Albert Camus zseniális francia regényének főhőséről mondta, hogy ő az egyetlen Krisztus, akit érdemlünk. A Táp Színház és az Átrium Film-Színház darabjának két főszereplője Lúd Zsolt és kutyája Mattyi lehet akkor a kettős, akit mi magyarok érdemlünk.
Zsoltnak van egy, a hétköznapi életben teljesen használhatatlan diplomája, ami kiváló ürügy neki, hogy ne menjen el akármilyen állásba dolgozni. Protekcióért kuncsorogni meg nem akar. Így otthon ül, iszik és gondolkozik, hergeli magát.Ismerős szituáció, nem?
Ha eddig nem lenne az, akkor pedig itt van a polgármesterré modernizált Döbrögi, személyében összefoglalva a magyar politikusok és befolyással bíró gazdagok legrosszabb tulajdonságai. A darab színhelyén Erdőháton minden a városvezetőé, vagy valami ismerősé. Döbröginek pedig nem tetszik, hogy Mattyi sokat ugat, így a kutyának meg kell halnia.
Lúd Zsolt bosszút fogad, melynek végrehajtása közben minden maradék kapaszkodót elveszít az életéből. Elviszik az anyját, szakít vele barátnője Jolán, akivel addig is a se veled, se nélküled keringőt járták. És a végén elzavarja maga mellől Mattyi szellemét is, akiért elvileg teszi mindezt. Hiába furfangos, akár a régi mesehős, kiégett, és velejéig romlott ő is, akár ellenfele. Annyira elvakultan hajt a bosszúra, hogy ő maga is rombol, így a végére tönkremenve be is hódolna Döbröginek. A polgármestert azonban utolérte a végzete: megpuccsolták, utódja még hátborzongatóbb mint ő maga volt.
Miközben legszívesebben mi magunk képelnénk fel az emberségből megbukó Lúd Zsoltot, felsejlik bennünk több más magyar mesehős bukása is: vajon igazat mondana-e ma is a juhász, hengerelhetne-e csak az eszével a bíró lánya.
Zsoltban magára ismerhet, aki volt már akár csak hónapokig állástalan diplomásként, a harmincas éveiben jár, és úgy érzi, még nem jutott sehova, vagy esetleg már azt se tudja, hogy hova szeretne jutni. Aki legalább annyira fél az elköteleződéstől, mint az egyedülléttől. Aki kapott már olyan hivatalos levelet, hogy percekig csak ontotta magából a káromkodások özönét. Vagy akinek vita hevében kicsúsztak olyan dolgok a száján, amiket legszívesebben visszaszívott volna. Bocsánatot kért érte, majd egy adott pillanatban újra kimondta. Vagy, hogy egy sokkal specifikusabb csoporttal zárjuk felsorolást: akinek volt már valaha kutyája. Mattyi alakja telitalálat: biztosak vagyunk benne, ha értenénk kutyánkat, hasonló gondolatokat közölne velünk.
Fájdalmasan életszagú figura még a kertészként megjelenő férfi is, akit kétszer elvernek Döbrögi rendőrei Zsolt helyett, majd harmadik alkalommal már a soraikban jelenik meg. Az előadás teli van direkt aktuálpolitikai utalásokkal is, például belekerült Vida Ildikó, az elhíresül tolmácsot kérek mondat, drogteszt, és a legújabb agyrém, a gazdasági bevándorló szókapcsolat is.
Így csap igazán arcon a realitás, hogy míg égbekiáltó gazságként szerepel a színpadon sok dolog, ezekbe belenyugodni látszunk a mindennapokban.
Mindez egy kicsit néha nehezen követhető stíluskavalkádba ágyazva: például a görög tragédiákban megszokott kar mellett a fájdalmasan együgyű tévéműsoros bejelentkezések. Az viszont segít a szaggatottságon, hogy rendkívül ötletes, képregényszerű vetítéssel oldják meg a különböző helyszínváltásokat. Így nem kell átrendezni a színpadot, és mégis karakteresek a váltások.
Oldanak a nyomasztó összképen az irodalmi-zenei utalások is, a József Attila-Koncz Zsuzsa fémjelezte Kertész leszek, vagy a már-már bántóan sűrű káromkodásrengeteg után a klasszikus Szophoklész idézet: Sok van mi égen s földön csodálatos, de az embernél nincs csodálatosabb.
Szóval azon kapjuk magunkat a nézőtéren, hogy ugyanúgy nevetünk kínunkban a bicskanyitogató helyzeteken, ahogy a híreket olvasva is tesszük. Majd a vége után, még mindig egy félmosollyal az arcunkon távozunk a színházból, és visszatérünk hús-vér döbrögik és lúd zsoltok közé.
Fotó: Táp Színház
