Ebben az évadban harmincezerrel, egy kisváros lakosságát kitevő nézőszámmal növelték a színház látogatottságát. Volt ennek visszhangja, kaptak érte legalább egy vállon veregetést?
Barnák László: Sok néző jelezte, hogy nagyon tetszettek az előadásaink, és örömmel járnak újra a Szegedi Nemzetibe. Korábban nem volt az általános iskola felső tagozatosainak szóló színházpedagógiai program, mi összeállítottunk egyet, és új, fiatal nézőket is sikerült bevonzanunk. Ilyenfajta vállon veregetéseket kaptunk a közönségtől. A fenntartó részéről annyi elismerést kaptunk, hogy az évadzárón megjegyezték: látják, maximálisan teljesítettük a kitűzött célunkat. Érzékelik, hogy van pezsgés a színház körül, nehéz jegyet szerezni az előadásainkra, mert hál’ istennek telt házasak.
A kormányzat kiosztotta a megszűnt tao helyébe lépett támogatásokat. A következő évadra mekkora összeget kaptak az EMMI-től?
B.L.: 130 milliót kértünk, de csak 95 milliót ítélt meg a minisztérium. Lehet úgy nézni, hogy ez az elmúlt három év átlagának megfelelő összeg, és akkor tulajdonképpen teljesítették, amiről korábban szó volt, de a többi vidéki nemzeti színháznak adott támogatással összehasonlítva az sejlik fel, mintha más szempontot tartottak volna szem előtt, nem a teljesítményünket. A közszolgáltatási szerződés értelmében három saját opera vagy tánc-, balettelőadást kell bemutatniuk a vidéki nemzetiknek, ez nálunk kiemelten teljesül, hiszen három teljes igényű opera- és két kortársbalett-bemutató van. Mi többletfeladatot látunk el, ennek ellenére a vidéki nemzeti színházak közül majdnem a legcsekélyebb támogatást kaptuk.
Horgas Ádám: A pályázatunkban azt írtuk, hogy az ötéves ciklusunk végére szeretnénk elérni a nyolcvanszázalékos nézettséget. Ez már az első évben sikerült, egy Kiskunfélegyháza méretű városnyi plusznézőt hoztunk be, és nem azzal, hogy csak operettet, vígjátékokat vagy amerikai bulvárstílusú előadásokat játszottunk, hanem Shakespeare-t, Örkényt is. Ez minket is meglepő, elképesztően jó eredmény. Kiemelt kormányzati szempont, hogy vigyük be a gyerekeket a színházba – nekünk több mint tízezer gyerekbérletesünk volt. Ősbemutatókat tartottunk, határon túli magyar darabokat is bemutattunk, jártak nálunk független színházak, nagyon sok gyerek- és ifjúsági előadásunk volt. Szerénytelenül hangzik, de az eddigiekhez képest forradalmi áttörés volt a színházban. Nem érti az ember, hogy ha ilyen jó folyamatok kezdődnek el egy színházban, akkor miért hátrányosan különböztetik meg.
Gondolom, indoklást nem mellékeltek a döntéshez. Megkérdeztek valakit a minisztériumban az okokról?
B.L: Indoklás nem volt. Azt sem lehet tudni, hogy milyen szempontok alapján és személy szerint kik osztották szét a pénzt. Csak pletykaszinten vannak információink, semmiféle kézzelfogható adat nem áll rendelkezésünkre. Színházvezetőként is nehéz nyomon követni ezeket a folyamatokat, már az is kérdés, hogy kinek tehetnénk fel a kérdéseinket.
Voltak ugyan korábban egyeztetések, de ez most átmeneti időszak, csak bízni tudunk abban, hogy a jövőben konkrétabb értesüléseink lesznek. Fekete Péter több fórumon is elmondta, mindent megtesz annak érdekében, hogy a színházak megkapják a többlettámogatást, de ez nem jár alanyi jogon, örülni kell annak, hogy egyáltalán van.
Mit gondolnak, miért mostoha gyerek a Szegedi Nemzeti Színház?
B.L: Amikor egyeztetés volt az államtitkár és a vidéki színházak vezetői között, mindig azt hangsúlyozták, hogy az állami és az önkormányzati támogatás – együttesen fenntartói támogatás – sokkal nagyobb, mint valaha. Egy-egy vidéki nemzeti színház állami támogatása 510–520 millió forint, ezen felül a helyi önkormányzatok támogatják őket a saját büdzséjükből. Jelentős különbségek vannak, a győri színház relatíve jól támogatott, a miénk gazdasági szempontból nagyon nehezen működik, mert összességében alulfinanszírozott. Miközben a már említett többletfeladatokat is ellátja. Az állam minden vidéki nemzetinek arányosan ad pénzt, a hiányzó összeg pótlása az önkormányzatok dolga. Kapunk is plusz segítséget a várostól, így tudtuk megújítani a járműflottánkat, kapunk egy új teherautót, az idén is felújítanak számunkra lakásokat, de a tao helyetti többlettámogatás kiegészítése hosszú távon nem orvosolja a problémáinkat. Égetően szükséges lesz pár éven belül a Nagyszínház és a dorozsmai bázisunk felújítása.
Mire lesz elég a rendelkezésükre álló pénz?
B.L: A lyukak betömködésére. Semmilyen fejlesztést nem tudunk elvégezni. A Szegedi Nemzeti Színházban – egy nyílászárócsere, illetve egy fűtési korszerűsítés kivételével – harminchárom éve nem volt felújítás, miközben nagy az amortizáció. A romló körülmények között nagyon nehéz megfelelő színvonalú szolgáltatásokat nyújtani a naponta megforduló több száz embernek. A pénz, amit kapunk, csak arra elég, hogy a kifizetetlen számlákat kiegyenlítsük.
Tehát veszélyben van a színház működése.
B.L: Alapvető feladatunkat el tudjuk végezni, de helyenként a körülmények aggasztóak. A szaktárca döntéshozói az irodájukban ülve nem mérik fel, hogy ez mit jelent. Nyomasztó teher azt mondani egy alkotónak vagy szolgáltatónak, hogy ne haragudj, nem tudom kifizetni a lejárt számládat, mert nincs pénzünk. Miközben nap mint nap tapasztaljuk mindannyian, hogy csak szándék kérdése, amire van központi akarat, arra van pénz is. A Szegedi Nemzeti Színházban háromszáz munkavállaló dolgozik, akiket ki kell fizetni, az épületeket fenn kell tartani. Nem úri passzióra költjük a pénzt, hanem például a közalkalmazotti bérből élő dolgozók jövedelemkiegészítésére. A közalkalmazottak is mostoha gyerekek a közművelődési szektorban, a bértábla besorolása tíz éve szinte semmit nem változott. Nálunk például a díszletgyártók mindegyike közalkalmazott. Nagyon kevés pénz jár nekik, miközben esténként is, hétvégéken is dolgoznak. Valahogyan nekünk kell saját forrásból pluszpénzt találnunk, hogy ellentételezzük a munkájukat, de amíg csak a lyukak betömködésére kapunk, addig ezt nem tudjuk megoldani. Sajnos az utóbbi időben elég sokan álltak fel és mentek el, mert abból, amit nálunk keresnek, nem tudnak megélni. Ám, ha elmennek az emberek, akkor ki kell szerveznünk a munkát, ami sokkal drágább. Ez beindít egy olyan spirált, amiből nem lehet jól kijönni. Ezért felelős kérdés a többlettámogatás összegének meghatározása.
Hogyan lehet ekkora mínusszal színházat csinálni?
B.L: 1,3 milliárd forint körüli összegből gazdálkodunk, ebből 600 milliót tesz ki csak a közalkalmazottak bére és járuléka. Egy bemutató költsége 10–15 millió forint. Próbáljuk optimalizálni a működésünket, és szem előtt tartjuk a gazdasági szempontokat, de mégiscsak az a legfontosabb, hogy a kulturális tevékenység, a művészi munka ne sérüljön. Azzal, hogy csináltunk egy előbemutatót az Álszentek összeesküvése című Bulgakov-darabból, ami a következő évadban lesz bérletes előadás, már nyertünk egy picit. Kevesebb bemutatót tartunk, és azokat az előadásokat, amelyekre nagy volt a kereslet, átvisszük a következő évadra. Ilyen volt a Valahol Európában, amit több mint húszezren láttak, a Tóték, amit több mint nyolcezren néztek meg, a Virágot Algernonnak, aminek az összes idei előadására elfogytak a jegyek a bemutatója másnapján. Azzal is nyerünk, hogy megpróbáljuk újrahasznosítani a raktárbázisunkban lévő díszleteket, látványelemeket, jelmezeket. Arra kérjük a tervezőinket, hogy éljenek a lehetőségekkel, amit csak lehet, használjanak fel a készletből. Az egyébként is jó, ha nem kell leselejtezni vagy kidobálni régi, megmaradt színházi eszközöket.
H.Á.: Épp most volt egy díszlettervátadás, amely terv a régi előadásokból átvehető elemek alapján készült. Ez a takarékosság az egész költségvetést tekintve aprópénz, de abból a szempontból meghatározó, hogy egyáltalán létre tudjon jönni az előadás.
Művészi szempontból mi az első évadjuk summázata?
B.L: Sikeres előadásokat készítettünk, jelentősen nőtt a fizető nézőink száma, körülbelül most értük el azt az átlagot, amelyet egy ilyen nagy megyeszékhely színháza teljesíteni szokott. Ezt az érdeklődést igyekszünk szinten tartani, illetve fokozni.
Az elsődleges célunk az volt, hogy a helyi nézőket behozzuk, de a következő években azt is szeretnénk elérni, hogy szakmailag tovább épüljön a színház.
H.Á: Tavaly azt mondtam, számomra az első év legnagyobb eredménye az lesz, ha összeáll a társulat. Ez csodálatosan sikerült. Nyilván a színészeknek is katartikus élmény volt, hogy végre telt házak előtt játszanak, jó minőségű előadásokban szerepelnek. Nagyon-nagyon erősnek és összeforrottnak érzem a társulatot, ami jó reményeket ad a következő évekre.
B.L: Az új színészeink nemcsak beilleszkedtek a csapatba, hanem a város figyelmét is kivívták. Közülük Ágoston Katalin, Medveczky Balázs, Menczel Andrea díjat is kapott.
Kiemelt kép: Marjai János / 24.hu
