Nagyvilág

A holland kormányfő Orbánról: Örülök, hogy nem hasonlítok arra az emberre

Hollandia számára a jogállamisági kompromisszum a minimum, amiből nem lehet engedni – a hvg.hu cikke szerint ezt mondta a képviselőházban az ország miniszterelnöke, Mark Rutte, aki szerint a magyar és lengyel vétóval kapcsolatban egyelőre a soros elnökségnek, az Európai Parlamentnek és az Európai Bizottságnak van tennivalója, nekik kell a problémát megoldani. Ha nem sikerül, akkor kerülhet az állam- és kormányfők elé az ügy, de Rutte – aki már a nyáron összekülönbözött Orbán Viktorral – leszögezte, hogy sem a költségvetési megállapodásról, sem a jogállamisági feltételrendszerről nem akar újra vitát nyitni, vagy bármiben is visszalépni.

Azt is mondta, hogy elfogyott a türelme mindkét országgal szemben. Úgy véli, hogy a magyar és a lengyel kormánynak el kell fogadnia a helyzetet, ellenkező esetben ki kell maradniuk a hétéves költségvetésből és a 750 milliárd eurós helyreállítási alapból is.

Ki ez a holland fickó, és mit akar Orbántól?
Valójában pontosan ugyanazt, mint a magyar miniszterelnök. Csak a holland társadalom követelései mások. Két rutinos politikus összecsapása volt az uniós csúcs.

Rutte leghangosabb bírálója a Szabadságpárt vezetője, Geert Wilders volt. A hvg.hu cikke szerint a szélsőjobboldali politikus a többi között ezt mondta:

A hihetetlenül őrült tervet, amely szerint 100 milliárd holland eurót adnak Brüsszelnek a költségvetésbe, amit kifizetnek Dél-Európának, Orbán úr megvétózta. Milyen hatalmas hős az az ember! Nagyon szeretném kérni a miniszterelnököt, hogy támogassa Orbán úr vétóját. Akkor elkölthetjük azt a 100 milliárd eurót Hollandiában egészségügyre, nyugdíjakra és gazdaságunkra ahelyett, hogy Brüsszelbe, Olaszországba és Franciaországba küldenénk.

Rutte így válaszolt:

Kiderült tehát, hogy példát kell vennem Orbán úrról, tehát korlátoznom kell a melegek jogait Hollandiában, korlátoznom kell a sajtószabadságot Hollandiában, korlátoznom kell a kis pártok jogát a választásokon való részvételre. Örülök, hogy nem hasonlítok arra az emberre!

Wilderst azonban nem győzte meg: „Bár lenne olyan miniszterelnökünk itt Hollandiában, mint Orbán úr” – mondta, majd ismét megkérte a kormányfőt, hogy vétózza meg a költségvetést.

Kiemelt képünkön Mark Rutte. Fotó: BART MAAT / ANP via AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik