Nagyvilág

Befagyasztották a felrobbant libanoni kikötő vezetőjének számláját

A libanoni központi bank csütörtökön elrendelte a bejrúti kikötő és a libanoni vámhatóság vezetői számláinak befagyasztását – jelentette a Reuters hírügynökség.

A hírügynökség értesülését a központi bank meg is erősítette a Reutersnek. A jegybank pénzmosás és terrorizmus elleni különleges nyomozó bizottságának utasítását minden bankhoz és pénzintézethez eljuttatták az országban, és a rendelkezésről az ügyészséget és a bankfelügyeletet is értesítették.

Az utasítás értelmében Haszan Korajtem, a bejrúti kikötő főigazgatója, valamint Badri Dáher, a libanoni vámhivatal főigazgatója és öt további kikötői és vámhivatali illetékes számláit nem csak befagyasztják, hanem a banktitkokat védő törvény hatálya alól is kivonják.

Badri és Korajtem szerdán több libanoni médiumnak úgy nyilatkozott, hogy az évek folyamán több levelet is intéztek a libanoni bíróságokhoz, hogy rendeljék el annak a robbanásveszélyes anyagnak az elszállítását, amelyet a kikötőben tároltak, és amely kedden fel is robbant. A 2750 tonna ammónium-nitrát detonációjában legkevesebb 130 ember meghalt és több ezren megsérültek. Emellett a robbanás tízezrek otthonát tette lakhatatlanná.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik