Kultúra

Vidnyánszky Attila szerint rég nem látott, jó korszaka van a magyar színháznak

Régen nem látott, jó korszaka van a magyar színháznak, az előadóművészeti szervezetek új támogatási rendszert kaptak és elkezdődött a színházépületek megújulása, jelentette ki Vidnyánszky Attila, a Magyar Teátrumi Társaság elnöke, a Nemzeti Színház igazgatója a szervezet hétfői, Nyíregyházán megtartott közgyűlése után.

Vidnyánszky a sajtótájékoztatón az elmúlt évek legfontosabb szakmai kérdésének nevezte a támogatások megváltozásával kapcsolatos döntéseket, melynek eredményeképpen a kormány a társasági adókedvezmény (tao) helyett idén több mint 37 milliárd forintot biztosít az előadóművészeti szervezeteknek.

A Vidnyánszky Attila vezette Nemzeti Színház a kulturális tao megszüntetésének legnagyobb nyertese
A kulturális taót eltöröltető Vidnyánszky Attila lesz épp a rendszer kivezetésének legnagyobb haszonélvezője.

Mint mondta, az első körben hamarosan 6 milliárd forintot osztanak ki a színházak között, a támogatások mellett pedig elkezdődtek a szintén régen várt színházfelújítások. Ennek keretében egyszerre öt színház megújulása zajlik, ezek közül elsőként október 23-án kaposvári teátrumot adják majd át, „ez tehát egy példa nélküli helyzet a magyar kulturális életben” – fogalmazott.

Szabó László, a társaság titkára a sajtótájékoztatón elmondta, a nyíregyházi közgyűlésen az Budapesti Operettszínházat, a kisvárdai színházat és a ferencvárosi Pinceszínházat tagjai közé fogadta teátrumi szervezet, emellett a tagság kilenc új tagozat létrehozásáról döntött és megszavazta azok vezetőit is. A színházvezetők a közgyűlésen tájékoztatást kaptak többek között a nemzeti alaptantervhez a színházpedagógiai témakört felölelő szakanyag elkészítéséről, a művészi életpálya díjazásával és értékelésével kapcsolatos modellről, valamint a pajtaszínházi programról is.

Nem mindenki látja azonban úgy a helyzetet, mint Vidnyánszky. Az Átrium például néhány nappal ezelőtt írta meg a Facebookon, hogy segítségre van szükségük, különben nyáron be kell zárniuk.

(MTI)

Kiemelt kép: Mónus Márton / MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik