Nagyvilág

Föld alatti bunkerbe menekítették Trumpot a Fehér Ház körüli tüntetések miatt

Washingtonban helyi idő szerint este 11 órától kijárási tilalom lépett volna érvénybe, ám nem sokkal előtte a Fehér Ház melletti utcákban már több mint ezren gyűltek össze és gyújtogatni kezdtek – írja az MTI. A tüntetők több helyen is felszedték, gúlákba állították, majd meggyújtották a műanyagból készült útakadályokat. Az egyik utcában amerikai zászlót hajítottak az égő műanyagkockákra, s felgyújtották a Fehér Ház előtti park oldalán elhelyezett mobilvécéket is.

Ez idő alatt a Fehér Házban tartózkodott az amerikai elnök és a családja is. Az AP amerikai hírügynökség, egy neve elhallgatását kérő titkosszolgálati munkatársra hivatkozva azt jelentette, hogy Donald Trumpot a péntek esti zavargásokkor rövid időre egy olyan föld alatti bunkerba kísérték, amely terrortámadások esetén hivatott védelmet biztosítani a mindenkori elnöknek, ezt azonban egyetlen más médium sem erősítette meg. Arra nem tért ki az AP, hogy a bunkerban volt-e Trump családja is. Judd Deere, a Fehér Ház egyik szóvivője hétfőre virradóra újságíróknak csak annyit mondott, „soha nem kommentálnak biztonsági kérdéseket és döntéseket”.

Washingtonban azonban nem csak a Fehér Ház körül gyújtogattak hétfőre virradóra, hanem a város áruházakkal, élelmiszerboltokkal, lakóházakkal teli északnyugati negyedében is. Muriel Bowser polgármester vasárnap délután a Nemzeti Gárdától kért erősítést a rendőrök munkájának megsegítésére.

Az igazságügyi minisztérium a Nemzeti Gárda katonáit a kábítószer-ellenes hivatal (DEA) és a különleges rendőrségi biztonsági szolgálat munkatársaival erősítette meg, vasárnap este pedig Ryan McCarthy, a védelmi minisztérium államtitkára további 1200 katonát rendelt az utcákra a zavargók megfékezésére.

Az Egyesült Államok több nagyvárosában zajlottak megmozdulások az elmúlt napokban, amelyek kiváltó oka az volt, hogy egy hete egy férfi meghalt a durva rendőri intézkedés után. Az afroamerikai George Floydot egy igazoltatás során négy fehér rendőrtiszt a földre kényszerítette, majd egyikük percekig térdelt a nyakán. A férfi levegőért könyörgött, később pedig a kórházba szállítás közben meghalt. A minneapolisi rendőrség pénteken bejelentette: gyilkosság vádjával őrizetbe vették Derek Chauvint, azt a rendőrt, aki Floyd nyakára térdelt.

Kiemelt kép: AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik