Kultúra

A Hunyadi-szobor üzenete: az utolsókat rúgja a magyar köztéri szobrászat

A Belgrádban felavatott Hunyadi-szobor inkább hasonlít egy szocializmus alkonyán született mesefigurára, mint a dicsőséges hadvezérnek és kormányzónak méltó emléket állító alkotásra.

Szinte futótűzként száguldott végig a magyar lapokon: hat évvel a Professzorok Batthyány Körének kezdeményezése után, a Külgazdasági és Külügyminisztérium, illetve a Magyar Alkotóművészeti Nonprofit Kft. segítségével a Belgrád részét képező Zimony

egy egészalakos Hunyadi János-szoborral lett gazdagabb.

Az egykor önálló településként létező, 170 ezer lakosú városnegyedben néhány évvel ezelőtt mindössze 205 lakó vallotta magát magyarnak, ám ettől függetlenül a magyar történelem szerves része, hiszen egy uralkodó – az ellenkirály (1163-1165) IV. István –, valamint a törökellenes harcaival óriási sikereket elérő Hunyadi János is itt lelte a halálát.

Magyarországért harangoznak a világon mindenütt
Könyörgő imának indult, de a diadal ünnepe lett a déli harangszó: magyar és szerb hősökért szól több mint 500 éve.

Az egykori kormányzó végét (1446-1453) a többszörös túlerő ellenére magyar győzelemmel végződött nándorfehérvári csata jelentette, hiszen az Oszmán Birodalom terjeszkedését hét évtizedre visszavető ütközet után a táborban kitört pestisjárvány őt is elérte, melynek következtében az ütközet után alig három héttel elhunyt.

A kormány egy rég nyitva álló lehetőséget aknázott tehát ki az alkotással, amit Áder János és Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnök – hosszú beszéd kíséretében – a csata 563. évfordulóján, július 22-én avatott fel a Duna partján.

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

A bronzba öntött alkotás felvet ugyanakkor néhány kérdést, hiszen az épp idén Kossuth-díjat kapott Madarassy István (1948-) munkája nem az egykori hadvezér hősiességét, erejét és nagyságát idézi fel, hanem a belvárosokban feltűnő karikaturisták egy életre kelt, majd Faraday-kalitkába zárt munkáját.

A közel negyvenmillió forintból megszületett mű próbálja hozni a kötelezőt, hiszen a kereszténység védelmét a kereszt szimbolizálja, talapzatán pedig kétnyelvű feliraton olvasható Hunyadi neve, akit a szerbek Sibinjanin Janko néven ismernek, a magyar kormány támogatását megörökítő bronztábla azonban máris csuklásra indítja a nézőt.

Galéria
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

A tipikus Hunyadi-ábrázolásoktól jócskán különböző alak páncélkesztyűs bal kezével a védekezést jelképező pajzsot támasztja, jobbjával pedig a támadást szimbolizáló kardot emeli a vállához – hangzott el Áder beszédében, ami ugyan kimondottan jól hangzik, a szobrot látva mégiscsak egyetlen szó nem hagyja nyugodni a szabad szemmel is látható szépérzékkel rendelkezőket: miért?

A nyilvánvalóan legalább részben közpénzből állított alkotás ugyanakkor tökéletesen illeszkedik az elmúlt harminc év nemcsak Budapestet, de az egész országot elárasztott zsánerszobrok sorába, többségüknél azonban jóval messzebb megy, hiszen

nemes egyszerűséggel nevetséges, kefebajszú katonává silányítja a magyar történelem egy fontos alakját, ez pedig a magát nemzeti értékeket szem előtt tartónak valló kormány képébe egyáltalán nem illik bele.

Harmadrendű szobrok tömegei árasztották el az országot
Az elmúlt két évtizedben egyre több helyen ütközhetünk furcsa alkotásokba. Összegyűjtöttük őket.

A szobor minőségét tekintve sokkal közelebb helyezkedik el ugyanis az elmúlt évtizedek magyar meséinek képi világához, így a bábokat felvonultató Süsühöz (1976-1984), vagy épp a fémvázon mozgó gumifigurákkal készített Krisztofóróhoz (1990-1996), sőt akár utóbbi főszereplője, a hős lovag két évtizedben megöregedett alakja is lehetne, ez pedig egyáltalán nem méltó az alkotó Madarassy életművéhez, aki az elmúlt évtizedekben többek közt a Pesti Vigadó, a Szent István-bazilika és a múlt évig a Néprajzi Múzeumnak otthont adó Kossuth téri óriás szobrainak restaurálása mellett belsőépítészeti munkákkal, illetve alkalmanként megosztó, de fantáziadús köztéri szobrokkal – köztük a Dózsa György út egy szállodájának képét uraló kopár fával és szirénnel –, szoborképekkel, valamint lemezképekkel tette le a névjegyét.

Egy emberalakot ábrázoló kortárs szobor esetében természetesen nem lehet megkötés a teljes élethűség, de

a nevetségessé válás határain belül maradás, illetve a széles tömegek számára való befogadhatóság létfontosságú,

főleg, ha az alkotás célja, hogy egy jelentős személynek állítson emléket.

A szobor, illetve egy XV. századi metszet részlete – utóbbi a kormányzó-hadvezér évszázadok óta ábrázolt arcát mutatja

Az elmúlt évekből jó példa erre az országot Szűz Máriának felajánló Szent István békéscsabai szobra (Máté István, 2018), vagy épp József Attila korábbi lakóhelyei közelében egy hónappal ezelőtt avatott büsztje (Pintér Attila, 2019), az egyébként már hosszú évtizedek óta kiforrott stílussal rendelkező Madarassy művészete teljes életnagyságú alakokkal, nem kiállítási környezetbe helyezve azonban elveszíti a varázsát.

A köztéri szobrok évről évre egyre gyengébbé válása természetesen nem csak magyarországi folyamat: Mélyi József művészettörténész a Népszabadságnak 2014-ben adott interjújából kiderül, hogy Németország már a hetvenes években is ezzel, valamint a hirtelen megjelenő temérdek szoborral küzdött, a trend azonban lassan egész Európában eluralkodott. Köszönhető ez nálunk a közízlés és az alapfokú művészeti oktatás majdnem teljes hiányának, illetve annak, hogy Magyarországon az emlékművek és szobrok nem csak a városlakók, de a turisták kedvéért is születnek, így a szobrászoknak az ő igényeiket (ne legyen unalmas, és lehessen vele fényképezkedni) is ki kell elégíteniük, sőt, sokszor a pillanatnyi politikai ízlést is figyelembe kell venniük – tette hozzá.

Balról jobbra: A Millenniumi emlékmű részlete (Margó Ede, 1906), a hadvezér a Halászbástya alatt a Várba érkezőket köszöntő alakja (Tóth István, 1903), illetve a pécsi Hunyadi-szobor (Pátzay Pál, 1956)

A magyar helyzet 2010 végén változott meg jelentősen, hiszen a Lex Turulként elhíresült, Pokorni Zoltán által benyújtott képviselői indítvány 2010. július 1-től törvénnyé vált, eltörölve a köztéri szobrokat még a tervezési fázisban megvétózni képes kulturális tanácsok és szakemberek, illetve a Fővárosi Közgyűlés jogkörét, átadva a gyeplőt a főváros kezébe, és azt sem határozta meg, hogy a művészeti értéket meghatározó szakvéleményt milyen testület állíthatja ki.

2010. évi XLVIII. törvény, 1. §. (részlet

(1) Művészeti alkotás közterületen, valamint önkormányzati tulajdonú épületen való elhelyezéséről, áthelyezéséről, lebontásáról a település önkormányzatának képviselőtestülete, Budapesten fővárosi tulajdonú közterület vagy épület esetében a fővárosi önkormányzat közgyűlése, a kerületi önkormányzat tulajdonában álló közterület vagy épület esetében a kerületi önkormányzat képviselőtestülete dönt, és gondoskodik fenntartásáról és felújításáról.

(2) A döntéshez a műalkotás művészi értékére vonatkozóan szakvéleményt kell beszerezni.

Némiképp érthetetlen a negyvenmilliós összeg is, hiszen a budapesti belvárosban állított, hasonlóan magas minőséget képviselő Sisi mindössze ennek negyedéből, tízmillió forintból készült el, a nándorfehérvári vár kapitányi tisztjét betöltő, Hunyadit a kormányzói székben követő Szilágyi Mihály két héttel ezelőtt, Ásotthalmon felavatott alakja (a pályáját jelmeztervezőként kezdett, Nyírbátor felemás szobrokkal teli sétányát is jegyző Megyeri János munkája) pedig 12,7 milliót emésztett fel – hívta fel rá a figyelmet teljes joggal a Mi Hazánk Mozgalom.

Nyilvánvalóan nagyobb összeget emészt fel egy szobor a magyarországi szülőhelyétől Belgrádig való szállítása, majd felállítása, főleg, ha ehhez minimális térrendezésre is szükség van, a hasonló méretű, bronzból született társaihoz viszonyítva minimum kétszeres szorzó azonban elgondolkodtató, főként annak tudatában, hogy az alkotás egyáltalán nem egy eldugott sétány parkolója és a folyó közé szánták.

A Délhír avatás előtt négy nappal született írása szerint legalábbis a kezdetekben egyáltalán nem erről volt szó, hiszen a Vajdasági Magyar Szövetség tavaly megválasztott poltikusa, Nebojša Marjanović kampányígéretében még a mű a mai helyétől nyolc kilométerre fekvő várban (Kalamegdán) való elhelyezéséről beszélt. A cikk arra is rámutat, hogy a teljes egészében magyar fél által finanszírozott szoborért cserébe Szerbia a magyar fővárosban állít szobrot, mégpedig a Thomas Edison munkatársából legnagyobb ellenfelévé lett Nikola Tesláét, a tényt pedig a belgrádi magyar nagykövetség is megerősíti.

A frissen avatott művet az MTI közleménye szerint a Magyar Nemzeti Tanács és Belgrád önkormányzata gondozza majd, a budapesti Tesla-szobor születéséről – a feltalálónak a Magyar Rádió épületében egyébként már 2002 óta van szobra – egyelőre nincsenek információk, de az a következő hónapban jó eséllyel megjelenik majd Budapest utcáin.

Talán az egy fokkal jobban sikerül majd.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik