Fluor is kiakadt a lehetséges koncertszigorításokon

Igazságtalannak tartja, hogy koncerteket nem, de focimeccseket lehet rendezni.

Egyre több zenész szólal meg a járványügyi intézkedések kapcsán, miután nem értik, hogy míg egyeseknek lehet tömegrendezvényt tartani, addig ők még szabadtéri koncerteket sem szervezhetnek. Először Majka akadt ki a koronavírussal kapcsolatos, újabb lehetséges szigorítások hallatán, például azon, hogy akár augusztus 15. után sem engedélyezihetk az 500 főnél nagyobb rendezvényeket, sőt akár olyanokat is megtilthatnak, amelyeket korábban újból engedélyeztek.

Csütörtökön jelentették be, hogy elmarad a tűzijáték augusztus 20-án, a koncertek és az ötszáz főnél nagyobb tömegrendezvények sorsáról pedig július végén dönt a kormány, a korábbi döntés szerint augusztus 15-ig nem lehet tartani Magyarországon 500 fősnél nagyobb rendezvényeket. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter néhány nappal korábban arról beszélt, várhatóan nem lazítanak tovább és augusztus 15. után se lehetnek majd tömegrendezvények.

Majka szerint az országban tökéletesen működik a kettős mérce
A rapper a koronavírussal kapcsolatos újabb lehetséges szigorítások hallatán akadt ki.

Ezzel kapcsolatban számos zenész adott hangot kritikájának, köztük Fluor Tomi is, írja a Blikk.

Csalódott vagyok, és tehetetlen düh van bennem. Azt elfogadom, hogy veszélyhelyzet van, mi sem szeretnénk, hogy egy Wellhello-koncert után valaki megbetegedjen, ne adj isten meghaljon, de igazságtalannak tartom, hogy közben focimeccseket lehet rendezni. Azt érzem, hogy borzasztó béna magyarázat ezt az egészet az alkoholfogyasztásra fogni. Ennél azért jobb hazugságot érdemeltünk volna

– nyilatkozta a lapnak.

Csepregi Éva is megszólalt, aki elmondta, „szomorú, amibe kerültünk, meg kell várni július 29-ét, hogy akkor mit mondanak”.

Csak remélni tudom, hogy minél előbb újra zenélhetünk

– tette hozzá.

Nagy Feró: Mikor volt olyan a világ, hogy nem kettős mérce volt?
A Beatrice frontembere is megszólalt a lehetséges járványügyi szigorítások kapcsán.

Kiemelt kép: Mohos Márton / 24.hu