Nagyvilág

„Őrület, milyen nyíltan csinálják” – szinte vadásznak az újságírókra az amerikai rendőrök

Egymást érik a sajtó munkatársai elleni támadások az Egyesült Államokban zajló tüntetéseken. Az atrocitások nyolcvan százaléka rendőrökhöz köthető. Új, de nem váratlan jelenségről van szó.

Több mint 140 támadás érte május 28-a óta a George Floyd halála miatt kitört tüntetéseken dolgozó újságírókat az Egyesült Államokban, és ezek közül mintegy 120-at rendőrök követték el – tette közzé kedden a Freedom of the Press alapítvány. A sajtószabadságért küzdő szervezet egyik vezető munkatársa a Time magazinnak elmondta, hogy még soha nem tapasztaltak ilyen mértékű erőszakot újságírók ellen az Egyesült Államokban, mint az elmúlt napokban a rendőri erőszak elleni, szerte az országban megtartott tüntetéseken.

A Nieman Journalism Lab című szaklap több veterán újságírót idézve azt írta, hogy „valami megváltozott”, mert korábban nem lehetett látni ilyen sok, riporterek, fotósok és tévések ellen elkövetett támadást a rendőrök részéről, mint most. E mellett a sajtó több mint harminc munkatársát tartóztatták le a demonstrációkon. A Bellingcat című lap szakértője, Nick Waters a Twitter-oldalán gyűjti az újságírók elleni támadásokat, azóta, hogy a CNN stábját élő adásban tartóztatták le a rendőrök Minneapolisban.

Élő adásban tartóztatták le a CNN a minneapolisi összecsapásokról közvetítő újságíróját
Hiába igazolta magát. Az egész eljárást élőben követték a nézők.

Waters a Fortune című lapnak elmondta, előfordulnak olyan esetek, amikor az újságírók csupán belekeveredtek a tömegoszlatásokba, de számos alkalommal egyértelműen látni rajtuk, hogy a sajtó munkatársai – mégis rájuk támadnak a rendőrök. Waters hozzátette:

Őszintén szólva nem számítottam ilyen nagy számra, amikor elkezdtem gyűjteni ezeket az eseteket. Gondoltam, hogy lesz pár példa újságírók elleni rendőri fellépésre. Az esetek száma azonban őrületes. És az is őrület, hogy milyen nyíltan csinálják.

Az elmúlt napokban egymás után lőtték gumilövedékekkel, könnygázzal és villanógránátokkal a tüntetésekről tudósító újságírókat, akiket gumibotokkal és pajzsokkal is megvertek, valamint paprikaspray-vel fújtak le. Úgy, hogy közben teljesen egyértelmű volt, nem a tüntetők közé tartoznak, ráadásul igyekeztek volna követni a rendőrök utasításait, hogy hova álljanak, hova menjenek, hogy tudósítás közben ne akadályozzák a rendőri intézkedéseket.

Az Intercept oknyomozó újságírója, Jeremy Scahill megjegyezte, hogy a rendőrök eddig is rendszeresen támadtak újságírókat amerikai tüntetéseken, de korábban általában kisebb független lapok kevésbé ismert riporterei voltak az áldozatok. Most azonban már a nagy médiacégek munkatársai sem kerülhetik el az atrocitást. A napokban lezajlott tüntetéseken rendőrök támadtak a CNN, az NBC és a CBS munkatársaira, vagy a BBC brit közszolgálati adó, illetve a Reuters brit hírügynökség stábjára, valamint a helyi állami televíziók és ismert helyi lapok újságíróira is.

Waters elmondta, a legmegdöbbentőbb eset számára az volt, amikor a Kentucky állambeli Louisville városában egy rendőr „kevésbé halálos lövedékkel” lőtte a WAVE televízió stábját, élő adásban. Először a riporternőt, majd az egészet filmező operatőrt.

Szombat este a Reuters brit hírügynökség stábjára lőttek rá gumilövedékkel, ketten sérültek meg. Egyiküket az arcán találták el. A rendőrök kifejezetten rájuk céloztak, holott egyértelmű volt, hogy a média munkatársai.

Hétfőn Washingtonban támadtak rá élő adásban rohamrendőrök az ausztrál Channel 7 televízió riporterére, Amelia Brace-re és az operatőr Tim Myersre. Az eset nemzetközi botrányt okozott: Scott Morrison ausztrál kormányfő nyomozást követel a történtek miatt.

Az eset így nézett ki az ausztrál televízió szemszögéből:

 

Vasárnap, szintén Washingtonban, a Fehér Ház közelében a BBC operatőrének ment neki egy gumibotos rohamrendőr, a pajzsával lökve el, miközben teljesen nyilvánvaló volt, hogy a média munkatársa.

A New York állambeli Syracuse-ban egy rendőri erőszak elleni szombati tüntetésen lökte fel egy rendőr a syracuse.com veterán fotóriporterét. A rendőrök a demonstrálók felé vonultak, amikor az egyik kivált közülük, és rátámadt a sajtóigazolványát jól látható helyen hordó fotósra.

Minneapolisban a Deutsche Welle stábjára lőttek rá, majd fenyegették őket letartóztatással.

E mellett több mint harminc esetben tartóztattak le újságírókat, akiket általában 24 órán belül szabadon is engedtek, mindenféle vádemelés nélkül, felvetve ezzel azt a lehetőséget, hogy csupán megfélemlíteni akarták őket.

A sajtószabadságért és az újságírók védelméért küzdő szervezetek tiltakozásukat fejezték ki az esetek miatt. A Riporterek Határok Nélkül (RSF) nemzetközi jogvédő szervezet vezetője, Christophe Deloire kijelentette, mindez Donald Trump amerikai elnök évek óta tartó sajtóellenes kijelentéseinek következménye, és várható volt, hogy az végül sajtóellenes erőszakot szül. És nem csak a rendőrök részéről: több esetben is a tüntetők támadtak rá az újságírókra.

A CPJ (Bizottság az Újságírók Védelmére) szervezet vezetője, Carlos Martínez de la Serna pedig arra szólította fel az amerikai hatóságokat, hogy utasítsák a rendőröket, ne támadjanak a sajtóra, és védjék meg őket, hogy biztonságban tudjanak tudósítani a tüntetésekről.

Kiemelt kép: Drew Angerer /Getty Images

Ajánlott videó

Olvasói sztorik