Kultúra

Harmadrendű szobrok tömegei árasztották el az országot

Az elmúlt huszonöt évben egyre gyűltek az országban a furcsa köztéri alkotások. Most összegyűjtöttük a legérthetetlenebbeket.

Ha valaki köztéri szobrokat emleget körülöttünk, a legtöbbünknek jó eséllyel olyan klasszikusok jutnak eszünkbe, mint a Hősök terén álló vezérek és uralkodók, a Múzeumkertben ülő Arany János, vagy épp az Erzsébet téren álló Danubius-kút – teljesen érthető módon, hiszen ezek mellett évtizedeken át sétáltak el a budapestiek, így rengeteg idejük volt rögzülni a fejekben.

Rejtett udvarban pihen az egykor a Kálvin téren állt gyönyörű nőalak
A három társát a második világháborúban elvesztett Száva a történelmi Magyarország egyik fontos folyóját személyesíti meg. Egy ma újra létező kút része volt.

A magyar szobrászok ugyanakkor ma is meglepő számban készítenek köztéri szobrokat, jó részüket azonban csak keveset tudnák felidézni, hiszen vagy mondanivaló nélküliek, vagy minőségükkel nem ütik meg azt a szintet, amivel egy utca, tér, vagy park környezetébe illő elemei lehetnének. Ezek közül néhány ugyan komoly vihart kavart, mások azonban csendben állnak ott, ahová szánták őket.

Most közülük mutatjuk be a legszürreálisabb példákat.

Erzsébet királyné

R. Törley Mária az elmúlt években számos furcsa alkotással ajándékozta meg a fővárost: a reformáció ötszázadik évfordulójára készített, Balog Zoltán-idézetet is rejtő szoborcsoport mellett a magát büszkén antiszemitának és fasisztának valló Tormay Cecile büsztje (2012), illetve a Madách téren egy hónappal ezelőtt megjelent Sisi-szobor is az ő munkája.

A szerző felvétele

A tervpályázat nélkül kiválasztott, a bevándorlók miatt rettegő (“huszonöt év múlva itt kussolhatunk, különben elvágják a torkunkat“) alkotó szobrának van létjogosultsága, hiszen a kerület az ő nevét viseli, sőt, felállításának helyén kezdődött volna az eredetileg róla elnevezett, Zsidónegyeden átfúrt sugárút.

Szobor talapzatára vésték Balog Zoltán bölcsességét
Azt azért megvárta az alkotó a név feltüntetésével, hogy ne legyen miniszter.

A minőség azonban más kérdés: a négytonnás, síremléknek is beillő posztamensre helyezett, elnagyolt esernyőt viselő alakban előbb ismerjük fel a felső tízezer Dunakorzón sétáló, fura arcú hölgytagját, mint az Európa egyik legszebb asszonyaként emlegetett Erzsébetet. Az pedig csak tovább ront az amúgy sem rózsás helyzeten, hogy mindez a két világháború közti magyar építészet egyetlen grandiózus tere, a Madách tér harmóniáját borítja fel.

Szűz Mária-emlékmű, Hollósdomb, Szurdokpüspöki

Fotó: Szellemvilág

A szellemvilag.hu szerint huszonnyolcezer évvel ezelőtt Istenanyánk fényes madárként való leereszkedésének helyén tíz éve született emlékműre nincsenek szavak: a névtelen fafaragó mester és a táltos hagyaték őrzőinek közös munkájaként megszületett mű középpontjában Szűz Mária áll, fölé pedig

“a magyar Szent korona formáját idéző tető került, amelyet Istenanyánk 12 Szent gyermekének képe díszít. A 12 Szent szellem, 6 nő és 6 férfiú szellem, akiket a magyarok szentként tisztelnek. A hat Szent női szellem: Szűz Mária, Szent Anna, Szent Erzsébet, Emese, Mária Magdala és Szent Margit. A hat Szent férfiúi szellem: Jézus Urunk, Hunyadi János Nándor, Szent György, Attila, Mátyás és Szent Márton, akiket a magyar hagyomány mélyen a szívébe zárt, akik az igazodási pontjaink a mai világban is.”

A nyírbátori várostörténeti sétány

A Szent István uralkodása idején a Ecsedi-lápban élt, a környéket pusztító, lakóit pedig rettegésben tartó sárkány legendáját őrző városban komolyan gondolták a hagyományok megidézését: egy egész sétányt szenteltek a városban élő történeteknek, a területet egykor kézben tartó Báthoriaknak, de, Leonardo da Vinci térdelő alakja, háborús gépei, illetve helikopterálma is megelevenednek a 2010-ben százötven millió forintból, Megyeri János szobrászművész segítségével megvalósult projektben, amiről még több képet itt találhat.

Fotó: MTI/Bizományosi: Oláh Tibor

Már csak az a kérdés, hogy mi köti össze Leonardót a nyírségi várossal.

A belváros pocakos rendőre

A vasfüggöny lehullásával a fejét Kelet-Európa-szerte felütő alibiszobor-láz tíz évvel ezelőtti gyermeke az Október 6. és a Zrínyi utcák sarkán álló bronz alak nem napjaink rendőreinek egyenruháját viseli, hanem száz évvel repít vissza a múltba, hiszen a kackiás bajszú férfi fején az 1909-1945 közt használt Zrínyi-sisak látható.

Fotó: Dennis Jarvis

Kérdés, hogy a boldog békeidők végére, vagy épp a Horthy-korszakra emlékeztetni kívánó, az átadáskor “élményszerűen historizáló” jelzőkkel emlegetett figura miért épp ide került, és mit szeretne szimbolizálni azon túl, hogy Rogán Antal a leleplezéskor elmondott beszéde szerint “a rendszerváltást megelőző diktatúra és a közelmúlt utcai eseményei” miatt a rendőrökről kialakult negatív képet szerette volna javítani a kerület.

Pocakos rendőr posztol a belvárosban
Posztoló rendőr szobrával gazdagodott Budapest V. kerülete: a Zrínyi utca és az Október 6. utca találkozásánál elhelyezett alkotást Rogán Antal polgármester és Bencze József országos rendőrfőkapitány leplezte le.

Illyés András 2008-ban készült alkotásának alakját egyébként saját nagypapája ihlette – ez kedves dolog, a szobor minősége pedig kitűnő, de kérdés, hogy tényleg szükség van a szerencsében reménykedő turisták által fényesre simogatott hasú alakra és társaira, mondanivaló nélküli darabokkal felhígítva a fővárosi szoborrengeteget?

A Páneurópai piknik 20. évfordulójára készült Áttörés

A Melocco Miklós, Szénási József, illetve az ezzel közeli rokonságban álló, sok port kavart német megszállási emlékművet alkotó Párkányi Raab Péter közös alkotásaként létrejött Áttörés a vasfüggöny lebontását előrevetítő demonstrációnak, illetve a szimbolikusan nyitott határátkelőhelynek állít emléket.

Fotó: Kaboldy

A tizenöt kitörő emberalak – köztük a három Melocco-testvér, illetve Kányádi Sándor – és a háttérbe helyezett antik oszloptöredékek által alkotott kompozíció a sokat markol, de keveset fog tipikus példája. Mi ez? És miért?

Melocco maga is számos alkalommal szembesülhetett azzal, hogy az emberek nem értik az alkotást, így kevéssé érthető magyarázatot adott, amit a Magyar Narancs örökített meg:

“Az antik, görög motívum Sopronpusztán valójában a klasszicizmus “szerkeszthető szépség” ideálját, azaz a keletnémetek szabadságának megszerkesztését és az abban való magyar közreműködést jeleníti meg. A keletnémeteknek szabadságot adó rab magyar nemzet “megszerkeszthető” olyannak, amikor még ép volt, mert most szétomlófélben van, mint az emlékművön is. Kányádi Sándor a barátom, s mivel ő Erdélyben küzdött verseivel a szabadságért, miért ne képviselné a kompozícióban a szabadságvágyat? A feltartott kezű alakban Varlam Salamovot mintáztam meg, az írót, aki sok-sok évet töltött szovjet munkatáborokban. Olvasatomban a Gulag, az erdélyi magyarok romániai elnyomása, továbbá Kelet-Közép-Európa népeinek szabadságvágya szorosan összefügg egymással.”

Árpád fejedelem Óbudán

A honfoglalás vezéralakjának, Árpádnak eddig nem volt önálló szobra a fővárosban: ezen változtatott az Óbudán november utolsó napján felavatott munka, amit a Kossuth Lajos téri metróperonok közt ülő Teiresziász alkotója, Oláh Mátyás László álmodott meg.

Harmadrendű szobrok tömegei árasztották el az országot 6
Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI

Az Árpád fejedelem útja és az Árpád Gimnázium közé került szobornak már az elhelyezése sem megfelelő, hiszen teljesen megbontja a Katinyi mártírok parkjának képét, a tömeggyilkosság idővel árnyalatot váltó corten acéllal fedett emlékművének modernsége mellett ugyanis teljesen idegenül hat, sőt, a két munka egymást gyengíti.

Árpád fejedelem belovagolt Óbudára
Ez az első, Árpád fejedelmet ábrázoló köztéri szobor Budapesten.

A másfélszeres életnagyságú, két és fél méter magasra törő munka részletei, így

“a tegez, az íjjak, az övtáska és a fejedelem karján nyugvó sólyommadár történészek útmutatásai alapján, történeti leletek pontos másaként lettek kidolgozva“,

a végeredmény azonban ettől még nem lett kevésbé steril és túlgondolt.

A szobor előtti táblán lévő, két nyelven megfogalmazott Anonymus-idézet esetlen tipográfiája és elhelyezése csak tovább növeli az emberben kialakult bizonytalan érzést:

tényleg egy ismert alkotó historizálni kívánó, a Fővárosi Önkormányzat pályázatán győztes munkáját nézi-e, vagy egy kisváros közadakozásból született, egy autodidakta módon szobrásszá vált gimnáziumi rajztanár büszkeségét.

A világ legnagyobb ólomkatonája

A pákozdi Bogár-halmon 2017 szeptemberére elkészült Miskahuszárt immár több mint egy éve csodálhatjuk meg az M7-es autópályáról, de azóta sem értjük egészen, hogy a talapzatával együtt kétszáz tonnás, tizenkét és fél méter magasra nyúló férfialak Benkő Tibor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke szerint hogyan testesítheti meg

Fotó: Illyés Tibor / MTI

“mindazt, amiért a huszárokat világszerte elismerik, hiszen a huszár bátor, hősies, bajtársias, leleményes katona volt, aki legfontosabbnak a hazáért vívott harcot tartotta. A mai magyar katonáknak ugyanígy kell viselkedniük.”

Átadták a pákozdi huszártranszformert
Nemcsak iszonyú menő néz ki, de minden kétséget kizáróan puszta nyolcassá tud alakulni, ha rejtőzködni akar.

A Vlaszák Mihály, a Metalloglobus Fémöntő Kft. vezetőjének kérésére egy dunaújvárosi festő- és szobrászművész, Rohonczi István alkotásaként megszületett óriás egyébként közel százmillió forintból valósult meg, avatásán pedig még egy csinos ágyút is elsütöttek.

A húszas éveket idéző, de a kezében Blikket tartó rikkancs

Az alkotó, Szőke Lajos századik születésnapja után, 2012 szeptemberében felavatott Rikkancs-szobor akár egy történelmi tér, vagy egy egykor legendás lap épülete előtti utcaszakasz kedves, bár nem épp aprólékosan kidolgozott részlete is lehetne – állhatna például a lassan talán tényleg megújuló Blaha Lujza téren, emlékeztetve a térre néző, a Budapesti Hírlapnak otthont adó egykori Sajtópalotára, vagy a Rákóczi úton működött Az Estre–, a Hild téri játszótér kapuja és a Lánchíd felé tartó autósok tömege által járt József Attila út buszmegállója közé szorulva azonban teljesen elveszik

Fotó: Rikkancs/Juhász JózsefMindebből talán úgy tűnhet, hogy egy áthelyezés megoldhatja a problémát, az életnagyságú zsánerszobornak pedig nincs helye a listán, pedig ennél távolabb nem is lehetnénk az igazságtól, hiszen a fiú hóna alá csapott újságcsomaggal ellentétben az előrenyújtott példányon az 1994-ben alapított Blikk logója látszik, annak ellenére, hogy a lap egyetlen fillért sem fizetett érte.

A kopott bakancsot viselő, tízmillió forintból megszületett nyurga fiú kezében az eredeti tervek szerint persze nem a bulvárlap emblémája kapott volna helyet.

„Én mondtam, hogy az újságírók egész biztosan meg fogják kérdezni, hogy miért Blikk van rajta, amikor a Blikknek semmi köze nincs a rikkancshoz. Hát akkor nem volt Blikk. Akkor Pesti Hírlap volt, Az Est volt, Friss Újság volt, meg Pester Lloyd volt. Kérdezze meg a Rogánt, hogy miért így döntött! A pályázatra készült kisplasztikára Az Estet írtam rá, mert tulajdonképpen a rikkancsfiú, akiről a szobrot mintáztam, Az Estet árulta a világháború előtt a Kálvin téren. Akkor a rollerezőt rendelték meg és a rendőrszobrot, ami a Zrínyi utcában van. Ez a két szobor készült el, erre volt pénz, a Rikkancsra meg nem jutott. Aztán amikor idén március 14-én Pro Civibus-díjat kaptam a kerülettől, elvittem Rogánnak a kisplasztikáról készült fotót, a kultúros odavitte neki és megmutatta. És akkor képzelje, 15-én telefonál a kultúros, hogy a polgármester úgy döntött, hogy csináld meg a szobrot. […] Amikor meglett a szobor agyagból, eljöttek az önkormányzattól és megnézték, és közölték velünk, hogy a polgármester úgy döntött, hogy a Blikket írjuk rá a szoborra. A Zsigmond Attiláék (a Budapest Galéria főigazgatója, ők hagyják jóvá a köztéri szobrokat) is ott voltak, nekik sem tetszett ez, mert hogy semmi köze hozzá a Blikknek. De akkor azt mondták nekem, hogy ha a Rogán fizeti a szobrot, és ha a Rogán azt mondja, hogy ezt kell ráírni, akkor ezt kell ráírni. Hát ebbe nem lehet tenni semmit, hát mit lehet tenni?”

árulta el a szobrász az index okot firtató kérdésére, sőt, a cikkből az is kiderül, hogy nem csak egyszerűen egy Est-logó, hanem a Krúdy Gyula halálhírét címlapon hozó szám első oldalának részlete került volna a fiú kezébe:

in: Az Est, 1933. május 13.

Mennyivel jobb lett volna így!

A kisgyermekeket nevelők tisztelete

A Családok Évének utolsó heteiben, 2018. novemberében kihelyezett háromalakos kompozíció

nem csupán a kisgyermekett nevelők tiszteletét fejezi ki, hanem felhívja a figyelmet a gyermekvállalás fontosságára, így szép kifejezője a nemzetépítő céloknak is

– mondta az avatáson a kerület Fideszes országgyűlési képviselője, Zsigmond Barna Pál.

Fotó: MTI / Mónus Márton

A szépen hangzó mondat ellenére sem az újpesti bőlcsödei dolgozók, sem a színvonalas városképért küzdők nem voltak elragadtatva a szobortól: előbbiek inkább a fizetésemelésnek, vagy a szoborállításra áldozott 19,8 millió forint más úton való hasznosításának örültek volna jobban – főleg, hogy a tapasztaltabbak még a főiskolai képzés bevezetése előtt váltak dadává, ma pedig tízezrekkel kevesebbet kapnak fiatalabb, de még mindig a magyar átlagbéreknél kevesebbet kereső, de diplomás társaiknál –, utóbbiak pedig teljesen értetlenül toporognak a jókora kőtömbre ültetett fiatal nő és két gyermekének alakja előtt, a komoly léptékvesztést elszenvedett alkotás ugyanis egyáltalán nem illik a környezetébe, sőt, apropója sem tűnik elég erősnek ahhoz, hogy indokolja a létét.

A zenész, aki egyáltalán nem hasonlít önmagára

Cseh Tamás zenei munkássága megkérdőjelezhetetlenül fontos része a magyar zenetörténetnek, így hangos tetszést váltott ki a művész 2009-es halála utáni szoborállítási ötlet.

Fotó: Derzsi Elekes Andor

A végeredményre azonban már nem mindenki nézett ugyanígy: Majoros István szoborpályázaton győztes tervével ellentétben nem a mindennapok Cseh Tamásának árnyékát vető ágyékkötős indiánt (utalva a zenész életének fontos részét képező indián kultúrára), hanem ennek épp inverzét ábrázoló munkán a zenész ugyanis

egyáltalán nem hasonlít fiatalkori önmagára, balkezes létére pedig jobbkezes húrozású, de balkezes gitárhoz illő koptatójú hangszert tart a kezében.Nem ez egyébként a város egyetlen Cseh Tamás-emléke, hiszen Bereményi Gézával közös első lakásuk kapuzatán ma a legismertebb közös dalaik hőseinek nevét soroló képzeletbeli lakónévsorral találkozhatunk.

Ismeretlen Budapest: A Cseh Tamás emlékét őrző lakónévsor
A kor meghatározó zenészének karrierje a vízivárosi Iskola utca egyik garzonjából indult, erre pedig 2010 óta egy csinos tábla emlékeztet.

Az önmaga karikatúrájává vált szegedi holokauszt-emlékmű

Az emlékművek tervezésénél nincs helye áthallásoknak és kétértelműségnek – hatványozottan igaz ez a háborúk, vagy épp a holokauszt szörnyűségeire emlékeztető munkáknál. Erről az alapvető szabályról feledkezhetett meg a Szeged-csanádi egyházmegye, ami a városban a katolikus egyház és a zsidó közösség közti hagyományosan jó kapcsolat apropóján úgy döntött, a dóm tövébe helyezett alkotással fűzi még erősebbre a szálakat a két vallás helyi vezetői közt.

Fotó: Rosta Tibor / MTI

A Kovács Jenő szobrászművész munkájaként egy elnagyolt, csónak formájú kő posztamensre helyezett, bronzba öntött alakok azonban egyáltalán nem ezt sugallják:

a ladikból épp kieső, sztereotipikus zsidó arcot és nyilvánvalóan kipát viselő férfialak mögötti pap ugyanis egyik kezét a fején nyugtatva, másikat az ég felé nyújtva imádkozik.

A pap figurája egyetlen idegszálával sem próbálja megmenteni a zuhanó férfit, vagy legalább bármiféle jelét mutatni az együttérzésnek, vagy az avatáskor emlegetett különleges kapcsolatnak.

A kétségkívül színtiszta jószándékból emelt szobor nem látja el a feladatát, bár megpróbálja szájbarágósan átadni a történteket.

Göncz Árpád, a gép

Az egykori köztársasági elnök halálának harmadik évfordulóján, 2018. októberében a róla elnevezett Göncz Árpád Városközpont szélén felavatott mű egy meghívásos pályázat első díjas tervéből, Erős Apolka stúdiójában született, stílusa alapján pedig tökéletesen illik a Munkácsy-díjas szobrász életművébe, hiszen a József Attila-versből életre kelt kis Balázs és a Dunakeszin felállított IV. Béla mellett ez a mű – Göncz első köztéri szobra – is sajátságos megoldásokkal született meg, lépésről lépésre egyre közelebb lépve pedig az idős politikus alakjából szép lassan átalakul a következő évezred egyik Göncz Árpád-kiborgversenyének döntős versenyzőjévé

Fotó: Soós Lajos / MTI

A szoborról még több kép itt, a szobrász blogjában látható.

Az ellenfélre váró Papp László

A háromszoros olimpiai bajnok életnagyságú, Fekete Géza Dezső által megálmodott figurája az ökölvívó egykori munkahelye, a Magyar Optikai Művek mára lebontott épületeinek tőszomszédságában, a Gesztenyéskert szélén áll, egy lépcsősor és egy korláttal védett út közti elhelyezése miatt egyáltalán nem a XX. század egyik legismertebb magyar sportolójához méltó képet nyújtva.

Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI

Bajsza és haja ugyan idézi az egy ország által csak Papp Laciként emlegetett csillagot, arca azonban láthatóan megfáradt a várakozásban.

A vörös festékkel leöntött Horthy-szobor

A Balatontól mindössze néhány kilométerre fekvő Kerekinek 2011 óta van Horthy Miklós tere, a mindössze 535 fős falu ennyivel azonban nem érte be, így 2012. májusában, az otrantói győzelem 95. évfordulóján a Horthy család több leszármazottja jelenlétében itt avatták fel Kücsön Norbert fafaragó a vitatott megítélésű kormányzóról készített életnagyságú, de rá nem igazán hasonlító szobrát.

Fotó: Varga György / MTI
Horthyt nem lehet mentegetni
A közhiedelemmel és az újra divatos mentegetésekkel ellentétben a kormányzónak nem csupán lehetősége, de számos eszköze is lett volna, hogy a deportálásoknak és a zsidókkal való embertelen bánásmódnak véget vessen.

A falut is erősen megosztó alkotást néhány nappal később Dániel Péter vörös festékkel öntötte le, azt azonban néhány nappal később újra visszahelyezték, azóta pedig már egy felújításon is átesett.

Daniel-Peter-Horthy(210x140)(8).jpg (dániel péter, horthy-szobor,)
„Társadalmilag hasznos” volt a Horthy-szobor megrongálása
A legenyhébb büntetést kapta a Siófoki Városi Bíróságon az egykori kormányzó Kerekiben felavatott emlékművét piros festékkel leöntő Dániel Péter.

A molylepke, akinek a szemébe nyúltak

Az ország tele van az 1956-os forradalom napjaira emlékező szobrokkal, melyek közt világszínvonalú alkotások is szép számmal feltűnnek, így F. Kovács Attila Hargita téri macskakőrakása, az I-Ypszilon Vaskefeként ismertté vált, az egykori Sztálin-szobor helyén az ég felé törő munkája, vagy épp a parlamenti sortűz Kossuth téri emléke.

Fotó: Csanády

Arra azonban jó eséllyel csak kevesen gondoltak, hogy a szovjetek elleni felkelést egy óriási, másfél tucat ember által tartott lepkével ábrázolják, a fiatal fiúk egyike pedig az állat szemeibe nyúljon. Melocco Miklósnak és barátainak – köztük a már említett Párkányi Raab Péternek – azonban épp ez jutott eszébe:

a fiatal forradalmárok közt felismerhetjük ugyan a mártírrá vált Mansfeld Pétert, a huszonöt éves Latinovits Zoltánt, a Szegedről származott, a Műszaki Egyetem főépülete előtt szitává lőtt Danner Jánost, a lepke szárnyain pedig Illyés Gyula Egy mondat a zsarnokságról című versének erős sorai olvashatók, mindez azonban semmit sem változtat a dómtól 1997-es leleplezése óta alig néhány lépésre álló szobor megítélésén.

A hangosan csattanó pofonokkal teli filmek sztárja és a magyarok közti szerelem

Tasnádi Szandra szobrászművész Kazincbarcikára megálmodott Bud Spencer-szobra a város visszatáncolása után 2017. novemberében végül Józsefvárosban, a Corvin-sétányon kapott helyet.

Fotó: Róka László / MTVA / Bizományosi

Rajongók tömege, sőt, a színész idősebb lánya is megjelent a kilencmillió forintból megvalósult szobor avatásán, az évtizedek óta tartó, Magyarországon páratlanul erős Bud Spencer-kultusz pedig újra erőre kapott.

A közel másfélszeres életnagyságú, 2,4 méter magas alakot azonban egyszerűen csak lepottyantották a sétány közepére, teljesen indokolatlan látványt nyújtva az egyébként meglepően csupasz sétányon, és a kidolgozásával, illetve minőségével kapcsolatban is komoly aggályok merülhetnek fel az emberekben, miután elmúlt bennük a kedvencük látványa okozta tízpercnyi gyermeki öröm.

Ez Kocsis Máté kedvenc Bud Spencer-jelenete
Bud Spencer szobrot avattak ma a Corvin Sétányon. A szoboravatáson szerettük volna megkérdezi Kocsis Máté polgármestert is a Bud Spencerhez fűződő személyes emlékeiről.

Kérdés tehát, hogy van-e egy ilyen szobornak létjogosultsága a város közepén, és az is, hogy mikor lesz végre az Erzsébet téren Ötvös Csöpiról, a Kapa és Pepe-párosról, vagy épp Süsüről készült óriási bronzöntvény.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik