Nagyvilág

Nobel-békedíjra jelölték Donald Trumpot

Donald Trumpot jelölték a 2021-es Nobel-békedíjra alig néhány héttel azután, hogy segített az Izrael és az Egyesült Arab Emirátusok közötti békekötésben, írja a Fox News.

A jelölést Christian Tybring-Gjedde norvég parlamenti képviselő nyújtotta be a lap értesülései szerint.

Úgy gondolom, hogy többet tett az államok közötti békéért, mint bármelyik más jelölt. Várhatóan több közel-keleti ország is az Egyesült Arab Emírségek nyomdokaiba lép majd, ez egyezség pedig az együttműködés és a fejlődés régiójává varázsolhatja a térséget

– mondta a lapnak.

A jelölésben azzal is indokol, hogy konfliktusokat segít feloldani az amerikai elnök. Példaként említette a kasmíri határvita megoldását India és Pakisztán között, valamint az Észak- és Dél-Korea közötti ellentét lecsillapítását.

Tybring-Gjedde továbbá azért is méltatta Trumpot, hogy kivont csapatokat a Közel-Keletről, így közel negyven év után ő lett az első amerikai elnök, aki nem vezette nemzetközi háborúba az országát.

Trumpot 2018-ban is jelölték a Nobel-békedíjra, akkor szintén Tybring-Gjedde tette ezt egy másik norvég tisztviselővel. Két éve a Kim Dzsongunnal való csúcstalálkozója volt az apropó. Mellettük a japán miniszterelnök is jelölte őt, de végül nem nyert.

Tybring-Gjedde ugyanakkor elmondta, nem fanatikusa Trumpnak.

A bizottságnak a tényeket kell vizsgálnia és a tények, nem a viselkedése alapján kell döntést hoznia. Az elmúlt évek Nobel-békedíjasai jóval kevesebbet tettek Donald Trumpnál a békéért. Barack Obama például semmit

– nyilatkozott.

Kiemelt kép: Peter Zay / Anadolu Agency / AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik