A szabadkőművességet évszázadok óta legendák és összeesküvés-elméletek lengik körbe, köszönhetően részben annak, hogy a felvilágosodás, a liberalizmus és a demokrácia eszméit hirdető társaság évszázadokon át a társadalom krémjét fogta össze – így a tudósokat és művészeket –, a hatalom pedig a titkos találkozókat túl veszélyesnek ítélte ahhoz, hogy ne tiltsák be őket számtalanszor.
Közel háromszáz éves hazai történelmük sem volt fordulatoktól mentes: hosszú időn át illegalitásban működtek, a páholyokban pedig a magyar művészeti, tudományos és politikai élet vezető személyiségei bukkantak fel. A világon máig egyedülálló módon 1886-ban a mozgalom egyetlen nagypáholyban – Magyar Symbolikus Nagypáholy – egyesült, ezzel pedig megkezdődött a magyar szabadkőművesség három évtizedes, száz évvel ezelőttig tartó aranykora.
A társaságok működését 1945 után csak öt évre engedélyezték, a rendszerváltás után azonban újra életre kaptak. Újabb közösségek alakultak, a XIX. és XX. században született nyomaik azonban ma is a főváros, illetve a vidéki települések számos pontján tűnnek fel: a Nagypáholy szimbólumokkal teli épülete a Nyugati pályaudvar közelében, luxushotellé alakítva várja a vendégeket, a budai oldalon pedig a ma is létező Galileit rövid ideig befogadó, díszeit már elvesztett lakóházzal is találkozhatunk, a fővárosi fiókkönyvtárak rendszerének a Deák Ferencz páholy által alapított előfutárára azonban már csak évtizedes fotókon emlékezhetünk.
Nem csak az épületek és a különböző szertartásokon használt tárgyak, hanem sokszor egészen átlagosnak tűnő műtárgyak is őrizhetik persze a társaság emlékét:
Persze nem minden, mopszot ábrázoló mű kötődik a titkos társasághoz, de a különböző aukciósházak – köztük a bécsi Dorotheum – és régiségboltok aukcióin és polcain feltűnő tárgyak egy tekintélyes része az 1740-ben, Németországban alapított
kötődik, ami a két évvel korábban XII. Kelemen pápa által kiadott, a katolikusok a szabadkőművességtől való távolságtartását kérő bullára való válaszul, I. Kelemen Ágost bajor herceg és kölni hercegérsek ötlete nyomán született meg.
A legtehetősebb polgárokat, sőt, a főrendeket is vonzó – a bajor herceg által oltalmazott! – társaság több egybehangzó forrás szerint egy évtizeddel később nyomtalanul eltűnt, pedig jóval nyitottabbak voltak a hagyományos páholyok többségénél, hiszen engedélyezték például a katolikus nők belépését, ami ekkor még merőben ritka irány volt a rend köreiben, főleg, hogy itt a nagymester mellé egy nagymester asszonyt is választottak.
Magyarországon csak a rendszerváltás után jelent meg az első vegyes, illetve egyedül nőket soraikba fogadó társaságok.
A jó eséllyel kínai gyökerű kutyafajta tartása évezredekkel ezelőtt privilégiumnak számított, a földrajzi felfedezések korában Európába eljutva pedig a hűség és bátorság jelképeként vonult be a köztudatba, ez pedig tökéletesen egybevágott a szabadkőműves eszményekkel, ideális rejtett szimbólummá téve a mopszokat.
A jelkép hamarosan a páholytagok – egy kutya képével díszített ezüstérmét mindig maguknál tartó mopok – otthonaiba is belopózott: egy porcelángyár apró kutyafigurákat kezdtek gyártani, mások pedig a portréikat festő művészt arra kérték, hogy a négylábút se hagyja le a vászonról, így a házba betérő magas rangú, más közösségekből érkezett vendégek is tudhatták, hogy egy testvérrel állnak szemben.
Az apró dísztárgyak főként a neves meisseni porcelángyár egyik legnagyobb mestere, a kor európai porcelánművészetét átformáló Johann Joachim Kändler műhelyében születtek meg, megrendelői közt pedig III. Ágost lengyel király, illetve az őt is irányító tehetős szász-lengyel kereskedőcsaládból származó Heinrich von Brühl neve is szerepelt.
Más kategóriába tartoznak a páholyházakban lévő portrék, hiszen azokat nem láthatták a profánoknak nevezett kívülállók, így a képek modelljei sokszor a szertartásokon hordott ruházatukat, vagy annak egy darabját (így például egy kötényt) viselik – írja az Artmagazin témával foglalkozó cikke.
– tehetjük fel a kérdést.
A széles körben használt tárgyak, szokások és szertartások mellett az új mopoknak nyakörvet kellett viselniük, és kaparniuk kellett az ajtót ahhoz, hogy bejussanak a gyűlésekre. Mindemellett első alkalommal bekötött szemmel kilencszer körbevezették őket a nagyterem szimbólumokkal teli szőnyegén, míg a többiek hangosan ugattak rájuk, tesztelve az újonnan érkezettek szívósságát. A beavatási szertartásnak része volt emellett egy porcelán mopszfigura hátsójának szájjal való érintése, jelezve ezzel a teljes önfeláldozást – írja egy, a csoportról a fátylat fellibbenteni kívánó, 1745-ben kiadott könyv, a L’ordre des Franc-Maçons trahi et le Secret des Mopses, ami két szertartás leírását is közli.
A rendet 1748-ban a Göttingeni Egyetem egy évvel a helyi közösség megszületése után tiltotta be, és hasonló intézkedések egész soráról számolnak be a XVIII. század közepén született német nyelvű források is, sőt, 1751-ben a következő pápa, XIV. Benedek újabb bullával erősítette meg a szabadkőművesség elleni hangokat, így kijelenthető, hogy a korban csak a felső tízezer által megfizethető házikedvencet piedesztálra emelő csoport rövidesen teljesen eltűnt Nyugat-Európából, bár egy francia irat szerint Lyonban 1902-ben még biztosan működött egy aktív morzsája.
