Kultúra

Egy jó darabot nézne? Színházjegyet ajándékozna? Adunk jó pár tippet!

Szubjektív válogatás a színházi idény legjobb bemutatóiból és darabjaiból.

Tavaly áprilisban írtam egy cikket az akkor már bő egy éve tartó színházrajongásomról. Azóta ez mit sem változott, sőt! Akkor tizenhárom hónap alatt néztem meg úgy száz darabot, az azóta eltelt kilenc hónapban még vagy 130-at. Mivel az év vége, év eleje hagyományosan az elmúlt egy év értékeléséről szól, ráadásul a decemberi premierek is lementek, így épp alkalmas az idő egy újabb számvetésre. Arról már nem is szólva, hogy egy hirtelen törvény- vagy rendeletmódosítás következtében mennyi lehetőségünk van még látni ezeket, ahogy ez a lehetőség is felmerült az elmúlt hónapokban. Mivel azokat láthatták legkevesebben, elsősorban az őszi bemutatókra koncentráltam, de az előző ajánlóm óta látott korábbi kedvelt darabjaimat is beleírtam.

Kevés jobb dolog van Budapesten, mint színházba járni
13 hónap alatt 100 színdarabot láttam Budapesten. Valahogy beakadt. Kicsit TL;DR élménybeszámoló és ajánló.

A tanulók

Kezdjük egy gyerekeknek szóló darabbal, A háromfejű király cíművel az Ódry Színpadról! A Színház- és Filmművészeti Egyetemre eleve nagyon szeretek eljárni, az egyik kedvenc előadóhelyem, egyszerűen azért, mert

sokszor az az érzésem, hogy noha többségében még a színházat tanulók alkotásait látjuk, mégis ez valahogy sokkal inkább a Színház, mint az máshol megtapasztalható.

Izgalmasabb is, másrészt meg valahogy nagyobb az akarás, jobban akarnak teljesíteni az SzFE-s hallgatók. Izgatottabbak is, de közben tök profik. Ha jól számolom, ősz óta tizenöt premier volt az Ódryn, eddig viszonylag keveset láttam közülük, amit azért sajnálok, mert amit láttam, igazán élettelteliek, gondolok itt a Marat/Sade-jukra vagy a korábbi Rubens és a nemeuklideszi asszonyok, illetve az Octopus, avagy Szent György és a Sárkány című darabjukra, és utóbbiban kiemelten a zseniálisat alakító Krisztik Csabára. Vagy, hogy egy másik nagyon erős alakításról is legyen szó, de egy színésznövendékéről, Dino Benjamin meglehetősen mókás az Amphitryonban.


Visszatérve A háromfejű király egy alapvetően gyerekeknek szóló zenés-bábos mesedarab, de én remekül szórakoztam. Nem mellesleg, a darab írója, rendezője is egy negyedéves színészhallgató, Kenéz Ágoston. Ha már bábelőadás: még kettő korábbi, de nem gyerekeknek szóló darabot említenék meg, egyrészt – az általában a Trafóban játszott – Alaine – Ideje a meghalásnak, amivel az egyetlen problémám, hogy túl rövid, de csodaszép előadás az öregségről, öregedésről Polcz Alaine írásait alapul véve. Másrészt Budapest Bábszínházban színre vitt Shakespeare A viharját. Elbűvölő a végeredmény, amellett, hogy többfajta bábtípust is megismerhetünk benne.

A függetlenek

A bábtól visszatérve a fiataloknak szánt darabokhoz, nem mehetek el a K2 Színház mellett. A Benczúr Házban láttam az egyik mostani premierjüket, a Ki vele, Néró!-t, ami Kosztolányi Dezső Nero, a véres költő című regényén alapul. Egy korábbi tantermi darabjukat is nagyon tudom ajánlani, az Antigonét, ami legalább annyira szól az ókori görög darab megértéséről, mint a tanár-diák viszonyról. Utána beszélgettek a diákokkal a színészek és a rendezők, és nagyon érdekes volt megtapasztalni, mennyire ki tudtak nyílni a diákok, és milyen őszintén beszéltek tapasztalataikról.

