Kultúra

Gesztesi utolsó tévéinterjújában: „Az én dolgom az, hogy éljek”

A szombaton elhunyt Gesztesi Károly  utolsó tévéinterjúját vetítette le vasárnap este az ATV: a színész még december első felében volt Rónai Egon vendége, a beszélgetést eredetileg január közepén adták volna le a Húzós című műsorban, a halálhír nyomán műsort változtattak, ezzel az adással emlékeztek a színészre.

Az én dolgom az, hogy éljek, az ő dolguk meg az, hogy megéljenek belőlem. És még sok emberből

– a szombaton történtek fényében drámai értelmet kapott félmondattal nyitott Gesztesi, amikor kezdésként Rónai arról kérdezte, hogyan lehet együtt élni azzal, hogy az ember életének minden részlete helyet kap a bulvárlapokban. A színész aztán beszélt ötvenes évei hozta depresszióról, amelyből ki kellett másznia, arról, hogyan kellett elhatároznia, hogy rendeznie kell viszonyát az alkohollal.

Gesztesi beszélt hitéről, arról, hogy immár figyel arra a belső hangra, amely tőle érkezik, ám korábban nem foglalkozott vele:

Ez egy csodás dolog. Kívánom minden embernek, hogy ez érkezzen meg hozzá.

Konkrétan elmesélte, hogy felvételizett a Szent Pál Akadémiára, amely a Hit Gyülekezete teológiai főiskolája, ám első körben nem járt sikerrel. Akkor úgy volt vele, 56 évesen nem küzd már azért, hogy tanulhasson, végül azonban rávette magát arra, hogy felkészüljön a felvételire, két hónapig tanult, majd visszament, így már sikerrel járt. Kiderült, hogy bibliai hangoskönyvön is dolgozott, arra a kérdésre, hogy volt-e valaki, aki segítette a szöveg értelmezésében, így felelt:

Az Úr.

Legemlékezetesebb szinkronszerepei is szóba kerültek, így Shrek is.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.