Nagyvilág

Szijjártó Péter támadásokra számít minszki útja miatt 

Soós Lajos / MTI
Soós Lajos / MTI
Azért persze elment, mert a kommunikációs csatornákat nyitva kell tartani.

Belaruszba repült Szijjártó Péter. A külgazdasági és külügyminiszter minszki megérkezése után, a Facebook-oldalán magyarázataként azt írta, hogy az Ukrajnában zajló háború egyre durvább, egyre több ember hal meg a harcok miatt.

Sziijártó Péter szerint útja a békét szolgálja. Közölte: minszki tárgyalásain is a magyar kormánynak azt azt álláspontját fogja képviselni, amely szerint elvárják a nemzetközi közösség minden tagjától, hogy a mielőbbi béke érdekében lépjenek fel és kerüljék azokat a lépéseket, amelyek a háború meghosszabbodásának vagy eszkalációjának kockázatával járnak.

Most emberéleteket kell menteni, azt pedig csak békével lehet.

Szijjártó Péter külügyminiszter azt nyilvánvalónak nevezte, hogy sokan támadni fogják minszki látogatása miatt, de jelezte:

a kommunikációs csatornákat nyitva kell tartani.

Ha nem így cselekednének, akkor a békére való felhívás üzenetét nem tudná átadni – tette hozzá. A bírálatokra a miniszter azért számít, mert Fehéroroszország elnökét, Putyin leghűségesebb szövetségesét, Aljakszandr Lukasenkát Európa utolsó igazi diktátorának tartják.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik