A következő élő közvetítés része Korrupciós botrányba keveredtek az ukrán kormány tagjai, Zelenszkij komoly fellépést ígért

Erdogan: Koránégetés után Svédország ne számítson a NATO-tagsága támogatására

Svédország ne számítson Törökország támogatására a NATO-tagságához – mondta hétfőn Recep Tayyip Erdogan török elnök, miután a hétvégén a stockholmi török nagykövetség előtt tüntetők elégették a Korán egy példányát.

Azok, akik ilyen istenkáromlást engednek meg a nagykövetségünk előtt, nem számíthatnak többé támogatásunkra a NATO-tagságukhoz

– fogalmazott a hétfői kormányülés után a török államfő.

Emin Sansar / ANADOLU AGENCY / AFP

Tobias Billstrom svéd külügyminiszter nem kommentálta Erdogan megjegyzéseit, a Reutersnek adott írásbeli nyilatkozatában annyit közölt, szeretné megérteni, pontosan mi hangzott el, de hozzátette, továbbra is tiszteletben fogják tartani azt a Svédország, Finnország és Törökország között létrejött megállapodást, amely az észak-európai államok NATO-tagságának feltételeire vonatkozik.

A koránégetést Rasmus Paludan dán szélsőjobboldali pártvezető hajtotta végre, aki svéd állampolgársággal is rendelkezik. Ő a múltban már többször feltűnést keltett azzal, hogy nyilvánosan elégette az iszlám szent iratainak egy-egy példányát. Az incidens ellen több muszlim többségű ország, köztük Szaúd-Arábia, Jordánia és Kuvait is élesen tiltakozott. Legutóbb vasárnap, az iráni külügyminiszter fejezte ki felháborodását az esettel összefüggésben.

A szombati tüntetés résztvevői Svédország tervezett NATO-tagsága ellen tiltakoztak.

Vissza a közvetítéshez
Olvasói sztorik