Szerintem a K2 Színház menő, és nem csak ifjúsági darabokat adnak elő, hanem extra vagy éppen extrém érdekes előadásokat is készítenek. Ilyen a nyolc-kilenc órás Karnevál Hamvas Béla regényfolyama alapján, erről korábban már itt írtam. Valamint a Cucli elnevezésű „hírszínház”, amelynek a lényege, hogy a társulat két alapító rendező-írója az előadás napja előtt kinéz egy hírt, amiből egy este leforgása alatt írnak egy darabot, hogy aztán azt délelőtt már tudják próbálni a színészekkel, majd este előadni a közönségnek. Egyszeri előadások, minden Cucli más lesz, attól függ, éppen melyik hírből tud majd aktuálisan a Benkó Bence, Fábián Péter-páros előadást fabrikálni. Az első, az idei első hóhulláskor megbénult vonatközlekedés köré írt abszurd Bermuda-háromszöges, bibliás történet, a második egy Caligula-történetbe oltott történet arról, hogy milyen lesz, ha nemzeti színű zászlókat kell szurkálni a sertéshúsba.

Ha már a K2-ről ennyit beszéltem, maradok a valamiért a kormány szemét nagyon bántó függetleneknél. Az őszi premierek között ezek közül különösen tetszett Hajdu Szabolcsék, vagyis a Látókép Ensemble Egy százalék indiánja, amely a korábbi Ernelláék Farkaséknálhoz és a Kálmán-naphoz nagyon hasonló darab, azok kibővítése egy trilógiává; középkorú, középosztálybeli szereplői vannak szintén, annyi különbséggel, hogy ebben most sokkal inkább a női szereplők, sorsok és alapvetően az identitás áll a középpontban.

Független előadás szintén a Dollár Papa Gyermekei előadása a Trafóban, a Lady Chatterley szeretőjeD. H. Lawrence botránykeltő, már-már pornografikus regényének színpadi változata. És ha a Dollár Papa valamiben nagyon jó, akkor a hangulatok ábrázolásában, nincs ez máshogy egy korábbi darabjaiban, amit én csak nemrégiben láttam, az August Strindberg A pelikánja alapján színpadra állított Otthonban vagy a Móricz Zsigmond regény Árvácskában, de utóbbiak inkább thrillerek, a folyamatos borzongás jellemzi őket, míg a Lady Chatterley a szexualitás, a vágy köré szerveződik.

Az Árvácska mellett egyébként azért sem érdemes elmenni, mert az egyik, ha nem a legerősebb színészi alakítás látható benne Simkó Katalin jóvoltából, valamint mert

ez azon kevés darabok egyike, amiben játszik Kulka János, akinek szavak és szinte mozdulatok nélkül is meghökkentően erős a színpadi jelenléte.

Szintén nem ősszel bemutatott, de ajánlott darab Kulka szereplésével a Trojka Cseresznyéskertje. Nem is tudom pontosan megfogalmazni, mi fogott meg benne igazán, valahogy van egy stílusa ennek a trojkás előadásnak.

Simkó Katalin Árvácska szerepében és Kulka János a Dollár Papa Gyermekei elnevezésû színházi csoport Árvácska címû elõadásának próbáján a budapesti Trafó Kortárs Mûvészetek Házában . Fotó: Szigetváry Zsolt/MTI

Kicsit még visszatérve azokhoz a darabokhoz, amire teljes szívvel elvinnék egy középiskolást, mert garantált, hogy tetszeni fog neki, vagy úgy mutatnak be egy történetet, ami  sokkal izgalmasabb egy irodalomóránál. A K2 mellett Horváth Csabáék Forte Társulata segít ebben még sokat, Bűn és bűnhődésük, Toldijuk, A nagy füzetük (mind a Szkénében) is nagyon izgalmas. Fizikai színház, amit csinálnak, de ez ne ijesszen meg senkit, mindössze annyit jelent, hogy egy „hagyományos” előadásnál nagyobb hangsúlyt fektetnek a színészek testére, mozgására. És ha már Forte, itt még megemlíteném A te országod című előadásukat, amit mostanában a Pesti Színházban van repertoáron, a rendszerváltás munkások – vagy még helyesebb, ha azt írom –, melósok  szemszögéből. Vicces is, drámai is. Szintén egy kötelező olvasmányt, Franz Kafka leghíresebb regényét, A pert alkalmazta színpadra a FAQ Színház az SzFE-vel közösen a MU Színházban, ezt az előadást is csak ajánlani tudom. Bár nekem annyira nem jött be, de mégis ideírom az Elhanyagolt férfiszépségek néma vígjátékot is (jelenleg a Radnóti Teslábanjátsszák), ugyanis én ennyit még nem halottam nevetni, nemhogy diákokat, senkit egy darabon. A Teslába befogadott független előadás a Hinták is, egy nagyon szép, légies, kecses, anya-lánya kapcsolat bemutatása.

A Teslába költözött be a négy fiatal rendező által összegrundolt Narratíva társulat is, akiknek az első darabja a Kurázsi és gyerekei még annyira talán nem is kiemelkedő darab, inkább egyfajta ars poeticájuknak tűnik, a napokban bemutatott, a nemi identitás, szerelemről, társadalmi akadályokról szóló krimi, a Törvényen belül viszont kifejezetten érdekes élmény volt.

Ezzel valószínűleg nem sokan értenek majd egyet, de Pintér Béla legutóbbi két darabja, a Jubileumi beszélgetések és az Anyaszemefénye nem igazán jó,

korrektek, de – utóbbiból főleg – nekem hiányzik a pintérség, vagyis a humor, a nyomasztó hangulat, a fordulat, illetve ezek elegye.

A korábbi cikkem óta viszont láttam még több darabját is a társulatnak, ezek közül szerintem A Démon gyermekei, a Szívszakadtig és A Sehova kapuja az, amiket szerintem nagyon is érdemes megnézni.

Roszik Hella Lublói Kamilla és Thuróczy Szabolcs Taróczy Csongor szerepében Pintér Béla Anyaszemefénye című zenedrámájának próbáján az UP Újpesti Rendezvénytérben . Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI
Az ország egy disznótor, csak itt a disznó helyett egymást vágjuk le
Van valami katartikus abban a pillanatban, amikor véget ér az udvariaskodás, lefagy az arcokról a kényszeredett bájmosoly, és elszabadul a totális elmebaj.

További független színházi darabok, amiket nem érdemes kihagyni: a Jurányiban a Gólyakalifa Babits Mihály regénye alapján, amely egy meghasadt elméjű fiatalról szól, és Az örökség Polgár Csaba főszereplésével, amelyben egy Németországban dolgozó orvos hazatér anyja halála miatt Borsodba, ahol azt veszi észre, hogy nincs gyerek, mert eladják őket külföldre. Mundruczó Kornél és a Proton Színház Látszatélete, amely egy kilakoltatásról, és a lakás új lakóiról szól, ahogy Az örökség szintén egy igazi szociodráma, a társadalom olyan tagjairól, akikről szomorúan kevésszer van szó. Mindezt elképesztően látványos színpadtechnikával a Trafóban.

És ha már Trafó, itt, a függetlenekről szóló rész végén hagy hívjam fel a figyelmet – ha egyáltalán fel kell hívni – a Soharóza darabjaira. A Soharóza egy kísérleti kórus alapvetően, akiknek két előadása is van, Az ügy és a Tabu kollekció. Színház ez, de annak elmennek a széléig, egyfajta divatbemutatóval egybegyúrt dalcsokor. Tényleg egy csoda, Az ügy a bürokrácia buktatóiról szól, a Tabu kollekció pedig a címéhez híven olyan témákról, amikről tabu beszélni. Nagy Fruzsina, Halas Dóra és Bartha Márk „felelős a darabokért”, utóbbi kettő a zenéért, előbbi pedig az egészen extrémen különleges jelmezekért.

Ha a múltkori cikkemben a Halál kilovagol Perzsiából volt a darab, amit semmiképpen sem szabad kihagyni, akkor ebben a Soharóza két darabja.

És azon belül is Az ügy, ebben közreműködik dramaturgként Fekete Ádám, és ez látványosan jót tesz a darabnak, nemcsak elmés ötletek tűzijátéka, mint a Tabu, hanem koherens története is van.

A kőszínházak

Most azonban áttérek a kőszínházakra, azok közül is a legfrissebb élményeimről. Sőt, a Hegymegi Máté rendezte A legyek az egyik kedvencem is az évad első feléből. Minden benne van, ami Hegymegi, nagyon kompakt az egész, szöveggel, jelmezzel, díszlettel, színészekkel. Oresztész, a létezés és a hatalom mibenlétének a története egy pici térben, az Örkény Stúdióban. Ugyanitt játszanak egy másik nagyon eltalált darabot, Kosztolányi Dezső regénynek átiratát, az Édes Annát. A két darab között sok a hasonlóság, mindkettőben főszerepet, egyfajta anya-lánya szerepet játszik Für Anikó és Zsigmond Emőke és mindkettőben vannak fizikai színházi elemek. Utóbbi rendezője Szenteczki Zita, aki a korábban már említett Törvényen belült rendezte, ő és Hegymegi is az előbb már említett Narratíva egyik alapító-rendezője. A „nagy” Örkényben került színpadra a kormány kultúrpolitikája miatt már korábban feloszló Szputnyik Társulat alapítójának, Bodó Viktornak a darabja, a Kertész utcai Shaxpeare-mosó. Ez Rómeó és Júlia történetének Závada Péter-féle átirata. Nagyon látványos lett a végeredmény – és ez furcsán hangzik, de – nekem azokban a pillanataiban tetszik leginkább, amikor csak nyomokban emlékeztet az eredeti történetre.

Az Örkény Stúdióban mutatták be az előző évad vége felé a Gáspár Ildikó rendezte, aktualizált Macbeth-et, mindössze négy szereplővel, két idős-két fiatal, két nő-két férfi felállásban. Illetve még ajánlanám egy korábbi, a teljes sötétségben előadott Dohány utcai seriffet innen, ami valószínűleg a legjobb (holokausztról szóló) darab jelenleg Budapesten, vagy még inkább: talán a legjobb prezentációja a holokauszt és az azt körülvevő társadalmi környezet szörnyűségeiről. Az Örkényről még egy mondatot mindenképpen meg akarok jegyezni: ha ellátogatnak oda, ha nem, nézzék meg a honlapjukon fellelhető interaktív műsorfüzeteiket, igazán példaértékűek: mutatósak, informatívak.

Hogy ezen a vonalon folytassuk, a Radnótibanaz őszi premierek nem igazán győztek meg. A Molière – The Passion (szintén Hegymegi) négy Moliére komédia egybegyúrása, tök érdekes, alapvetően nincs vele probléma, de a végére kissé nehézzé, követhetetlenné válik, fárasztó, ugyanakkor a díszlettel, amit csinálnak, az valami csodás. A Csillagképek egy szép, kétszereplős szerelmi történet, ezt viszont a jövőben egy ideig nem látni, hiszen Lovas Rozi anya lesz, addig szüneteltetik. Tavalyi premierjeikből már több meghatározót tudok mondani, a Zsótér Sándor által rendezett, a Száll a kakukk fészkére című regény alapján készült Kakukkfészket, de ezt, ahogy tudom, leveszik a repertoárról hamarosan. A Hajdu Szabolcs által színpadra vitt a napjaink elszigetelődését, munkahelyi törtetését bemutató Gloria is jó, csak az első fele sokkal inkább, mint a második. Ezt egyébként a Radnóti új helyszínén a Radnóti Teslában játsszák, ahová több korábbi (így az említett Elhanyagolt férfiszépségeket) és most színpadra állított független darabot, valamint a Narratívát is befogadta a Kováts Adél vezette színház. Itt mutatták be Alföldi Róbert A vágyát, ami bár időnként tényleg vicces, nekem túl sok, és sokszor egy rossz német amatőrszereplős reality-sorozatra emlékeztet. Alföldi korábbi radnótis rendezése – amit a Nagymező utcai építkezések miatt az Ódry Színpadon játszanak –, a Futótűz viszont annál érdekesebb, igazán gyomorszájon üt az egy libanoni család történetének kinyomozásáról szóló, nemzeti és személyes tragédiákkal átszőtt darab.

A Radnótiban – igaz, még az előző évadban – színpadra került

Sebestyén Aba 10 című előadása. A darab több díjat is besöpört, így Színikritikusok Díjátadóján is, nem véletlenül. Rendkívül eredeti, az egyik legjobb darab, amit láttam.

tíz szereplő, tíz parancsolat, tíz magányos ember egymásba szövődő életét írta bele Székely Csaba.

A Katona József Színházzal pont fordítva vagyok, mint a Radnótival, itt a legutóbbi premierek győztek meg igazán. Bocsárdi László Tartuffe-je érdekes, a megszokottnál a címszereplő itt talán kevésbé fontos szereplő (mondom ezt úgy, hogy Keresztes Tamás hatalmasat alakít benne, kritikánk itt olvasható). Tartuffe Bocsárdinál nem az ördög, nem az, aki mindent elront, inkább egy szerencsétlen, aki a jelenlétével csak ront egy olyan állapoton, ami vélhetően amúgy sem volt teljesen egészséges. A Sufniban színpadra vitt A királyi útonról nem feltétlen tudom, mit gondoljak, nekem sok, túl elvont. Az elvontsággal alapvetően nincsen baj, csak nem érzem érvényesnek, még úgy sem, hogy a király Donald Trump, és úgy sem, hogy közben a szereplők egy része (pl. Pálmai Anna, Pelsőczy Réka) kifejezetten élvezetes alakítást mutatnak benne. Hasonló okból nem értem az előző évadban bemutatott Ha elmúlik öt évet, nem vagyok biztos abban, hogy ez a Katona nagyszínpadára való.

Keresztes Tamás Tartuffe szerepében Moliere Tartuffe című zenés vígjátékának próbáján a Katona József Színházban Fotó: Balogh Zoltán / MTI

Decemberben a Tartuffe mellett még egy bemutató volt, Tarnóczi Jakab rendezte meg a Bánk bánt, ami azért is érdekes választás, mert korábban még nem állították színpadra a színház névadójának drámáját. A(z egyik) nagy magyar drámát, amit ezért rizikós is színpadra állítani, meg amiatt is, mert egy viszonylag kezdő rendezőre bízták. Tarnócziék viszont végül a Bánk bán egy olyan verzióját mutatták meg, amit eddig talán senki: egy kifejezetten vicceset. Na, nem elviccelik, hanem megmutatják mennyi rejtett poén van a sorok között, és mennyire sokféleképpen lehet értelmezni a szereplők viszonyait. Hogy például Tiborc igazából csak a semmibe beszél, és Bánk nem rá reagál, hanem saját magával van elfoglalva. Szóval szerintem egy kifejezetten érdekes darab, annak ellenére is ezt mondom, hogy én a premieren láttam, és azt éreztem, hogy még nincs teljesen egyben az egész, a bemutatóknál szokottnál is kevésbé. A jelmez, díszlet párost itt is ki kell emelnem.

Tarnóczi rendezett most ősszel még egy darabot Budapesten, a Tháliában a Bernd Rózát (a Szkénében pedig játsszák a salgótarjáni Amit akartok előadását is). Egy, a családja és a települése lakói miatt szerencsétlen lány sorsát mutatja be, akit Mentes Júlia Virginia alakít, nem is akárhogyan. Nagyon örülök, hogy a Thália új Télikert elnevezésű színpadán ilyen darabokat játszanak, így talán olyanokhoz is eljut, akik nem feltétlen az ilyen darabokért járnak színházba.

Ha már nem ilyen darabok. Én meg azt nem gondoltam, hogy engem érdekelhet a Vígszínház A nagy Gatsbyje, és végül is azt kell, hogy mondjam, hogy örültem, hogy elmentem rá. Egyrészt csodás látványvilágú az ifjabb Vidnyánszky Attila által rendezett színmű, ami nem lenne persze elég. Meglehetősen bazárinak is tűnik sokáig, egészen a második felvonás egy mondatáig, amiben van egy kiszólás éppen arra a bulira vonatkozik, ami történik a színpadon, de magáról a darabról is szól, valahogy úgy hangzik (sajnos nem tudom pontosan), hogy „mi ez a borzalmas musical?”, amikor is elkezd jó darab lenni a Gatsby. Mintha Vidnyánszky addig a pontig a Víg hagyományos közönségének rendezett volna, aztán már magának, és bár a legvége ismét nem igazán tetszett, de az ezt megelőző rész, illetve ezzel együtt a látvány, azt mondatja velem, hogy érdemes volt megnéznem.

A „kis” Vidnyánszky után következzen a „nagy” színháza, a Nemzeti Színház. Az új bemutatóik közül eddig sajnos csak egyre sikerült eljutnom. Ez a Rocco és fivérei voltak, az idősebb Vidnyánszky rendezésében, az egyik legrosszabb darab, amit valaha láttam, nem tudom ajánlani. Bár az eredeti regényt és az abból készített filmet sem láttam, de az az érzésem, ahol bele lett toldva, az mind erőltettet, kibukik belőle (a város, mint a gonoszság helyszíne így a liberalizmusé, a másságé, a EU-é. Bezzeg az idilli vidék, ahol meg éhenhal az ember).

Bárgyú lett nagyon egyrészt, másrészt meg a Vidnyánszkynak nem tetsző dolgokkal túlontúl gonosz, és szájbarágósan beleírta, mi nem tetszik neki a világban.

Viszont egy korábbi előadásukat, a talán legzseniálisabb magyar drámát, a Székely János által írt Caligula helytartójának Szász János általi rendezését ajánlanám, az elmúlt egy év meghatározó előadása volt nekem. Trill Zsoltot, a díszletet, és főleg a zenét (aminek a szerzőjét sehol sem látom feltüntetve) külön kiemelném.

Kiemelt képünkön: Jelenet F. Scott Fitzgerald A nagy Gatsby című regényéből készült színmű próbáján a Vígszínházban 2019. szeptember 4-én. A színdarabot szeptember 7-én mutatják be ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében. Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.