Kultúra

Újra divatosak a csillogó fekete lemezek – ezeket a régi magyar albumokat is kérjük!

Ma van a Lemezboltok napja, amit számos exkluzív kiadvány megjelenésévével ünnepelnek számtalan független lemezboltban világszerte, így itthon is, több budapesti üzletben. És bár akad ez alkalomból megjelent különleges hazai album, ám ez az a nap, amikor érdemes végiggondolni azt is, hogy mennyi remek magyar lemezt lenne még jó vinylen (vagy ahogy sokan mondják, bakeliten) feltenni a lemezjátszóra. Csakhogy azok még nem léteznek ebben a formátumban.

Az idén ma ünnepeljük először a Record Store Day-t, azaz a független lemezboltok napját, az évnek azt a pillanatát, amikor rengeteg különleges kiadvány jelenik meg és ezekkel csábítják a vásárlókat az üzletekbe. A Lemezboltok napja a független üzletek megmentésére jött létre 2008-ban, és sikeres kezdeményezés lett, hiszen az eltelt években rangos zeneünneppé nőtte ki magát. Miközben a zeneipar az elmúlt bő évtizedben a digitális zenehallgatás, a streaming felé ment, a fizikai összeladások pedig még a 2008-as vészharang-időszaknál is tovább romlottak (azaz radikálisan és folyamatosan csökken a cd-vásárlás), az egész iparág egyik legsikeresebb – igaz apró – szegmense éppen a vinylkiadás lett, amely tizenkét esztendeje évről-évre növekvő számokat produkál.

Az eredetileg minden április második vagy harmadik szombatján megrendezett ünnep idén április 18-án lett volna (illetve egy ideje a novemberi fekete péntek is RSD), amit a szervezők optimista szcenáriója előbb június 20-ra halasztott a világjárvány miatt, majd három még későbbi napon valósul meg, ebből az első a mai, augusztus 29-e – de lesz lemezboltok napja még szeptember 26-án és október 24-én is. Magyarországon a Neon Music/Musicland, a Wave és a Deep, valamint egy dorogi és egy dunaújvárosi üzlet a résztvevő, egyes helyszíneken fellépésekkel, az exkluzív magyar vinyl-kiadványokról pedig minden további információ megtalálható a Record Store Day magyar oldalán.

Vinyl-reneszánsz

Némileg tehát a Record Store Day-hez is csatlakozik az elmúlt bő évtized vinyl-reneszánsza, ám a „csillogó fekete lemezek” (itthon  bakelitlemezként is élnek a köznyelvben), amelyek a modern popzene nagyjából első negyven évében számítottak a fő és jellemző hanghordozónak, mára kétségtelenül újra régi fényükben csillognak. A nyolcvanas évek végéig piacvezető formátumot előbb a kazetta, majd a CD váltotta az első helyen, aztán erősen kikopott a használatból, egyre kevesebb megjelenés, egyre szerényebb példányszámban készült vinylen. Hogy aztán a kétezres évek közepétől fokozatosan visszatérjen a piacra, eleinte csak nagyon óvatosan, majd dinamikus növekedésben. A formátum persze aligha fogja még egyszer meghatározni a zeneipart, de az elmúlt több mint tíz év alapján nyilvánvaló, hogy nem fellángolásról van szó, hanem hosszan velünk maradó jelenségről. A vinyllemez értéket képvisel, mármint konkrétan nem jellemzi az értékcsökkenés, inkább az ellenkezője, pillanatnyilag a régi példányok iránt is nagyobb a kereslet, mint a kínálat.

Fotó: Michal Fludra /NurPhoto /Getty Images

Ezek alapján az sem meglepő, hogy a honi vinyl-helyzet is sokat változott mostanában. A magyarországi lemezgyártás 1993-ban szűnt meg Dorogon, a kilencvenes évek elejétől 1993-ig már egyre kevesebb kiadványból készült „bakelit”, azután pedig meg már tényleg csak elvétve. Ezek a kivételek mára méregdrága tárgyak a használtpiacon – lásd például a Tankcsapda 1995-ös Az ember tervez LP-jét (amelynek aktuális jellemző ára 80 és 150 ezer forint közé tehető), Ganxsta Zolee és a Kartel Helldoradóját (sok tízezer forint egy eredeti 1999-es nyomat), vagy Sena kispéldányszámú 2003-as First One-ját (ebből idén februárban adtak el egy példányt nagyjából 170 ezer forintért). A ritkás vinyl-megjelenések az elmúlt öt évben kezdtek szaporodni itthon is, ma már van csak „bakelitre” szakosodott kiadó, több is.

A Moiras Records soha meg nem jelent felvételek kiadására fókuszál, elsősorban a hőskorból (Liversing, Scampolo, Kex, Hungária stb.), a Budapest Vinyl sikeres újrakiadás (Ganxsta Zolee és a Kartel: Jégre teszlek) mellett új felvételeket (Busa Pista, Mango) is kihoz, a Dalmata Daniel elsősorban a honi elektronikus zenei színtér 12”-kiadója. Persze több más lemezcég is nagy figyelmet fordít a vinylekre. A Trottel Records elkezdte kiadni a magyar punk hőskorát (Pajtás daloljunk-válogatások, ETA, Marina Revue, A.M.D., Leukémia stb.), de mellette új megjelenéseket is. A Mana Mana Records hasonlóképp váltogat archív értékmentés (Quantum Cowboys, Másfél) és friss kiadványok (Úzgin Űver, Savages – idén kijött egy PASO-EP) között. A GrundRecords új lemezek és cd-újrakiadás után fordult a vinylpiac felé Bródy János-díszdobozzal, P. Mobil-, F.O. System-, Sex Action-, Mask-megjelenésekkel, mások mellett. A független magyar hanglemezkiadók szeptember 11-12-i vásárán a teljes hazai palettával lehet majd találkozni.

A vinyl-reneszánszt persze több olyan hazai előadó is felismerte, aki maga rendelkezik, vagy meg tudott egyezni a jogtulajdonossal a kiadói jogokról és elkezdte saját szakállára megjelentetni addig vinylen elérhetetlen életművét. A Péterfy Bori & Love Band és a Kispál és a Borz két teljességre törekvő példa, de a Quimby is adta már ki klasszikusát (Ékszerelmére) vagy a Csík Zenekar egy életmű-áttekintő válogatását. Rajongói támogatással ma már minimális kockázattal, vagy akár a nélkül lehet lemezt megjelentetni, a Qrates ilyen közösségi vinylgyártó műhely, legutóbb például az Akkezdet Phiai hozta ki így a klasszikus Akkezdet album instrumentális verzióját. A meghirdetett lehetőségre 312-en csaptak le, ebből a lemezből másnak rajtuk kívül igen nehéz lesz példányt szereznie. És persze ma már ott vannak azok, akik kapásból kiadják új megjelenéseiket vinylen is (Kiscsillag, The Qualitons, Quimby, Žagar, mïus, Ivan & The Parazol és nagyon sokan mások).

Lehetőségek az újrakiadásban

Egyrészt van potenciál abban a nagyon szűk ágban, amely a már korábban vinylen is megjelent lemezekre fókuszálhatna. Ezek eredetileg annyira kis példányszámban megjelent és annyira népszerű LP-k, hogy az egekben az áruk. Ez alapján ráférne egy újrakiadás a Pál Utcai Fiúk: Ha jön az álom című albumára (jelenleg 125 euróért kínálják a lemezkereskedő Discogs-oldalon), de ugyanígy VHK-, Kampec Dolores, Republic-albumokra, a szinte teljes hazai metalfelhozatalra vagy éppen Yonderboi lemezeire (a Shallow And Profound című 2000-es bemutatkozás 120 eurónál kezdődik, szintén a Discogson).

Fotó: Michal Fludra /NurPhoto /AFP

Nagyon népszerűek, azaz drágák a használt piacon a Bonanza Banzai-kiadványok, ezt ismerte fel egy lengyel lemezkiadó, a Mecanica amely 2019-ben megjelentetett egy válogatást a zenekar korai életművéből, amit aztán jogi problémák miatt Magyarországon nem tudott terjeszteni. Ákos persze amúgy is azok közé tartozik, aki bátran elgondolkodhatna életműve legalább egy részének vinyles újrakiadásáról. Egyedül az első albumából van – szintén nagyon sokat érő – 1993-as nyomat. Tisztán látszik, hogy a rajongótábor egy mérhető része feltenné fekete (vagy persze akár színes) lemezen is dalait.

A „bakelites” újrakiadási piacon a kulcs nyilván az, hogy legyen megfelelő kereslet, legyen pontosan belőve a szükséges példányszám, mert egy szerény, párszáz darabos nyomás is rá tud égni egy-egy előadóra. Ha a biztos vásárlórétegre kellene tippelni, akkor Ákos mellett a Tankcsapda is nyugodtan kiadhatná a legtöbb, vinylen még nem hallgatható albumát, a Quimby is megpróbálkozhatna még néhány klasszikusával, vagy például alighanem Sub Bass Monster CD-n rekordfogyású 1999-es bemutatkozása sem lenne túl nagy rizikó. Aztán persze minden előadónak magának kellene felmérnie, hogy a rajongótábor mennyire vevő a „bakelitre”.

Egy tucat nemtucat ajánlat: kérjük a vinylt!

Ez tehát nem egy lejárt formátum, sőt nagyon is aktuális, mi több, nagyon is hosszú élettartamú. (És akkor egy félmondat arról, hogy ezek az új nyomatok már csak a legritkább esetben végzik lomtalanításokon, értékőrzők és nem szemétbe mennek, hanem új gazdákhoz, miközben a digitális zene környezetterhelő hatása némileg talán meglepő módon idővel jelentősebb lehet a vinylénél is.)

Az alábbi tizenkét lemez persze csak néhány kiragadott példa, még számos magyar album érdemelné meg – leginkább a „bakelitkorszak” szempontjából elmaradt 90-es és 2000-es évekből – hogy készüljön belőlük egy szép vinyl-nyomat. Mindenki bátran gondolja végig, hogy mi az, amit feltenne a hazai termésből lemezjátszójára, de nem lehet, mert nem létezik. Hátha egy következő Record Store Day-re megjelenik majd.

Atlas: Töröld le a könnyeidet! (2001) 
Miért fontos? A rhythm & blues-os beatről váltó, első igazán jelentős magyar soulzenekar csak kislemezekig, rádió- és saját készítésű felvételekig jutott, de ezek a fúvósokkal, orgonákkal megtámogatott dalok nem csak történeti szempontból jelentősek. Nagylemezt soha nem készíthetett az Atlas, de ez a 2001-ben CD-n megjelent antológia bizonyítja, hogy csonka életműve máig üdítő hatású, sokkal többet érdemelt volna a sorstól a zenekar.
Miért jelenjen meg vinylen? A magyar hetvenes évekbeli funkok, diszkófunkok, break-kiállások számos nemzetközi hiphop- és soul-dalban visszaköszönnek, elég csak a leghíresebb példára, Kanye West és az Omega nászára gondolni. A műfaj egyik első és legjobb képviselője tehát nagyon megérdemelné, hogy a zsáner klasszikus formátumán, szolid sercegéssel, nagylemezről szólhasson gyűjteményes albuma, pláne, hogy az eredeti kislemezek is nagy ritkaságok, pláne-pláne, hogy erre az anyagra lenne nemzetközi kereslet is.

Kontroll Csoport: 1983 (1992) 
Miért fontos? A nyolcvanas évekbeli magyar underground – vagy mondjuk: újhullám – egyik kulcslemeze, ami az ismert körülmények miatt akkor, a címben szereplő évben a korabeli házidemók minőségéhez képest egész jó minőségben, de csak elkészülhetett és nem jelent meg (hivatalosan 1992-ben jött ki kazettán és CD-n). Egy kreatív, sokoldalú és minden pozícióban egyéniségekből álló kiscsoportnyi társaság szabadesésben elkapott pillanatfelvétele, egy korszak játékos, dramatikus, mágikus lenyomata.
Miért jelenjen meg vinylen? Mert biztos siker lenne egy dupla LP-s kiadásban. Elkoptathatatlan klasszikus, amit az újabb és újabb generációk is felfedeznek, és amire az ősrajongók is biztosan feltennék a tűt.

