Kultúra

Szikora Róbert Szűcs Judithról: Mindig itt van velem, a szívemben

Szűcs Judith és Szikora Róbert negyven éve ismerik egymást, az énekesnő elmondása szerint Szikora akkor lopta be magát a szívébe, amikor a Micsoda buli és a Ciao Marina című slágereket megírta. Szűcs nem sokkal később felkérte Szikorát, hogy Bródy János, Delhusa Gjon, Demjén Rózsi és Frenreisz Károly mellett ő is írjon neki egy számot új szólólemezére.

Stílusváltásra készültünk. Bővíteni akartuk a diszkós repertoáromat. De Robi írta a legjobb számokat, ezért a menedzserem úgy döntött, hogy az egész lemez Robi munkáiból álljon össze, ez lett a Kihajolni veszélyes című album

– mesélte a Meglepetés magazinnak adott közös interjújukban az énekesnő.

Szikora Róbert: A művészek ma nem érzik azt, hogy fontosak
35. születésnapját ünnepli az R-GO, de Szikora Róberttel azért a hungáriás időkről, a Beatles-rajongásáról és arról is beszélgettünk, mit tanult az X-Faktorbeli mentorkodásából. Sőt, mesélt a punk korszakáról is.

Szikora azonban éppen ekkor a Hungária együttes Hotel Menthol turnéján vett részt, és amikor kiderült, hogy álnéven ír zenéket az énekesnek, Fenyő Miklós, a Hungária frontembere letiltotta a közös munkát.

Meg sem fordult a fejemben, hogy eljöjjek a Hungáriából, csak miután balhé lett a zenekarban a Judithtal közös munka miatt. Akkor határoztam el, hogy kilépek. Semmit sem bántam meg, győztesként kerültem ki  történetből, de akkor ez az egész olyan volt, mint levetni magam egy szikláról

– mondta Szikora, aki később még három közös lemezt készített az énekesnővel a nyolcvanas években.

A két énekes mindig is nagyon jóban volt egymással, de kapcsolatuk kizárólag szakmai jellegű volt.

Jóban voltunk mindig, de a kapcsolatunk a munkáról szólt. Egy sikeres szakmai kapcsolat néha több is, meg kevesebb is, mint barátság, de azt minden profi tudja, hogy a túlbarátkozás elvisz egy másik irányba, amit mi nem engedhettünk meg magunknak még a pikáns helyzetekben sem. Ettől függetlenül nagyon szeretjük egymást. Mindannyiunk életében vannak olyan személyek, akikkel úgy érzed, hogy ott vannak veled, akkor is, ha fizikailag nincsenek közel. Nekem Juci ilyen, mindig itt van velem, a szívemben. Ő családtag

– nyilatkozta Szikora.

Meglepetés

Kiemelt kép: Bielik István / 24.hu

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik