Kultúra

Fesztbaum Béla: Senki nem emelt kést Eszenyi Enikőre, hogy meggyilkoljuk

Huszonöt éve lépett először a Vígszínház színpadára. Huszonhárom éve társulati tag, könyvet írt a színház legendás művészeti igazgatójáról, Ditrói Mórról. Fesztbaum Béla mindent tud a Vígről, most pedig elmondta a véleményét az Eszenyi Enikő vezetésével eltelt tíz évről. A beszélgetés után, de még az interjú megjelenése előtt érkezett a hír, hogy Eszenyi visszavonja az igazgatói pályázatát. Kérésünkre a színész azonnal reagált a váratlan fordulatra.

Szinte nincs nap, hogy ne szólalna meg valaki a Vígszínház egykori tagjai közül. Amikor megbeszéltük, hogy találkozunk, azt mondta, most elmegy néhány napra pihenni. Távolabbról nézve mi történik abban a színházban ahol ön 1997 óta tag?

A legfontosabb, amit ezzel kapcsolatban mondanom kell, hogy el kell hangoznia egy bocsánatkérésnek. Egy társulat, egy közösség tagjaként bocsánatot kell kérni mindenkitől, aki úgy érzi, hogy a társulat tagjai nem tettek meg mindent azért, hogy megvédjék a megalázottakat. Ami most történik, az közös felelősség, egy közösség felelőssége. Ennek egyik tagjaként bocsánatot kell kérnem mindenkitől, aki ebben az ügyben sérült, a Vígszínház hűséges nézőitől is, akiknek ez a helyzet sok vitatható percet és csalódást okoz. A kérdés önmagam felé, hogy vajon tehettem-e volna többet?

Jól értem, hogy ön sem cáfolja azokat a történeteket, amelyek napvilágot láttak.

A megszólalók igazában nincs senkinek oka kételkedni, minden félelem nélkül kiállok mindenki mellett, akiket ebben a színházban bármilyen rendű megszégyenítés ért.

Fotó: Mohos Márton/24.hu

Csak azt nem értem, hogy ha ez ennyire egyértelmű, akkor hogyan nem került ez olyan markánsan nyilvánosságra, mint most? Úgy tűnik, mintha mindenki direkt hallgatott volna.

Sok lépés történt a falakon belül, sokan felemelték a hangjukat, és mindenki szerette volna, ha házon belül ez megoldódik. A Vígszínház régóta erős brand, nem az elmúlt években vált azzá, nyilván senki nem szerette volna, ha ez a brand sérül, ha a szeretett intézmény ily módon besározódik. De ez máris mentegetőzés, aminek nincs itt az ideje.

Olyan ez egy kicsit, mint amikor nem jó egy házasság, sok a veszekedés, aztán amikor szétköltöznek, akkor döbben meg mindenki, hogy nem is tudtuk mekkora a baj.

Egy olyan színházról beszélgetünk, ahol a Marton-ügy kirobbanása óta Eszenyi Enikő kezdeményezésére létezik egy zöld telefonszám, amit házon belül bárki felhívhatna, ha bármilyen erőszak éri. De sosem hívta fel senki. Sok olyan eset elhangzott az elmúlt időszakban, ami ennek a zöld számnak a létrehozása után történt. Vajon miért nem nyúl az ember egy anonim vonalhoz? Mert szégyelli azt, amit átélt. Mert az áldozat és a környezete is bizonytalanságban érzi saját magát, és önmagát is hibáztatja.

Klasszikus definíció az abúzusra.

Az egyik oldalon ott áll a Forbes magazin által az ország egyik legbefolyásosabb nőjének választott személy, aki egyik kezével nagy magabiztossággal kormányozza a színház hajóját, a másik kezével egy főszerepet lapoz, miközben lenyilatkozza egy kamerának, hogy minden rendben van. A másik oldalon ott áll Fenyvesi Lili, egy kisember, aki ebben a helyzetben sajnos vesztesnek érzi magát. Ráadásul lehet, hogy pár perc múlva rákerül egy fotóra, ahol boldog emberek tortát adnak át egy kollégájának, és mindenki mosolyog. Nem voltam személyesen benne az említett próbafolyamatban, de hallottam róla, csakhogy nem hívta az anonim vonalat. Sem ő, sem más, pedig amit Lili átélt, az kimeríti a munkahelyi abúzus fogalmát. Mégsem szólt senki. Tagja vagyok annak a szakszervezetnek, amelynek az elnöke Csőre Gábor, aki az eset után többször beszélt Lilivel, kérte, hogy jelezzen, szóljon, mit és hogyan tudunk segíteni. Végül mégsem történt semmi. Ez az igazság. Több kollégám jelezte, hogy igen, voltak kirohanások, számtalanszor szóltunk Enikőnek és az igazgatóságnak. A szakszervezet erősen és keményen próbál az utóbbi években küzdeni a színházban, hogy a munkakörülmények jobbak, emberségesebbek legyenek.

Vagyis próbálták szabályok közé szorítani az igazgatót?

Tudom, furcsán hangzik, de igen. Azaz próbáltuk és próbáljuk a Vígszínház igazgatóságát az igazgatóval közösen elfogadott kollektív szerződés határain belül tartani. Rengeteg szempontot mérlegelve, és az érvényben lévő törvényeket figyelembe véve közösen szabályoztuk, hogy mikor és mennyit lehet dolgozni, próbálni a színházban. Egy épp aktuális példa: egy nemzeti ünnepen vagy a nagypénteki munkaszüneti napon csak olyan előadás mehet, amely az adott ünnephez kapcsolódik.

Fotó: Mohos Márton/24.hu

És ez így van a Vígben?

Hát nem. Most március 15-én egy dupla Padlás lett volna. Nagypéntekre pedig egy dupla Pál utcai fiúk van kiírva.

Nem tűnik valami hatékonynak a szakszervezet.

A szabályokat nem veszi figyelembe az igazgatóság. A színpadi munka kapcsán a legtöbb probléma mindig akkor merült fel, amikor Enikő dolgozni kezdett, ez tizenöt rendezés és nyolc színpadi szerep az igazgatói ciklusai alatt. Egyrészt, hogy miként közeledik a munkatársaihoz, a másik, hogy az általa is aláírt szabályok abban a pillanatban, amikor ő dolgozni kezd, sokszor teljesen érvényüket vesztik. Ugyanakkor fontos hangsúlyozni, hogy az elmúlt tíz évben több mint száz bemutatón közel ötven rendező dolgozott, akik döntően elfogadták és betartották az írott és íratlan játékszabályokat. Tehát a Vígszínházban a színpadi munka tekintetében korántsem folyamatos és állandó a mérgező légkör.

A hírek szerint ön is kapott fegyelmit az igazgatótól, amiért A doktor úr című előadás sajtótájékoztatóján kritizálta őt. Eszenyi főszereplőnek nevezte önt, miközben csak a címszerep volt az öné, viszont a valódi főszerepet, amit tradicionálisan nagy színészek játszottak, egy pályakezdőre bízták. Igaz ez? Kapott fegyelmit? Jogosnak tartja?

Fegyelmit nem kaptam, csak egy megfeddő beszélgetést. Ha messzebbre merészkedtem volna, azért utólag is elnézést kérek, de Molnár Ferenc kapcsán megszólalni egy vígszínházi sajtótájékoztatón igazi felelősség, fontos volt számomra, hogy a szerzőt képviseljem, valamint egy történelmi tárgyú tévedés miatt is ki kellett igazítanom az igazgatónőt. Pályakezdő kollégámra pedig igazán nem nehezteltem, nem neheztelek ma sem, semmi okom rá, nagyszerű kolléga, pusztán egy színháztörténeti párhuzam segítségével egyáltalán bemutattam őt a nagyközönségnek, mert ez egyébként ezen az eseményen nem történt volna meg.

Huszonöt éve lépett először színpadra ebben a színházban. Írt egy könyvet Ditrói Mórról, aki ugye művészeti igazgatója volt a Vígnek, de az egész színház történetét elég jól ismeri, kutatja. Többen is elmondták, hogy tulajdonképpen a Vígszínházban ez a fajta munkamódszer, ami Eszenyihez köthető, kódolva van. Régen is volt verbális abúzus, Eszenyi ezen nőtt fel, és most ezt használja.

Megint sok minden összekenődik. Abúzus, átrendezés vagy belenyúlás? Hosszú évtizedeken keresztül olyan rendezők rendeztek a színházban, akik pusztán csak bedolgoztak egy befejező rendező, egy művészeti igazgató keze alá, kezdve Ditrói Mórtól. A játékszabály elfogadott és mindenki számára teljesen egyértelmű, és a korszakban bevett munkamódszer volt. Volt, mondjuk, három hét próba, az első két hétben előkészítő rendező dolgozott, az utolsó héten megérkezett Ditrói, aki felemelte a darabot, majd összerakta. Ott már nem volt szava az előző rendezőnek, a főrendező ráfordította az előadást a végső arcára.

Ez egy teljesen más struktúra, semmi köze a jelenlegihez, a Várkonyi-korszak is ezeket a hagyományokat követte?

A Várkonyi-érában az előadásokat egy színházhoz szorosan kapcsolódó rendezői kör rendezte, melynek tagjai Várkonyi Zoltán, Kapás Dezső, Horvai István, Marton László és Valló Péter voltak. Ez időnként kiegészült vendégekkel. Mindenki a hozzá legközelebb eső színdarabot kapta Várkonyitól, többnyire megnézték egymás munkáit, egy összetartó csapat dolgozott a repertoáron. Ez Várkonyi halála után fokozatosan megszűnt. Az állandó rendező, mint olyan, eltűnt a Vígszínházból, jelen pillanatban sincs.

Fotó: Mohos Márton/24.hu

A Marton-korszak is így működött?

Marton a régi hagyományt vette át, de művészeket hívott, fiatalokat, nagyobb nevűeket egyaránt, ahol ő úgy érezte, ott beavatkozott, de volt, hogy nem. A rendezőivel mindig egyeztetett. Marton képessége az volt, hogy nagyszerűen tudott hozzászólni az utolsó pillanatban. De nem mondom, hogy nem volt számtalanszor sérülés és konfliktus. A rendezők a Marton-évtizedekben pontosan tudták, hogy aki a Vígbe jön, az számíthat egy komolyabb felülrendezésre.

Ezek szerint évtizedek óta ez a menet ebben a színházban. Akkor miért nem viselik ezt ilyen könnyen a mostani igazgatótól?

Talán más az ígéret, és más a stílus is hozzá. Néder Panni esetét teljesen átérzem. De a helyzet ezen a téren sem fekete-fehér, nincs minden produkciónál belenyúlás, sőt, azt kell mondanom, az utóbbi években ez a jelenség egyre inkább eltűnőben, még ha Fenyvesi Lilinek a Premier című előadáshoz fűződő történetében nem is lehet kételkedni. Szerintem Eszenyi Enikőt senki sem akarja „meglincselni”, egyszerűen most van esély a változásra. Tény, hogy a színház nagyon sikeres, többnyire telt házasak az előadások. Nem kínál mentséget a sok művészeti eredményre, ami emögött emberileg és munkaügyileg megtörténik. Nem lehet hivatkozni a Vígszínház érdekében hozott döntésekre, nőiségre sem, és nem lehet így viselkedni az alkalmazottakkal.

Börcsök Enikő azt mondta, ha marad a mostani igazgató, ő elmegy. Halász Judit azt mondta, talán az egészet abbahagyja. Fesztbaum Béla mit ért a változás esélye alatt?

A színház berkein belül nem volt erre minta az elmúlt évtizedekben, hogy a színház dolgozói egyébként demokratikus formában a hangjukat hallassák. Marton mindig besétált a városházára, vagy ahova kellett 23 éven keresztül, elbeszélgettek egy kávé mellett, leadott egy tervet, és ez volt a menet. Az elmúlt tíz évben ugyanez volt, Enikőnek nem volt valódi kihívója, nagyívű és komplex pályázatokat fogalmazott a munkatársaival, nem volt arra helyzet, hogy a társulat valamilyen úton-módon véleményezné. Most éltünk a fenntartó által felkínált lehetőséggel. Senkinek az életére nem törtünk, senki nem emelt kést az Enikőre, hogy meggyilkoljuk. A lehető legdemokratikusabban oldottuk meg. Még a nyilatkozatháború és a vádak megjelenése előtt a munkavállalók egy jelentős része megjelent egy zárt ülésen, és mindent belügyként kezelve meghallgatott három pályázót. Előzményként a teljes társulat olvashatott két nyilvánosságra hozott pályázati szöveget. És aki élt a lehetőséggel, kialakított egy véleményt, amelyben a hatalmi visszaélésekkel, a színház ügymenetével, és – bár erről eddig kevéssé esett szó – az elmúlt időszak művészeti teljesítményeivel kapcsolatos megfontolások is voltak.

+ 1 kérdés

Az interjú elkészülte után jelentette be Eszenyi Enikő, hogy visszavonja a pályázatát. Mit szól hozzá?

A jelenlegi helyzetben a pályázat visszavonása bölcs és felelős döntés. Tiszteletben tartom, éppúgy mint Enikő eddig elért színházi eredményeit. A nyilatkozat részleteit nem szeretném kommentálni.

Kiemelt kép: Mohos Márton/24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik