Nagyvilág europoli

A lengyel alkotmánybíróság alkotmányellenesnek minősítette az uniós bíróság egyik intézkedését

STR / NurPhoto / NurPhoto via AFP
STR / NurPhoto / NurPhoto via AFP

Alkotmányellenesnek minősítette szerdán a lengyel alkotmánybíróság az Európai Unió Bírósága által ideiglenesen elrendelt intézkedéseket a lengyel bírák fegyelmi felelősségére vonatkozó szabályozással szemben.

Az alkotmánybíróság ítéletében úgy fogalmazott, hogy a lengyel bírók „nem válnak az Európai Unió bíráivá a közösségi jogszabályok alkalmazása során”, emellett hangsúlyozta, hogy a lengyel legfelsőbb bíróság fegyelmi kamarája az egyetlen, amely szankcionálási jogkörrel bír a lengyel igazságszolgáltatásban.

A varsói üléssel szinte egy időben Rosario Silva de Lapuerta, az uniós bíróság alelnöke ismertette a luxemburgi székhelyű bíróság témába vágó határozatát, amellyel az EU ismét felszólította Lengyelországot, hogy „azonnal függessze fel” a lengyel fegyelmi kamara által elfogadott döntések alkalmazását, mivel úgy ítélte meg, hogy a kamara “függetlensége és pártatlansága nem szavatolt”. Az EU-bíróság közleményt is kiadott, amelyben emlékeztetett arra, hogy később hoz az ügyet érdemben elbíráló ítéletet, továbbá leszögezte, hogy „a jelen rendelkezés nem befolyásolja az alapkereset kérdését”.

A lengyel alkotmánybíróság döntésének kihirdetése után Zbigniew Ziobro lengyel igazságügyi miniszter, főügyész kijelentette: „megelégedéssel fogadta az egyetlen lehetséges ítéletet”.

A lengyel alkotmány és a jogszerűség elsőbbséget élvez azokkal a kísérletekkel szemben, hogy megpróbálják politikailag felhasználni az Európai Unió szerveit annak érdekében, hogy megkíséreljenek beavatkozni tagállamok belügyeibe, ez esetben Lengyelországéba

– jelentette ki.

Ziobro ezenkívül kijelentette azt is, hogy „a lengyel alkotmány a legfontosabb jogi okmány az országban”, utalva arra a folyamatban lévő ügyre, amelyben várhatóan csütörtökön hirdetnek ítéletet, kimondva a lengyel jog elsődlegességét az uniós törvényekkel szemben.

Adam Bodnar lengyel emberi jogi biztos az ítélettel kapcsolatban úgy vélekedett: a döntés újabb lépést jelent afelé, hogy Lengyelország elhagyja az uniós jogot, és de facto leválasztja Lengyelországot az európai jogszerűségről.

Az uniós bíróság tavaly áprilisban elrendelte a lengyel fegyelmi kamara rendelkezéseinek felfüggesztését, a varsói kormány ennek nyomán fordult a lengyel alkotmánybírósághoz, kérve a testület véleményét arról, vajon az EU-testület jogosult-e olyan előzetes intézkedések elrendelésére, amilyeneket Lengyelországgal szemben hozott.

(MTI)

A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik