Nagyvilág

Csecsemőket is lemészároltak egy kabuli kórházban

Ismeretlen fegyveresek megtámadtak egy kabuli klinikát kedden, többen meghaltak, köztük két csecsemő és az egyik támadó is – adta hírül az afgán belügyminisztérium. Eközben öngyilkos merénylő robbantotta fel magát egy temetésen az ország keleti részén, és merényletet követtek el egy piacon is.

A tárca közleménye szerint három fegyveres hatolt be a kabuli kórházépületbe, kettőt órákon át tartó tűzharc után elfogtak, egyet pedig agyonlőttek.

A támadásban tizenhárman vesztették életüket, két csecsemő, anyák és a kórházban dolgozó nővérek.

A különleges egységek több mint száz embert, köztük újszülötteket és három külföldit menekítettek ki az épületből. A Tolonews című helyi hírportál értesülései szerint külföldi csapatok is a helyszínre érkeztek.

A százágyas, állami Dast-e-Barcsi Kórházat az Orvosok Határok Nélkül (MSF) nevű segélyszervezet támogatja – közölte Vahídulláh Majjár egészségügyi szóvivő. Az MSF szülészeti klinikát működtet a létesítményben, amely a főváros egyik legszegényebb negyedében található. A többségében síiták lakta kerületben az Iszlám Állam szunnita terrorszervezet korábban többször hajtott végre támadást.
Egyelőre azonban nem tudni, kik állnak a keddi támadás mögött.

Kabulban több olyan merényletet is elkövettek az elmúlt hónapokban, melynek elkövetőjeként az Iszlám Állam jelentkezett. Az afgán biztonsági erők hétfőn bejelentették, hogy elfogták a terrorszervezet három magas rangú tagját. A múlt héten pedig a szervezet egyik helyi csoportjának több tagját is megölték és letartóztatták. A hatóságok szerint a szóban forgó sejt számlájára írható több véres kabuli támadás, köztük az, amelyet egy szikh templom ellen követtek el még márciusban. Az Iszlám Állam hétfőn pokolgépes merényleteket hajtott végre Kabulban, ezekben négy civil, köztük egy gyerek megsebesült.

Kedden egy öngyilkos merénylő is felrobbantotta magát az ország keleti részén található Nangarhar tartományban is, egy temetési menetben.

Az áldozatok számáról eltérő értesüléseket közöltek, egyes hivatalos források legalább tizenöt halottról és több mint ötven sebesültről számoltak be, azonban a tartományi tanács több tagja szerint a halottak száma körülbelül ötven, és több mint nyolcvanan sebesültek meg. Ataullah Khogjani, a nangarhari kormányzó szóvivője szerint a halottak közt van a tartományi tanács egyik tagja is.

A szélsőséges, kormányellenes tálibok a kabuli és a nangarhari támadások után közölték, hogy egyikért sem ők a felelősek. Az iszlamista felkelők – akik február végén megállapodást írtak alá az Egyesült Államokkal – megígérték, hogy tartózkodnak a kormányerők és a sűrűn lakott területek elleni támadásoktól.

A keddi nap folyamán a kelet-afganisztáni Hoszt tartomány egyik piacán is távirányítású bomba robbant, egy gyerek életét vesztette, további tíz ember megsebesült.

Egyelőre ezért a robbantásért sem jelentkezett egyetlen csoport sem.

MTI, kép: AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik