Nagyvilág koronavírus

Orbán Viktort lecsózás közben hívta Donald Trump

A kormányfő vacsorázni készült, amikor megcsörrent legendás telefonja.

Orbán Viktor maga jelentette be még szeptemberben az állami rádióban, hogy előző este felhívta Donald Trump, akivel – mint mondta – csaknem baráti a viszonya. David Cornstein, az USA leköszönő nagykövete a Népszavának azt is elárulta, ez éppen akkor történt, amikor az Ovális Irodában átadta lemondólevelét az amerikai elnöknek. Trump a beszélgetés közben egyszer csak azt mondta,

hívjuk föl Viktort! Kiderült, hogy éppen a konyhájában volt. Ilyen dolgok nem szoktak csak úgy megtörténni az államok vezetői között

– tette hozzá a diplomata, érzékeltetve ezzel is, mennyivel jobb a két ország viszonya, mint korábban.

A Blikknek most személyesen a jelenleg Brüsszelben tárgyaló Orbán Viktor „melegíti fel” a történetet azzal, hogy megerősíti, valóban éppen lecsózni lészült, amikor megcsörrent a telefon.

Idézzük a kormányfőt.

Épp a konyhában ügyködtem, melegítettem a vacsorát. Feleségem, Anikó saját termesztésű alapanyagokból készült, Európa-bajnok lecsóját kevergettem, amikor megcsörrent a telefonom. Trump elnök volt a vonal végén. »Hogy vagytok ti ott Magyarországon?« – szólt a kagylóba, majd aktuális témákról kezdtünk beszélgetni. Érdeklődtem az amerikai kampány állásáról. Azt mondta, éles a kampány, de nyerni fog.

Szó esett a koronavírus-járványról is, a két politikus tájékoztatta egymást, miként küzdenek saját országukban. Orbán Viktor arról érdeklődött, hogy állnak a vakcinakutatással, mire Donald Trump azt felelte: biztatóan. A kormányfő rákérdezett, Amerikán kívüli országok is hozzájuthatnak-e majd, ha az Egyesült Államokban lesz előbb vakcina, amire az elnök azt a megnyugtató választ adta:

Számíthattok rám.

Frissítés!

A lecsókészítés egyébként fontos kérdés a Fideszben, ám a párt elnöke a jelek szerint eldöntötte a vitát azzal, hogy Lévai Anikóét  hirdette ki győztesnek.

Az uniós csúcson tárgyaló Orbán Viktorról egyébként korábban a Bors nemcsak azt derítette ki, hogy brüsszeli útjain mindig ugyanabban a szállóban száll meg, hanem azt is, hogy kedvenc étele a töltött káposzta. 

Kiemelt kép: A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök az Európai Unió kétnapos brüsszeli csúcstalálkozójának első napi ülésére érkezik október 15-én.
MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

Ajánlott videó

Olvasói sztorik