A Kontroll Csoport koncertje 1983-ban. Balról Hajnóczy Árpád és Kistamás László. Fotó: Várkonyi Péter /Fortepan

Nyeső Mari: Nyeső (1992)
Miért fontos? Egy kivételes tehetségű dalszerző, énekes, gitáros – aki valóban minden felsorolt poszton egyedi – első nagylemeze. Úgy első, hogy eddigre, 1992-re már a sokadiknak kellett volna érkeznie az 1978-ban, tizenegy évesen feltűnt Nyesőtől, ám az elmaradásokban nem ő volt a hibás, sokkal inkább a sokáig egyeduralkodó Hungaroton lemezkiadó. Pedig ez a jazzpopos, játékos-bolondos, máshol melankolikus, meg ironikus anyag a bizonyíték, hogy mekkora szükség van az ilyen örökérvényű dalokra.
Miért jelenjen meg vinylen? Mert nagyon megérdemelné. Sokkal több rajongója lenne, ha egyáltalán tudna róla a világ. Meg mert tipikusan olyan alapanyag, amit az ember feltesz, és a zene magáévá teszi a helyet, ahol szól. Aztán az ember húsz perc után megfordítja a lemezt és újra ez történik.

Liquid Limbs: Hydro-gixer (1993)
Miért fontos? Az egyik első magyar elektronikus tánczenei album, és alighanem a legjobb is a korszakból a new beatet, technót, acid house-t, hardcore breaks-et, trance-t már teljesen autentikusan megszólaltató, humort sem megvető Hydro-gixer. Túlzás nélkül úttörő alapmű, ami nagyon jól szól 2020-ban is, egyes részei simán beilleszthetők lennének egy aktuális indusztri-technós dj-szettbe.
Miért jelenjen meg vinylen? Egyrészt ezt az úttörő jelleget honorálandó – ha az Orbital, meg az Underworld albumai sorra élik meg a tisztelgő újrakiadásokat, a minimum lenne, hogy ez is hallgatható legyen vinylen. Másrészt, hogy egy újrakiadás által (csak kazettán jelent meg, streaming-oldalakon sem elérhető) felfedezzék a mai dance-rajongók, kortárs dj-k, producerek. Harmadrészt és főleg, mert bombajó.

Cseh Tamás-Másik János: Levél nővéremnek 2. (1994) 
Miért fontos? Mert a rendszerváltás utáni évek Magyarországának legpontosabb lenyomata, de ettől a nézőponttól teljesen eltérően is egy állandó önvizsgálatra alkalmas mestermű. A kivételes formátum Bereményi Géza szövegeivel és Cseh Tamás és Másik János előadásában még a nagyhatású, kultikus, hetvenes évekbeli első Levél nővéremnek lemeznél is sokkal erősebb.
Miért jelenjen meg vinylen? Mert egy csodalemez, aminek ott a helye a polcon és lemezjátszó-közelben a többi klasszikus Cseh-LP mellett. Az örökséget gondozó Cseh Tamás Archívum egyik szép alapfeladata lehetne a vinyles kiadás megvalósítása.

Mood: Vol. 1 (1996)
Miért fontos? Mélyre hangolt gitárok, magasra tett mérce, és a Mood át is viszi azt első nagylemezén, amelyen a hardcore-ból jött (A.M.D., Leukémia) zenészek visszafejtik (lassítják) a fonalat a Black Sabbath-ig, azaz az ősdoomig. A műfaj, úgymint doom metal hazai origója, és az életmű legjobban szóló, legjobb dalokból felépített albuma.
Miért jelenjen meg vinylen? A zenekar külföldön is aratott némi sikereket és tekintve, hogy a Pokolgép friss, 2020-as újrakiadásai Németországban jelentek meg, vagy például a Sear Bliss is folyamatosan nemzetközi kiadóknál ad ki albumokat, a Moodnak is lenne esélye az európai piacon egy vinyles újrázással, arról nem is beszélve, hogy mennyire megörvendeztetnék a hazai rajongókat.

Lajkó Félix és Zenekara: Lajkó Félix és Zenekara (1997)
Miért fontos? Az öntörvényű tehetségű, csak jobb híján a világzenei színtérhez sorolt, ám a sokrétű népzenei gyökerek (magyar, roma, román, balkáni) mellett klasszikus, kortárszenei, filmes, jazzes hatásokkal is játszó hegedűs szeszélyes virtuóz. Első igazi albuma pedig fenomenális zenei energiaáradásának egyik legjobb 60 perces megvalósulása.
Miért jelenjen meg vinylen? Lajkó mára a nemzetközi world music-színtér méltán megbecsült alakja, egyik csúcsműve pedig megérett az újrafelfedezésre, ami legjobban így érvényesülne.

Hiperkarma: hiperkarma (2000)
Miért fontos? Bérczesi Róbert a BlaBla zenekar után zenészhaverokkal és Dióssy Ákos hangszerelő-producerrel rögzített cím nélküli első Hiperkarma-albuma dalszerző-szövegalkotó-előadó tehetségének végérvényes bizonyítéka, egy nemzedék alapélménye. Az akkori huszonévesek hangján szólt ahhoz a generációhoz, ma már egyértelműen megállapítható: időtlen dalokon keresztül. És így bármely huszonéves generáció magáénak érezheti.
Miért jelenjen meg vinylen? Mert a magyar popzene egyik alapműve, mert a hithű rajongótábor garantáltan megvenné és mert már a számsorrendre pillantva egyértelmű: kétoldalas vinylre született.

Fotó: Szigetváry Zsolt /MTI

Víg Mihály: Filmzenék Tarr Béla filmjeihez (2001)
Miért fontos? Mert a nyolcvanas évek undergroundjának melankolikus dalszerzőzsenije a Balaton és a Trabant után (közben) filmzeneszerzőként is a rá jellemző dallamvilággal alkotott egyedit. A Tarr Béla-filmekhez készült, jórészt instrumentális tételek 2001-ben kerültek fel egy CD-re, amely hiánycikknek számít.
Miért jelenjen meg vinylen? Az ilyen, már eredetileg is retrospektív gyűjtemények szinte kínálják magukat egy nagylemezes kiadásra, ez a filmzene-válogatás meg aztán garantáltan siker lenne a nagy nemzetközi Tarr Béla-rajongótábor körében, hiszen teljesen nyilvánvaló módon a külföldi filmrajongók is odavannak Víg kísérőzenéiért. Aztán szép sorban kijöhetnének vinylen a Balaton-kazetták, CD-k, na meg a Cigánydalok című megejtő szólólemez is.

Bëlga: Majd megszokod (2002)
Miért fontos? A hiphop-esztétikára rájátszó nem-hiphoplemez. Ami kegyetlen humorával, máskor meg irgalmatlan komolysággal és parádés zenei megoldásokkal méltán vált egy korszak alaplemezévé.
Miért jelenjen meg vinylen? Túl egyértelmű: hatalmas siker lenne. A Bëlga-ősrajongók nyilvánvalóan megvennék „bakán”, egy szép dupla lemez lehetne belőle, kihajtható borítóval, rajta a zseniális szövegekkel.

Dresch Mihály Quartet: Egyenes zene (2004) 
Miért fontos? A hazai jazz-színtér folkos „elhajlású”, kísérletező szaxofonosa sokak szerint ezzel a 2004-es albummal készítette el maga és egyben a magyar jazz egyik legkiválóbb alkotását. Egy mély, érzelmes, tiszta párlatot, egyenesen az élő, lélegző zenét.
Miért jelenjen meg vinylen? Mint ahogyan a műfaj klasszikusai, ez is, nagyon is vinylre illő. Egy ilyen újrakiadás aztán a lemezre irányíthatná a figyelmet és az éppen ismét felfutó műfaji népszerűség külföldön is befuttathatná a lemezt, ami nagyon is megérdemelne egy komoly nemzetközi figyelmet. Mi meg végre élvezhetnénk a barázdák rezgését.

Szabó Benedek és a Galaxisok: Focipályákon sétálsz át éjszaka (2017) 
Miért fontos? A 2010-es évek egyik generációs hangját a Szabó Benedek és a Galaxisok szólaltatta meg zenében. Ez a harmadik album a zenekar beérését húzta alá, a közönség által talán legjobban szeretett formában, emblematikus dalokkal, jó ívvel, ötletes hangszereléssel. Olyan helyzetképekkel, amikkel még a megszólított nemzedéknél idősebbek is tudtak azonosulni.
Miért jelenjen meg vinylen? Csak hogy egyetlen kortárs példa szemléltesse, egy ennyire sikeres, és tippre erősen „vinyl-érzékeny” közönséggel rendelkező zenekarnak nem lett volna nagy bátorság kiadnia ezt, legalább néhány száz példányban, de még alighanem utólag sem lenne rossz ötlet. Az inkább hipszter-fétis kazetta mellett nemcsak jól mutatna a lakásokban, de talán gyakrabban lejátszóra is kerülne.

Kiemelt kép: Fortepan /Magyar Rendőr

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik