Közleményben reagált Paczolay Máté külügyi szóvivő az ukrán külügyminiszter-helyettes azon nyilatkozatára, amely szerint „Magyarország támogatja az ukrán nemzet elpusztítását”.
Paczolay Máté az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében a nyilatkozatról úgy fogalmazott, hogy az egy nyilvánvaló provokáció, ráadásul minősíthetetlen stílusban.
Nem hagyjuk, hogy bárki belesodorjon minket a háborúba, továbbra is tűszünetet és béketárgyalásokat szorgalmazunk
– fogalmazott.
Jevhen Perebijnisz ukrán külügyminiszter-helyettes a szlovák SME Svetnek adott interjújában Magyarországgal kapcsolatban azt mondta: azzal, hogy Magyarország blokkolja az Oroszország elleni szankciókat, közvetlenül segíti Oroszországot. Jevhen Perebijnisz szavai szerint csalódottak Magyarország hozzáállása miatt. Erre példaként a többi között az Ukrajna-NATO bizottság ülésének blokkolását, valamint szankciókkal kapcsolatos kritikus megnyilvánulásokat említette.
Csalódásnak nevezte Magyarország álláspontját, miszerint a békéhez az az út, hogy Ukrajnának fel kell hagynia az ellenállással Oroszországgal szemben. Az ukrán külügyminiszter-helyettes szerint Vlagyimir Putyin célja egész Ukrajna megszállása és az ukrán nemzet elpusztítása.
Ez azt jelenti, hogy Magyarország támogatja az ukrán nemzet elpusztítását
– hangoztatta Jevhen Perebijnisz a szlovák SME Svetnek.