Lemond a Capitolium rendőrfőnöke: rosszul mérte fel a helyzetet

A Pentagon három nappal a szerdai ostrom előtt ajánlott segítséget a Capitolium őrségének,, de nem kértek belőle.

Az amerikai védelmi minisztérium, a Pentagon három nappal a szerdai ostrom előtt segítséget ajánlott fel a Capitolium őrségének, ám az elhárította – adta hírül az AP amerikai hírügynökség egy védelmi tisztségviselőre és két további, az ügyet jól ismerő forrásra hivatkozva.

A Pentagon azt kérdezte a Capitolium rendőrségétől, hogy szüksége van-e a nemzeti gárda támogatására, a válasz azonban nemleges volt. A kongresszusi épületet és a képviselőket, továbbá munkatársaikat védő őrség csupán tüntetésre készült fel, nem pedig zendülésre – idézi az AP-t az MTI. Egyelőre nem tudni, hogy szerdán hányan voltak szolgálatban a Capitolium rendőrségének 2300 embere közül. A testület tagjai igen jól képzettek tömegrendezvények biztosításában is.

Az AP megjegyzi, hogy a “kongresszusi” rendőrség annak ellenére utasította el a Pentagon felajánlását, hogy hetek óta voltak jelek, melyek előrevetítették, hogy január 6-án, Joe Biden leendő elnök kongresszusi szavazatainak megerősítésekor erőszakba torkolhatnak az események.

A Capitolium rendőrségének főnöke, Steven Sund január 16-i hatállyal le is mond tisztéről a sikertelen védekezési akció miatt.

Az AP értesülése szerint Sund már megírta lemondólevelét. A lépésre Nancy Pelosi, az amerikai képviselőház elnöke szólította fel, de többek közt a Capitolium rendőri szakszervezetének vezetője is szorgalmazta, hogy Sund lemondjon.

Szerda este Donald Trump elnök több száz híve erővel behatolt a Capitolium épületébe, és végül a nemzeti gárda segítségével csak több óra alatt sikerült őket eltávolítani az épületből. Az összetűzésben négy ember életét vesztette. Az ostrom előtt Trump egy washingtoni gyűlésen mondott beszédében feltüzelte híveit, egyebek közt ismét azt állította, hogy csalás miatt veszítették el a választást.