Stratégiai partnerségről írt alá közös nyilatkozatot kedden bukaresti látogatása során Volodimir Zelenszkij ukrán államfő román hivatali kollégájával, Klaus Iohannisszal, írja az MTI. A román államfő a Cotroceni-palotában katonai tiszteletadással fogadta ukrán hivatali kollégáját, az eseményen Angel Tilvar védelmi és Luminita Odobescu külügyminiszter is jelen volt.
A négyszemközti találkozó utáni közös sajtótájékoztatón Volodimir Zelenszkij megköszönte Romániának és a román népnek az Ukrajnának nyújtott katonai és humanitárius segítséget. Mint fogalmazott, Románia „történelme legnehezebb időszakában választotta Ukrajnát”, és köszönetet mondott a román népnek a szolidaritásért.
Az újabb fegyverigényekről Zelenszkij újságírói kérdésre elmondta, hogy biztonsági okokból nem fedheti fel őket, de a román légvédelmi rendszerek erősítéséről is tárgyaltak. Elmondta, hogy új határátkelők megnyitásáról, a nemzeti kisebbségek helyzetéről, a dunai és fekete-tengeri biztonsági helyzetről is szó esett a találkozón.
Klaus Iohannis hangsúlyozta: Románia rövid távon segíti Ukrajnát a háború megnyerésében, hosszú távon pedig stratégiai partnerséget szeretne vele. Hangsúlyozta: bukaresti látogatásán arról biztosította hivatali kollégáját, hogy Romániának eltökélt szándéka addig segíteni Ukrajnát, amíg szükséges, és a román nép rokonszenvéről biztosította az ukrán népet.
Ez volt Volodimir Zelenszkij első romániai látogatása az ukrajnai háború kitörése óta. Tavaly áprilisban online bejelentkezve mondott beszédet a bukaresti parlamentben. A román sajtóban olyan értesülések jelentek meg, miszerint kedden felszólalt volna a román parlament két házának együttes ülésén, de a sajtótájékoztatón azt mondta, azért érkezett, hogy köszönetet mondjon a román népnek, nem készült parlamenti beszéddel.
A román államfői hivatal a látogatást megelőzően közölte: Volodimir Zelenszkij bukaresti jelenléte megerősíti, hogy Románia továbbra is feltétel nélkül támogatja Ukrajnát az Oroszország által indított háborúban.