Kultúra sorozatkritika

A Csernobil feladta a leckét, de a nyár tele van jó sorozatokkal

Időről időre egybegyűjtjük a friss sorozatokat, hogy mit tudunk ajánlani, és mit kevésbé. Június végére több olyan produkció kijött, amiket már az első részek alapján is érdemes kivárni. Többek között ilyen az Euphoria, amit Rév Marcell fényképezet, de Ben Affleck új sorozata is figyelemre méltó, akárcsak a Meryl Streeppel kiegészült Hatalmas kis hazugságok új évada.

Eufória

Az HBO június közepén kijött sorozata több szempontból is fontos. Már csak azért is érdemes megnézni, mert Rév Marcell volt az operatőr, aki az alkotóval, Sam Levinsonnal már Assassination Nationben is együtt dolgozott. Ezen kívül nagy mérföldkő ez az HBO-nak, hiszen eddig vásárolt, összekukázott tartalmakkal kapargatta a young adult műfaj felszínét, most viszont alámerült rendesen, olyan HBO-san igyekezett megszólítani a fiatalokat egy saját gyártással. Kénytelenek voltak reagálni a young adult műfajának előretörésére, ők se nézhetik ölbe tett kézzel, hogy a Netflix futószalagon gyártja a szemetet, míg ők most tanulják meg, hogyan húzhatják be a fiatalabb közönséget. Hogy előreszaladjunk egy kicsit, belecsaptak a közepébe, és olyan erősre sikeredett az Eufória, hogy már túl is lóg a műfaj határain. Sok lett. Ha viszont azt nézzük, hogy az HBO mennyire felejttette el velünk a Trónok harca utolsó évadának színvonalát, akkor az Eufória folytatta a Csernobilnál kikövezett utat. Az atomkatasztrófáról szóló minisorozat hurrikánként tarolta le a világot, és nem várt érdeklődést váltott ki, és az emberek ott maradtak érte mondjuk az HBO GO-n is. Ugyanebbe a sorba illik az Euphoria is: emlékeztetett bennünket, hogy csinálják ezt a nagyok a sorozatpiacon.

A csernobili borzalomból ma is van mit tanulnunk
Az HBO minisorozata mindent megtesz azért, hogy ne felejtsük el a szörnyű leckét.

A Zendaya főszereplésével forgott nyolcrészes Eufória egy problémás, drogfüggő tinédzser, Rue Bennett szemén keresztül mutat egy rohadó képet az amerikai külvárosi gimisekről. A legsebezhetőbb kor legsötétebb bugyraiba utazunk úgy, hogy az eddig kijött első rész alapján a végefőcím után sem szabadulunk a nyomasztó hangulattól. Az Eufória nem hagyja, hogy egy percig is felhőtlenül szórakozzunk, nincs meg az az ív, hogyan emel fel a drog, hogyan buliznak felhőtlenül a szereplők, mielőtt lerántaná őket a kábítószer a mélybe. Az első pillanattól kezdve tisztázza a sorozat, hogy sokszor fogjuk még érezni, hogy néha legszívesebb azt kívánjuk, bárcsak ne láttuk volna a megelőző képkockákat. Ne tudjunk róla, hogyan erőszakol meg egy kiskorút egy középkorú férfi, hogyan fullad nem kívánt szexbe egy szűz lány bizonyítási vágya, és hogyan teheti tönkre bárki életét pár kiszivárgott meztelen fotó. Az Eufória azt akarja, hogy szenvedjünk, és ne olyan sziruposan kivitelezett történetet kapjunk, mint mondjuk a 13 Reason Why-nál a Netflixen.

Rue Bennett életébe akkor kapcsolódunk be, miután a húga megtalálta a saját hányásában egy túladagolást követően, és a nyári szünetet egy rehabon töltötte. De a lánynak esze ágában sincs tisztának maradni, egyből ment a díleréhez, hogy szépen átgondolva lebegjen az élet és a halál között. Rue nem hobbidrogos, hanem egy súlyos pszichés gondokkal küzdő lány, akinek a drog jelenti a kiutat. Nem érdekli, hogy mi lesz a vége. Az Eufória ugyanakkor egy szerelmi dráma is, ahogy a transznemű Jules Vaughn (Hunter Schafer) belép Rue életébe. Sokat akar a sorozat, kifejezetten explicit, és több terhet rak a nézőkre, mint amennyit a célközönség elbírhat. Éppen ezen bukhat el, hogy túlságosan fájdalmas, és nem biztos, hogy a karakterek korosztálya be tudja fogadni. Ettől még a bullying (folyamatos megfélemlítés, terrorizálás) egy létező probléma, és ettől még biztos vannak olyan bunkók a gimiben, akik istennek látják magukat, és hobbiból kurváznak le bárkit. Ettől még kereshetnek maguknak elveszett tiniket kapuzárási pánikos családapák, ettől még szexelhetnek bosszúból lányok és fiúk nyilvánosan, hogy aztán egy felvétel tönkre tehesse az életüket. Az Eufória könyörtelenül lehúzza róluk a paplant, miközben a tesz a közönségre. A visszataszító közeg tehát ne vegye el a kedvünket, már csak azért se, mert Zendaya annyira természetesen alakítja Rue Bennettet, hogy megéri, hogy magunk alá kerüljünk, és nyugtázzuk, hogy nekünk sikerült valahogy túlélni a tinikort. (Jánossy Villő)

Euphoria, 8 rész, 2019, HBO, 24.hu: 8/10 

Város a hegyen (City on a Hill)

A bostoni kriminek nagy hagyománya van a filmtörténetben: az Eddie Coyle barátai, Martin Scorsese A téglája, a Fekete mise vagy A bűnös utcák mind-mind a véráztatta és többnyire az ír maffia uralta bostoni utcákon játszódtak, és kemény világot ábrázoltak. Nagy rajongója a műfajnak a Boston Cambridge nevű elővárosában felnőtt Ben Affleck is, annyira, hogy a szintén odavalósi Matt Damonnal az első sikeres közös filmjüket, a Good Will Huntingot is Bostonban forgatták, majd megcsinálta a maga bostoni krimijét is (Tolvajok városa). Innentől már csak egy lépés volt, hogy Affleck tető alá hozza talán az eddigi legkomolyabb projektjét, a Város a hegyent (City on a Hill), melynek egyenesen a főszereplője maga Boston és a bűnözés. A Showtime sorozata ugyanis egy valós jelenséget mutat be: a kilencvenes évek közepén a várost különösen sújtotta a fiatalkorú bűnözés és a bandaháborúk, mire válaszul egy teljesen új, probléma-orientált stratégiával radikálisan csökkentették a bűnözést, és ezt emlegetik „bostoni csodaként”. A Város a hegyen persze ennél több: azt a Bostont mutatja be, amelyben még hadakozik egymással a régi és az új, ahol már hódít a PC, egy hírhedt esetet követően a rendőrök már nem mernek mindent rutinszerűen feketékre fogni, és már csak titokban buziznak és niggereznek.

A régit egy korrupt és drog- illetve alkoholfüggő FBI-ügynök, Jackie Rohr (Kevin Bacon) képviseli, az újat pedig a Brooklynból érkező fekete ügyész, Decourcy Ward (Aldis Hodge). Tűz és víz, de a szükség mégis egymás mellé kényszeríti őket, amikor egy ír családi banda ellen veszik fel a harcot. A Város a hegyen (melyet Affleck ötlete alapján egy másik Boston-mániás, Chuck MacLean írt) ez alapján akár valami középszerű akciósorozat is lehetne, pedig nem ez a helyzet: láthatóan az alkotók szeme előtt a Drót sorozat lebegett, amely úgy forrt össze Baltimore-ral, ahogy Affleckék is próbálnak most Bostonnal, és itt is maga az igazságszolgáltatás áll a célkeresztben, várospolitikával fűszerezve. Az első rész alapján azért nyilvánvalóan messze van ez a sorozat a Dróttól, és talán nem is fair minden idők egyik legjobb sorozatához hasonlítani, bár tény, hogy a Város a hegyen egyelőre nagyon profi, mind az atmoszféra-teremtésben, mind a pár akciójelenetben, mind pedig a kilencvenes évek megidézésében (amely örömteli fordulat a mindent ellepő nyolcvanas évek-nosztalgia közepette), csak aki látott csak egy ilyen bostoni krimit is, annak azért sok minden ismerős lehet. Igazán ezért a színészek a kiemelkedők: mindjárt az ír munkásosztálybeli bűnözőket alakító Jonathan Tucker és Mark O’Brien például, de Kevin Bacon az, aki tényleg mindenkit lejátszik a vászonról, és nyilván be is jelentkezik néhány díjra az alakításával. Afflecknek állítólag az a szándéka, hogy siker esetén tényleg a Drót módjára mutasson meg egyéb rétegeket a bűnözés és a politika kapcsolatából a további évadokban, amivel vélhetően jól járnánk, a Város a hegyenből pedig még sok minden lehet, de az indítás egyelőre csak pillanatokra tudott felvillantani valami a jövő esetleges nagy sorozatából. (Inkei Bence)

Város a hegyen (City on a Hill), 10 rész, 2019, Showtime/HBO GO. 24.hu: 7,5/10

Hatalmas kis hazugságok S02

Már sokszor megemlítettük, hogy 2017-ben az egyik legnagyobb meglepetést az HBO minisorozatnak indult produkciója, a Hatalmas kis hazugságok jelentette. Persze abban az évben a legnagyobb figyelmet az azóta közepesbe hajló Szolgálólány meséje vitte el, de azt se felejtsük el, hogy az HBO is besöpört négy Golden Globe-ot Nicole Kidmanékkel. A sorozat alapját Liane Moriarty eredetileg Ausztráliában játszódó regénye adta, ami egy gazdag környék zajos eseményeit dolgozza fel. Egy gyilkosságon keresztül, az időben ugrálva ismerhettük meg a családok magánéletét. A legerősebb és összetettebb szálat Celeste Wright (Nicole Kidman) és férje, Perry Wright (Alexander Skarsgård) adták, ahogyan nem tudtak egymás nélkül létezni – legalábbis Celeste ezt mondogatta magának –, ugyanakkor Perry folyamatosan bántalmazta a feleségét. Tulajdonképpen ők biztosították a keretet a sztorinak, hiszen (és spoiler) az első évad végén kiderült, hogy az agresszív erőszakoló, Perry Wright halt meg, és a nők morális válságba kerülnek, hogy vajon megérdemelte-e egy ennyire romlott ember a sorsát. Az első évad a gyilkossággal, korrekt lezárással ért véget, de az elsöprő kritikai- és közönségsiker diktált, és jött a folytatás.

A második évad éppen ezzel a felütéssel indul, hogy a szükség szülte barátnők, Madeline Martha Mackenzie (Reese Witherspoon), Celeste Wright (Nicole Kidman), Jane Chapman (Shailene Woodley), Bonnie Carlson (Zoë Kravitz) és Renata Klein (Laura Dern) megtudnak-e birkózni egy gyilkosság gondolatával. Az alkotók David E. Kelley-vel az élen már 2017-ben olyan izgalmasan tudtak bemutatni egy elsőre kevésbé izgalmas történetet, ami nem működhetett volna a színészek nélkül. Javarészt Nicole Kidman lehelt életet a Hatalmas kis hazugságokba, és odáig jutottunk, hogy Meryl Streep gyakorlatilag önként csatlakozott a stábhoz. Amikor viszont még nem tudtuk, hogy az amúgy is izmos stábot Streep egészíti ki, egyből bosszankodtunk, hogy minek egy ilyen sikersorozatot elszúrni egy második évaddal. Kiderült minden, ne húzzák le az utolsó bőrt is Monterey városáról. De lehúzták, és még jó, hogy van nekünk egy Meryl Streepünk, aki különösebb erőfeszítés nélkül tartja a színvonalat.

A Hatalmas kis hazugságok második évadából eddig két rész ment le, és ez alapján mondhatjuk, hogy nem szippantják be a nézőt a szappanoperás drámai elemek, a kis és nagy stiklik. A gazdag nő sír, ha félti a vagyonát, a másik meg, hogy mégse kellett volna szexelni egy színdarab rendezőjével, szerencsére Meryl Streep karaktere, Mary Louise Wright kihúzta a szarból az HBO-t. Ő az, aki sejti, hogy a fia nem egészen úgy eshetett le a lépcsőn, ahogy azt a rendőrségen elmondták neki. Érzi, hogy valami nem oké, és kellően jó emberismerő ahhoz, hogy idegesítő rezignáltsággal göngyölítse fel a szálakat, miközben megkeseríti a nők életét. Hogy ez kitart-e a hetedig részig, az viszont egyáltalán nem fix. (Jánossy Villő) 

Hatalmas kis hazugságok (Big Little Lies), 2. évad, 7 rész, 2019, HBO, 24.hu: 7/10

When They See Us

Bár az utóbbi hetekben az HBO Csernobilja uralta a képernyőket és híreket, egy másik valós esetet feldolgozó minisorozat is hatalmas visszhangot váltott ki. A Netflixes When They See Us akár a Csernobil párdarabjának is tekinthető, hiszen itt is azt a torokszorító folyamatot nézhetjük végig, ahogy az ideológiával és személyes ambíciókkal átitatott rendszer bedarálja az igazságot némi szómágia segítségével, csak ezúttal nem a zsarnoki Szovjetunióban, hanem a szabadság hazájában, Amerikában járunk. 1989-ben egy fehér nőt megerőszakoltak és majdnem halálra vertek a Central Parkban, amiért négy fekete és egy latino tinédzsert ítéltek el. Ava DuVernay négy részben dolgozta a sajtóban csak „Central Parki ötök”-ként emlegetett fiúk történetét, akik hiába állították, hogy a rendőrök kényszerítették ki belőlük a hamis vallomást, csak hosszú börtönévek után tisztázódtak a vádak alól, amikor a valódi tettes bevallotta tettét, és a DNS-mintája is egyezett.

A When They See Us rettentő frusztráló és hatásos filmélmény, aminek fő célja az érzékenyítés, hiszen az ártatlanul megvádolt fiúk szemszögéből élhetjük át, milyen az, amikor nem autonóm személyként, hanem ragadozóként, hordaként, vadállatként tekintenek ránk a bőrünk színe miatt, még mielőtt bármit is mondtunk volna. DuVernay alaposan rásegít a drámaiságra az érzelmes vonósokkal és kissé didaktikus popdalokkal, de mindig megáll a szentimentalizmus előtti határvonalon.

Gyomrossal felérő példázat a dehumanizáló beszédmód veszélyeiről, és arról, milyen következményei lehetnek, ha a félelem felkorbácsolásából próbálunk politikai tőkét kovácsolni. Akárcsak a Csernobil, a Netflix sorozata is tele van aktuálpolitikai áthallásokkal. Még Donald Trump is felbukkan benne, aki annak idején – figyeleméhes New York-i ingatlanbefektetőként – egész oldalas újsághirdetésekben követelte, hogy vezessék vissza a halálbüntetést, és végezzék ki a „Central Parki ötöst”. A When They See Us hatására ez az ügy ismét a figyelem központjába került. Meg is kérdezték Trumpot, bocsánatot kérne-e a felmentett férfiaktól emiatt, de természetesen nem volt rá hajlandó, mert szerinte a mai napig nem világos, tényleg nem ők voltak-e az elkövetők. (Jankovics Márton)

When They See Us, 4 rész, 2019, Netflix, 24.hu: 8/10

Kiemelt kép: HBO

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.