Nagyvilág koronavírus

Pár hónapja gyárt kézfertőtlenítőket a brit házaspár, 11 milliárd forintnyi bevételük van

A járvány elején vágtak bele az üzletbe, nem bánták meg.

Már legalább hárommillió fontot, azaz nagyjából 1,1 milliárd forintot keresett egy brit házaspár, akik alig három hónapja kezdtek el kézfertőtlenítőket gyártani. És ez még csak a kezdet. A brit sajtóban megjelent beszámolók szerint a skót házaspár cége ennek a tízszeresét, azaz 30 millió fontot (11 milliárd forint) zsebelhet majd be az elkövetkező 1-2 évben, a már megkötött hosszútávú szerződéseknek köszönhetően.

A 40-es éveik végén járó Andrew és Rachel Montague márciusban mindössze 3 nap alatt hozta létre a ClearWater Hygiene nevű céget, a koronavírus-járvány kezdetén. Az eredetileg ingatlanfejlesztéssel foglalózó házaspár azután fogott bele az üzletbe, hogy egy ginfőzdét üzemelő távoli rokon megkereste őket, közölve velük, hogy fertőtlenítőgyártásra áll át.

A házaspárnak elmondta, leginkább azért szálltak be az üzletbe, mert felháborította őket, hogy sokan túlárazva kezdték el árulni a kézfertőtlenítőket, és biztosítani akarták, hogy etikus áron lehessen hozzájutni a vírus elleni védekezőeszközhöz. Mindössze három nap alatt sikerült felállítaniuk a vállalkozást, miután hamar találtak egy brit céget, amelyik műanyag palackokat készít nekik, és egy másikat, ahol palackozni lehet a 80 százalék alkoholt tartalmazó fertőtlenítőket.

A kórházak és egyéb egészségügyi intézmények által is használható terméket nagy mennyiség vásárlása esetén literenként három fontért, azaz nagyjából 1100 forintért árulják, és olyan sikeresek, hogy már olyan nagy cégekkel kötöttek szerződést, mint az Aldi, a BP vagy a brit posta. A cégnek már 12 dolgozója van, valamint 8 szerződéses munkatársa, és a brit állami egészségügyi szolgálatnak (NHS) adományként is adnak kézfertőtlenítőket.

A kiemelt kép illusztráció. Fotó: Gettyimages

Ajánlott videó

Olvasói sztorik