Kultúra

Szépkorúak társkeresőjével és Sigmund Freuddal jön a Szemrevaló

Szeptember 26. és október 6. között tartják az idei Szemrevaló Filmfesztivált a budapesti Művész moziban, ahol 11 nap alatt 5 tematikus blokkban adnak ízelítőt a német nyelvterület filmkultúrájából. Az alkotásokból egy szűkebb válogatást láthat a szegedi, a debreceni és a pécsi közönség is.

Az összegzés szerint az 5 tematikus blokkban – Határhelyzetek, Látszólag hétköznapi, Folyamatos múlt, Legendák nyomában és Hommage á Bruno Ganz – 18 filmet nézhet meg a közönség, köztük számos díjnyertes alkotást. A fesztivál nyitófilmje a Kontroll nélkül című, Ezüst Medve-díjas német dráma lesz, melyben a szeretetéhes, nehezen kezelhető kislány, Benni agresszív kitöréseivel folyamatosan veszélyezteti környezetét és saját magát. Pedig csak egyetlen dolgot szeretne: visszakapni az édesanyját, aki azonban lemondott róla.

A Határhelyzetek elnevezésű blokkban vetítik még a Talajt vesztve című osztrák pszichodrámát Maria Kreutzer rendezésében, amely egy testvérpár kapcsolatán keresztül beszél „a mindannyiunkban ott lakozó sötétségről”. Markus Schleinzer filmje, az Angelo valós eseményeken alapul, a híres bécsi „udvari mór” történetét meséli el.

A Látszólag hétköznapi válogatásban látható majd egyebek mellett egy áruházi szerelem viszontagságos történetét elmesélő Polcok között című alkotás. A végső csattanó című vígjátékban a 89 éves Gertrud igencsak meglepődik, amikor egy nap megjelenik egy elegáns angol férfi, és azt állítja, hogy leveleztek a szépkorúak randioldalán, Gertrud viszont semmi ilyesmire nem emlékszik. A több díjat is nyert Friss levegő kell a fiúnak című vígjátékban Hape Kerkeling német humorista, színész, énekes és rendező önéletrajzát az Oscar-díjas Caroline Link filmesítette meg.

A Folyamatos múlt blokkban lesz látható például az idei Német Filmdíjon hat díjat nyert, a valós eseményeket feldolgozó Gundermann című film, mely a keletnémet énekes és Stasi-ügynök Gerhard Gundermann életét mutatja be. A trafikos megrázó történet egy fiatalemberről, aki Bécs náci megszállása idején köt barátságot Sigmund Freuddal. A híres pszichiátert az idén elhunyt Bruno Ganz alakítja, akire a Berlin fölött az ég és a Vitus című filmjei vetítésével is emlékeznek.

A Legendák nyomában válogatásban vetítik egyebek mellett a Zwingli című alkotást, mely 1519-ben játszódik Zürichben. Főszereplője egy fiatal pap, akinek forradalmi gondolatai majdnem polgárháborút szítanak. A Bauhaus 100 éve című dokumentumfilm megvilágítja a Bauhaus fejlődését és változásait az 1933-as bezárásáig. A Bicska Maxi – Brecht háromgarasos filmje pedig egy soha el nem készült film történetét meséli el, melyben a 30-as évek Németországa és korunk között erős párhuzamok rajzolódnak ki.

(MTI)

Kiemelt kép: Szemrevaló filmfesztivál

Ajánlott videó

Olvasói sztorik