Nagyvilág koronavírus

Bűnösnek érzi magát a vírustagadó férfi, akinek két rokona belehalt a fertőzésbe

„Úgy érzem magam, mint egy részeg sofőr, miután megölte a családját” – mondta a CNN-nek és a Washington Postnak is nyilatkozó texasi Tony Green, aki korábban elutasította koronavírussal kapcsolatos szabályokat, egy nála rendezett összejövetel azonban 14 megfertőződéshez a vezetett a családjában, két rokona pedig belehalt a betegségbe.

Green azt mondta, a végzetes júniusi vendégség előtt senkit nem ismert, aki elkapta a koronavírust, amit korábban átverésnek nevezett, azt gondolta, csak a média fújja fel a dolgot, és kigúnyolta az embereket, akik maszkot viseltek.

Az összejövetel után egy vasárnapi reggelen kezdte rosszul érezni magát, a tünetei egyre súlyosbodtak, hétfőn kórházba került, három napig tartották bent.  „Bűntudatot, zavart és szégyent éreztem. Azt gondoltam: rendben, talán most megfizettem a hibámért. De egyre rosszabb lett a helyzet – mondta.

A vírus folyamatosan terjedt a családjában, néhányan nagyon megbetegedtek. Green 52 éves apósa, akit a legjobb barátjának nevezett, és az apósa édesanyja egyaránt  belehalt a fertőzés szövődményeibe.

Bár nem tudni, ki hozta be a vírust  a családba, Green felelősnek érzi magát a történtekért. „Néha összetörök, de főleg üresnek érzem magam. Örülök-e, hogy életben vagyok? Nem tudom” – mondta Green, aki az előző választáson Trumpra szavazott, de a kormány járványkezelését nagy kudarcnak tartja, és nem zárja ki, hogy ő is komolyabban vette volna a koronavírust, ha az elnök nem bagatellizálja el azt.

Kép: AFP

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik