Nagyvilág

New York lett a koronavírus amerikai epicentruma, a kórházai legfeljebb egy hétig bírják még

Elaludt a város, amelyik sosem alszik, és megtippelni sem lehet, mikor ébred fel a rémálomból. Az államban akár a lakosok 80 százaléka is megfertőződhet, és ha New York nem kap azonnal segítséget, az nagyon sok halálos áldozattal járhat.
Korábban a témában:

Egyelőre megtippelni sem lehet, mikor ébred majd fel a rémálmából New York. A Broadway elsötétedett, az utcák kiürültek, a bárok és éttermek bezártak, kijárási tilalmat vezettek be. A koronavírus-járvány pedig még csak most kezd igazán drasztikus méretet ölteni, így nem is látni, hol lesz a vége.

New Yorkban március 2-án diagnosztizálták az első koronavírusos esetet, azóta több beteg van a városban, mint egész Franciaországban, ahol január 24-én jelent meg a fertőzés. Az amerikai metropoliszban mindössze 22 nap kellett ahhoz, hogy elérjék azt az esetszámot, ami a franciáknál 60 nap alatt következett be.

A WHO szóvivője kedden kijelentette, a fertőzések rohamos terjedése miatt nem kizárt, hogy az USA a világjárvány új gócpontjává válik. Az új fertőzések 40 százaléka ugyanis itt történt az elmúlt 24 órában, ami a járvány terjedésének jelentős gyorsulását mutatja, emelte ki a szóvivő. Mostanáig az Egyesült Államokban eddig több mint 43 600 koronavírusos esetet diagnosztizáltak, ebből New York államban 21 ezret, New York városban 13 ezret.

A Nagy Alma szinte egyik napról a másikra vált a koronavírus-járvány amerikai epicentrumává, a szakértők előrejelzései pedig cseppet sem nevezhetők derűlátónak. Ha ilyen ütemben nő a betegek száma, akkor az egészségügyi ellátórendszer akár már a hét második felében összeomolhat.

A népsűrűség nem segít

Ha van ellensége a most kialakult járványhelyzetnek, akkor az a zsúfoltság, amit New York lakossága már a saját bőrén érez. A közel 9 milliós lakosú város népsűrűsége magasan a legnagyobb az országban, ez még inkább felgyorsítja a vírus terjedését.

Hogy ennek mekkora a jelentősége, azt jól mutatja, ha összehasonlítjuk a települést Amerika második legnagyobb városával, Los Angelesszel.

Hétfőig New Yorkban 13 ezer koronavírusos beteget azonosítottak, Los Angelesben csak körülbelül 500-at. Előbbi helyszínen 125 ember veszítette már életét, az utóbbi városban heten. New Yorkban egy átlagos munkanap ötmillióan közlekednek a metróvonalakon, Los Angelesben ekkora utasszám fél hónap alatt jön össze.

Az igazsághoz tartozik az is, hogy Los Angelesben feleannyian laknak, mint New Yorkban, és jóval kevesebb tesztet is végeztek el eddig. Ugyanakkor a kutatók szerint a különbség oka általánosságban az lehet, hogy Kalifornia államban hagyományosan jóval távolabb élnek egymástól az emberek, így a továbbfertőződés veszélye is alacsonyabb.

Ellentétben New Yorkkal, ahol a járvány kirobbanása előtt a tömegközlekedési eszközök tömöttek voltak, a Times Square-en a nap minden szakában tízezrek sétálgattak, és a legtöbben kis méretű apartmanokban laknak. Mindezen feltételek kedveznek a járvány gyorsulásának, pláne akkor, amikor a legtöbben még nem is produkáltak tüneteket, ezért a megszokott módon élték tovább az életüket, potenciálisan megfertőzve ezzel rengeteg más embert.

Egyelőre nem úgy tűnik, hogy a szigorú korlátozó intézkedéseknek lenne hatása, ugyanis a múlt hétvégén rengetegen merészkedtek ki a város parkjaiba, ahol fittyet hányva a veszélyre még a távolságtartásra sem figyeltek igazán.

A két város közötti hatalmas járványügyi különbségben a kutatók szerint szerepet játszhat a nagy hőmérséklet-különbség is, a melegebb időjárási viszonyok ugyanis az elsődleges vizsgálatok szerint lassíthatják a vírus terjedését. A tudósok úgy vélik, hogy a 18 Celsius-fokos átlaghőmérsékletnél melegebb régiókban diagnosztizált esetek száma mindössze hat százalékát adja a globális egésznek, ami elenyésző.

Koronavírus: óriási globális teszt indul négy ellenszerrel
A WHO szerint szorít az idő, jövő héten már indulhat a kutatás.

Milliók kaphatják el, de nem fognak tudni mindenkit ellátni

A New York-i kórházak a jelen feltételek mellett egy hétig bírják még, aztán eljutunk arra a pontra, amikor a felszereléshiány miatt nem képesek megmenteni az emberéleteket.

Ezt maga Bill de Blasio, a város polgármestere mondta a CNN-nek adott interjújában hétfőn.

Fotó: Angela Weiss / AFP

A drámai hangvételű nyilatkozatban a politikus arról beszélt: a kegyetlen valóság az, hogy New York tizenegy kórháza még maximum ezt a hetet tudja túlélni. Lélegeztetőgépek ezreire, maszkok millióira van szükségük. Ha ezt nem kapják meg, akkor sokan „értelmetlenül fognak meghalni”.

Mint magyarázta,

sokkoló ezt mondani, mert néhány napja még arról beszéltem, hogy áprilisra biztonságban lehetünk. De olyan gyorsan terjed a vírus, hogy ezt ma már nem jelenthetem ki.

A mostani becslések szerint New Yorkban május elején csúcsosodhat ki a járvány. Andrew Cuomo, New York állam kormányzója arról beszélt, az embereknek alkalmazkodniuk kell, és most már egymás segítségére van szükségük.

Úgy számolnak, hogy az állam 20 millió lakosának 80 százaléka el fogja kapni a vírust, de csak kevesen lesznek közülük igazán veszélyben. Ez azt jelenti, akár 16 millióan is megbetegedhetnek majd a térségben az elkövetkező egy-két hónapban.

Becslések szerint New Yorknak azonnal meg kellene dupláznia a kórházi ágyak számát, ami jelenleg százezerre tehető, és legalább 25 ezer lélegeztetőgépre lenne szükség a helyzet normális kezeléséhez.

Cuomo hétfőn elrendelte, hogy minden kórház férőhelyét növeljék meg 50 százalékkal, továbbá bejelentette, négy átmeneti járványkórházat húznak fel a következő hetekben a kormány támogatásával a kapacitásnövelés érdekében. Folyamatosan vizsgálják továbbá, hogy szükséghelyzetben mely épületeket csatolhatják hozzá egyes kórházakhoz, amennyiben valahol már nem lenne elég hely a betegek ellátására. Ezzel nincs is baj, de a védőfelszerelések hiányával egyre inkább.

A kórház semmivel nem veszélytelenebb már, mint a metró

Anthony Ciampa manhattani ápoló a New York Post című helyi lapba írt cikket a tapasztalatairól. Azt állítja, 15 éve dolgozik az egészségügyben, de olyat még sohasem tapasztalt, mint most.

Az alaphelyzetben egyszer használatos maszkokat ki kell tisztítaniuk, hogy újra felvehessék azokat. Az orvosok, nővérek már most erőn felül teljesítenek, pedig még sehol nem érkezett el a járvány csúcspontja.

Az eredeti protokollt már nem követhetik. Korábban, ha valamelyikük fertőző beteggel került kapcsolatba, akkor megfigyelés alatt tartották, és csak a tesztelést, gyógyulást követően mehetett vissza munkába. Most az látszik, hogy sokakat még csak nem is értesítenek róla, ha koronavírusos beteggel érintkeztek.

Ezen a ponton az lenne a megfelelő, ha mindenkit úgy kezelnének a kórházakban, mintha koronavírusos lenne, mert rendkívül nagy a valószínűsége, hogy fertőzöttek mellett dolgozunk. Személyesen ismerek egy 40 éves férfi ápolót, aki kritikus állapotban van a vírus miatt

– fogalmazott.

Emlékeztetett, hogy az amerikai járványügyi hivatal (CDC) enyhített a munkavédelmi előírásokon, mert nincs elég védőfelszerelés, és e szerint járnak el a kórházak. A hivatalos indoklás szerint a vírus már olyannyira elterjedt, hogy a kórházi dolgozók semmivel nincsenek jobban kitéve a fertőzés veszélyének, mint az, aki egyszerűen felszáll a metróra.

Félnek az egészségügyben dolgozók, ahogy én is. Dolgozni akarunk, és minőségi ellátásban szeretnénk részesíteni a pácienseket. Megfelelő eszközökre és forrásokra van szükségünk, hogy megnyerjük ezt a harcot. Tudom, hogy meg tudjuk csinálni, de gyorsan és határozottan kell cselekednünk

– tette hozzá.

Amennyiben ez nem történik meg, akkor New York Olaszország és Spanyolország sorsára juthat. Ha nem annál is rosszabbra.

Fotó: Misha Friedman/Getty Images/AFP

G7: Magyar kutató tette le a készülő koronavírus-vakcinák alapjait
Egy régi interjúból derült ki Karikó Katalin szerepe.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.