Kultúra

Shyamalan egy 23 személyiségű X Professzorral bizonyítaná, tud még rendezni

Legújabb filmje, a Széttörve parathrillernek ígérkezik.

M. Night Shyamalan egykoron szépreményű rendező volt, olyan remek alkotások köthetők pályafutása első éveihez, mint a Hatodik érzék, A sebezhetetlen és a Jelek, viszont későbbi filmjeivel szinte mindent megtett, hogy lenullázza addigi reputációját, hiszen Az utolsó léghajlító, valamint a Föld után már felért egy emberiség elleni bűncselekménnyel.

Az utóbbi időben viszont úgy tűnik, kezd visszatalálni saját hangjára, a Wayward Pines című sorozat (pilotja) és A látogatás is bizakodásra adott okot, s most a jövőre érkező Széttörve (Split) trailere sem tűnik rossznak.

A film főszereplője, Kevin disszociatív identitászavarban szenved, és ugyan eddig már feltárt 23 személyiséget pszichiáterének, van egy rejtett személyisége is, amely ledominálja a többit. Miután elrabol három tinédzser lányt, köztük az önfejű és eszes Caseyt, Kevinben kitör a harc a túlélésért a többi személyiségével – és a körülötte lévőkkel – miközben elkezdnek leomlani benne a különböző énjeit elválasztó falak. A főszerepet James McAvoy alakítja, aki az X-Men X Professzora óta nem növesztett túl sok hajat.

A Széttörve január 19-én érkezik a magyar mozikba.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik