Élő Nagyvilág

Már több mint 80 ezer orosz katona eshetett el

MTI / AP / Dagaz
MTI / AP / Dagaz

Kijárási tilalom Herszonban

Éjszakai kijárási tilalmat rendeltek el a tegnap felszabadított Herszon városában a visszatérő ukrán hatóságok és egyelőre korlátozzák a városba való belépést és a város elhagyását is. Mindezt a városlakók biztonsága érdekében vezették be a magyarázatuk szerint. Nem minden orosz katona tudta elhagyni a Dnyeperen átkelve Herszont, és többen is  civil ruhába öltözve vegyültek el a civilek között. További veszélyforrást jelent a sok akna és robbanószer, ezek hatástalanítását megkezdték a szakemberek.

Kivonulás előtt elpusztították a közműveket az oroszok Herszonban

Az orosz erők kivonulásuk előtt elpusztították a kritikus infrastruktúrát Herszonban – tájékoztatott Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szombaton. Az elnök videóüzenetében elmondta, hogy a telekommunikációs, az elektromos, az ivóvíz- és a fűtéshálózat is megsemmisült. “Az oroszok célja mindenütt ugyanaz: hogy a lehető leginkább megalázzák az embereket” – magyarázta Zelenszkij, hozzátéve: “mindent helyre fogunk állítani, higgyenek nekem”. Elmondása szerint a helyi hatóságok elkezdték stabilizálni a helyzetet a városban.

Zelenszkij szerint az ukrán hadsereg több mint hatvan települést foglalt vissza Herszon megyében. A kijevi vezető hangsúlyozta, hogy eközben Donyeckben nap mint nap ádáz küzdelem zajlik, de az ukrán csapatok a hatalmas nyomás ellenére is bátran tartják a védvonalakat.

Több mint 80 ezer orosz katona eshetett el eddig

Már több mint 80 ezer orosz katona vesztette életét Ukrajnában az ukrán védelmi minisztérium számításai szerint. Az előző nap 810 orosz egyenruhás esett el, így 80.210 orosz áldozata van az orosz-ukrán háborúnak az ukránok szerint. Megfigyelhető, hogy az oroszországi mozgósítás óta, miután Ukrajnába vezényelték a bevonultatott sorköteleseket, jelentősen megnőtt a napi veszteségeik az oroszoknak.
Az eszközállományban is borzalmas orosz veszteségeket mutattak ki az ukrán hatóságok: tankokból 2828, páncélozott járművekből 5730, tüzérségi egységekből 1829, harci gépekből 278, helikopterekből pedig 261 darabot vesztettek február 24-dike óta.

Így fogadták az első külföldi újságírót Herszonban

Nem csak az ukrán katonákat, hanem a külföldi újságírókat is eufóriában fogadják a herszoniak. Alex Rossi, a brit Sky Newstól volt az első külföldi riporter, aki a frissen felszabadított városba érkezett. Már a külvárosból be akart jelentkezni, de akkora örömmel és szeretettel fogadták az ukrán lakosok, hogy a sok ölelgetéstől képtelen volt az előre eltervezett mondandójával előrukkolni.

Egy 19 ezres kisvárost tettek meg Herszon központjának az oroszok

Miután Herszon városát visszafoglalták az ukránok, az oroszok elvesztették az egyetlen ukrán megyeszékhelyüket, amelyet a februárban indított inváziójuk során elfoglalták. Ezért ideiglenesen új székhelyet jelöltek ki Herszon megye általuk továbbra is megszállt részére: Henicseszkről nem sokan hallhattak, nem véletlenül: egy álmos 19 ezres kisváros az Azovi-tenger partján, jó messzire Herszon városától, ide költöztették a megszálló apparátusukat is. Összehasonlításul, Herszonban a háború előtt közel 300 ezren laktak.

A Krím közelében is evakuálásba kezdtek az oroszok

A legutóbbi ukrán területszerzés miatt elkezdték evakuálni az egyik fontos légi bázisukat a Krím-félsziget közelében az oroszok.  Attól tartanak, hogy Herszon megye nyugati részének visszafoglalásával az ukránok elérhetik rakétáikkal a csaplinkai bázisukat, ahol főleg helikoptereket állomásoztatnak. Most az a cél, hogy legalább 90 kilométernyire elvigyék az új frontvonal, azaz a Dnyeper folyó vonalától a gépeket, mert odáig nem tudnak a HIMARS-rakétavetőikkel ellőni. (Korábban tévedésből azt írtuk, hogy Csaplinka a Krím-fésziget északi részén található, valójában a Krím bejáratától mintegy tíz kilométerre északra fekszik.)

Gulyás: Az ukrán állam nem értékeli a maga teljességében Magyarország humanitárius akcióját

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter szombaton a II. Kárpát-medencei magyar médiatalálkozón beszélt a kárpátaljai magyarság rendkívüli helyzetéről is. Úgy fogalmazott Visegrádon, hogy külön köszönet illeti azokat, akik ebben a nehéz időben is sokat tesznek azért, hogy a magyar nyelvű tömegtájékoztatás megmaradjon Kárpátalján.

Utalva a munkácsi turulszobor eltávolítására megjegyezte:

az ukrán állam, annak ellenére, hogy Magyarország története legnagyobb humanitárius akcióját hajtja végre, ezt nem értékeli a maga teljességében.

A miniszter a magyar kisebbséggel szembeni fellépést továbbra is elfogadhatatlannak nevezte.

(MTI)

Brüsszel jóváhagyta a Gazprom egyik német leányvállalatának államosítását

Az Európai Bizottság szombaton jóváhagyott 225,6 millió euró állami támogatást a Gazprom Germania számára. Az intézkedés lehetővé teszi, hogy a német kormány teljes egészében átvegye a vállalatot, amely ettől kezdve a Securing Energy for Europe (Sefe) nevet viseli, és a szövetségi hálózati ügynökség, a Bundesnetzagentur vagyonkezelésében működik tovább.

A bizottság szerint az intézkedés megfelel az ideiglenes válságkezelési szabályzatnak, amely lehetővé teszi a vállalatok állami támogatását az energiaválság idején, ha az privátbefektetők bevonásával nem oldható meg. A német gázellátási piacon tartott 14 százalékos részesedésével és a gáztárolási kapacitás 28 százalékénak a birtokában a Sefe rendszerszinten kulcsfontosságú energiavállalat Németországban. Robert Habeck német gazdasági miniszter áprilisban jelölte ki a szövetségi hálózati ügynökséget a Gazprom Germania vagyonkezelőjének a gázellátás biztonságának a garantálása érdekében.

Oroszország ellenállását dicsérte Erdogan

Recep Tayyip Erdoğan török államfő szombaton közölte, hogy Törökország elkötelezett az Oroszország és Ukrajna közötti béketárgyalások megteremtése mellett. Az elnök elmondta, hogy a jövő hét végén lejáró gabonafolyosó-megállapodás meghosszabbítására nem fog konkrét határidőt javasolni, de szeretné, hogy „ameddig csak lehet, tartana”.

Erdoğan emellett „méltatta Oroszország ellenállását is az Egyesült Államok és szövetségesei nyomásával szemben” – írja a Reuters.

Oroszország nem egy közönséges állam, hanem egy hatalmas állam. Természetesen a nyugat, különösen Amerika, szinte korlátlanul támadja Oroszországot. Mindezekkel szemben Oroszország természetesen ellenáll

– fogalmazott a török elnök.

Kuleba figyelmeztetett, hogy a háborúnak még nincs vége

A Fehér Ház szombaton üdvözölte Ukrajna „rendkívüli győzelmet”, miután az ország hadserege visszafoglalta Herszon városát. Jake Sullivan nemzetbiztonsági tanácsadó kijelentette, hogy az orosz visszavonulásnak „tágabb stratégiai következményei lesznek”. „Ez egy nagy pillanat, ami az ukránok hihetetlen kitartásának köszönhető, amelyet az Egyesült Államok és szövetségeseink kérlelhetetlen támogatása segít” – mondta Sullivan.

Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter szombaton közben arra figyelmeztetett mindenkit Herszon városának visszafoglalása után, hogy a „háború tovább tart”. Kuleba azt mondta, megértette, hogy „mindenki azt akarja, hogy ez a háború a lehető leghamarabb véget érjen. Határozottan mi vagyunk azok, akik ezt mindenkinél jobban akarják… De amíg a háború folytatódik, és azt látjuk, hogy Oroszország katonákat mozgósít és fegyvereket hoz Ukrajnába, természetesen továbbra is számítunk a folyamatos támogatásra”.

Olvasói sztorik