Kultúra koronavírus

Sorra mondják le a szervezők az augusztus végi fesztiválokat

A kormány augusztus 15. után sem oldja fel a tömegrendezvények tiltását.

Nagyon sajnáljuk…
Minden eddiginél jobban vártuk az ideit. Azért nem soroljuk fel, hogy mi mindennel készültünk, mert egyrészt tudjátok, másrészt se a Ti, se a saját szívünket nem akarjuk fájdítani. Nem vártuk, ugyanakkor a lelkünk mélyén számítottunk is erre a helyzetre, hiszen 2020-ban minden fesztivál elmarad, szerte a világon. Nehéz lesz most a jövőre koncentrálni, de azt el kell mondanunk Nektek, hogy a mi szervező csapatunk túlzás nélkül rajong a STRANDért. Éppen ezért biztosra vesszük, hogy pár nap múlva fel fogunk állni és azon törjük majd a fejünket, hogy hogyan építsük fel a 2021-es fesztivált

– írták a Strand szervezői a fesztivál Facebook-oldalán, nem sokkal azután, hogy Gulyás Gergely bejelentette a csütörtöki kormányinfón: augusztus 15. után sem lehet 500 fősnél nagyobb rendezvényeket megtartani.

Augusztus 15. után sem lehet 500 fősnél nagyobb zenés rendezvényeket tartani
Ezt Gulyás Gergely jelentette be a Kormányinfón.

https://www.facebook.com/StrandFesztival/posts/1528862467320398?__tn__=K-R

Múlt héten a szervezők még azt nyilatkozták a 24.hu-nak, hogy még bizakodnak. „Minden kollégának, partnernek azt tudtuk mondani, hogy mi úgy készülünk, lesz Strand és B my Lake, ellenkező esetben azt kockáztatnánk, hogy nem készülnénk el időben, nem érkeznének meg az eszközeink. Leállítani egy ekkora gépezetet nem egyszerű feladat, de újra indítani sokkal nehezebb lenne” – mondta akkor Lobenwein Norbert, a VOLT Produkció vezetője. A lapunknak megszólaló zenekarok között viszont már volt olyan, amelyik már akkor azzal számolt, hogy az idei fesztiválszezon teljesen elmarad.

Másfél év esik ki a legnépszerűbb zenekarainknak, ha idén már nem lehetnek nagy koncertek
Népszerű zenekarokat kérdeztünk, mi lesz, ha végleg megy a kukába az idei fesztiválszezon. Az is szóba került, hogy mit gondolnak a focimeccsek engedélyezéséről, és hogy tényleg ott van-e számukra kiútként a lemezeladás, ahogy azt Gulyás Gergely mondta.

„A Szegedi Ifjúsági Napok is a Facebookon fejezte ki sajnálatát, hogy a teljes idei fesztiválszezon elmarad. Ötvenegy év után ez lesz az első év, hogy SZIN nélkül zár a nyár” – de megértjük a helyzetet, és bízunk abban, hogy jövőre újra éled a fesztiválszezon – írják a szervezők, akik állításuk szerint jelenleg is azon dolgoznak, hogy a jegyvisszaváltás, illetve a következő évi jegyre váltás a lehető legrugalmasabban működjön.

A júniusról augusztus végére tolt Fishing on Orfű szervezői is bejelentették a várható, de mégis lehangoló hírt:

Elképesztően szomorúak vagyunk. Rengeteg munka, egy teljes átszervezés valamint számos B-terv kidolgozásának erőfeszítései kerülnek most a kukába. A legvégsőkig szerettük volna, hogy biztonságosan összejöhessünk Orfűn a nyár végén, de minden lehetőséget végiggondolva most ki kell mondanunk: a 2020-as Fishing on Orfű elmarad. A belépőket természetesen visszaváltjuk

írják, hozzátéve, hogy a fesztivál veszélybe került, mert „a Fishing jövője, esetleges függetlensége, további szponzor- és reklámmentessége azon múlhat, hogy mennyire tudjuk minimalizálni a mostani kárt.” Ezért támogatási rendszert indítanak, amelynek keretében lehetőség lesz arra, hogy a látogatók a jegyük árának csak egy általuk meghatározott százalékát váltsák vissza, így megsegítve a fesztivált.

Ez itt a nagyszínpadunk helye, ma. Nemrég eldőlt, hogy idén így is marad… Kedves Fishingesek, az van, hogy a Kormány…

Közzétette: Fishing on Orfű – 2020. július 30., csütörtök

Az idén kétszer halasztott Kolorádó Fesztivál csapata is kijött a közleménnyel, amelyben szervezők szintén a közönség támogatását kérik:

„Mondanunk sem kell, hogy pénzügyileg mekkora veszteségeket szenvedünk el éppen, nem beszélve az átszervezésekkel járó plusz kockázatokról, amiket bevállaltunk, hogy megpróbáljuk későbbre menteni a Kolorádót. Ez nem sikerült sajnos, de még rosszabb érzés lenne, ha meg sem próbáljuk. Nagy szükségünk van a támogatásotokra ahhoz, hogy fedezzük az idei költségeinket, valamint, hogy jövőre minden eddiginél jobb Kolorádót tudjunk szervezni. A támogatás ezúttal leginkább azt a döntést jelenti, hogy mit tesztek a már megvásárolt bérletekkel.”

Drága Kolorádósok! Sajnos a kormány mai bejelentése után már biztos, hogy idén nem lehet Kolorádó Fesztivál. Egy…

Közzétette: Kolorádó – 2020. július 30., csütörtök

Az EFOTT is közleméynt adott ki, melyben azt írják, hogy „értelemszerűen szomorúan, de tudomásul vettük a tényeket.” Mindemellett bíznak abban, hogy sikerül egy olyan támogatási rendszert kialakítani, amely mind a zenészeknek, mind a hozzájuk tartozó stábtagoknak segítségére lesz, és amely mentén a fesztiválok is fenn tudják tartani szervező, résztvevő kollégáik számára a stabil munkahelyet. „A 2020-as EFOTT-ra elővételben vásárolt jegy- és bérlettulajdonosoknak lehetőséget biztosítunk a voucherek 2021-es évre való átvitelére, illetve 3%-os kezelési költség mentén történő visszaváltására is. A fesztiválozókat arra kérjük, hogy amennyiben módjukban áll, használják fel jegyüket a következő nyáron, ezzel segítve a jövőre vonatkozó szervezési munkálatokat” – írják.

Kiemelt kép: MTI/Bodnár Boglárka

Ajánlott videó

Olvasói sztorik