétesítménye.

A Sauska borászat tokaji pincészetét, a debreceni Aquaticum Strandfürdőt, a Debreceni Nemzetközi Iskolát, valamint a Debreceni Nagyerdei Stadiont, és az MTK Új Hidegkúti Nándor Stadionját, illetve számtalan, nemzetközi szinten is magasan jegyzett épületet tervező BORD Építész Stúdió győzött a hajdúnánási MotoGP versenypálya és multifunkciós autó-motorsport komplexum tervezésére kiírt pályázaton – derül ki az Octogon magazin cikkéből.

A biztonságos versenyzés mellett a versenyélményre is nagy hangsúlyt fektetni kívánó terv maradéktalanul eleget tesz a szokatlanul bonyolult pályázati kiírás feltételeinek, így a pálya nem csak az évi néhány versenynapon, hanem – a kiszolgáló létesítményeknek köszönhetően –

egész évben fogadhat majd látogatókat.

A közvetlenül az M3-as autópálya mellett fekvő, ötszáz hektáros területet a BORD ügyesen használja majd ki: az Octogon leírása szerint

a központban álló versenypálya ívéhez két, 12 méter magasra emelt, két kilométer hosszan elterülő természetes partfal kötődik majd, ami nem csak a káros zajhatásoktól fogja megvédeni a rendezvényhelyszíneket, illetve a pályához kötődő funkciókat, de egyszerre szolgál majd a lelátók fölé emelkedő útvonalként is, ahonnan bárki egyedi nézőpontból követheti a versenyeket.

BORD Építész Stúdió (Homologue, Ölbey Zoltán) A pálya, és az ahhoz csatlakozó komplexum látványterve.

A partfal külső pereméhez kapcsolódik majd a létesítmény egy mesterséges tó mellé helyezett főtere, ami a versenynapokon kívül látogatói központként fog szolgálni, hiszen innen lesz elérhető a gokart, a ralikrossz, a flattrack, illetve a dirttrack pálya.

A MotoGP versenypálya vonalvezetésénél a BORD-ot kötötte a pályázat, így az optimális nyomvonalat nem ők határozták meg – ez azonban nem jelentette azt, hogy nem volt mozgásterük: a célegyenes szakaszát az építészek tájolták például az észak-déli tengelyre, sőt, versenybiztonsági okból a rendezéssel kapcoslatos funkciók mindegyikét a pálya által bezárt területre helyezték.

Az autós-motoros versenypályák főépületének sajátossága, hogy határvonalat képezzen a csapatok felkészülési területe, a paddock és a boxutca között. A nyertes koncepcióban a sajtó és VIP területek „szalagként” emelkednek ki a pálya aszfalt felületéből, hidat képezve a pit garázsok felett. Olyannyira, hogy az épület szélein elhelyezett rámpáknak köszönhetően ezen szint akár gépkocsival is bejárható. A pálya kicsúszó felületeinek egyedi festését idéző, aszfaltozott szinten a néző egyértelműen részese a verseny hangulatának

írja az Octogon, ami egy sor, a cikkben látható látványtervet is közölt a leendő komplexumról.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik