Nagyvilág koronavírus

A koronavírus miatt nem engedik be az olasz vonatokat Ausztriába

Az osztrák hatóságok vasárnap felfüggesztették a vasúti átkelést az Olaszországgal közös határon, miután a Velencéből induló, Münchenbe tartó nemzetközi járaton két utasnál a fertőzés tüneteit állapították meg az új koronavírussal.

Karl Nehammer osztrák belügyminiszter bejelentette: az Eurocity 86-os járat részét képező olaszországi vonatot vasárnap este még a határ olaszországi oldalán állították meg, miután két női utasnál a fertőzés jelei mutatkoztak. A szerelvény mintegy háromszáz utassal vesztegel a határon, ők a hírek szerint szabadon mozoghatnak olasz területen.

Koronavírus: videón az észak-olaszországi szellemvárosok
Az elmúlt napokban egyre több embert betegített meg az új koronavírus Észak-Olaszországban.

Maga az olasz vasúti társaság tájékoztatta a megbetegedés tüneteiről az osztrák államvasutakat, amely internetes honlapján azt írta, hogy a Brenner-hágó jelenleg zárva van a vasúti forgalom előtt.

Ausztria legdélibb tartományának, Karintiának a helyi vezetése a nap folyamán korábban azt javasolta a lakosoknak, hogy ne utazzanak a két észak-olasz tartományba, Lombardiába és Venetóba, ahol vasárnaptól az olasz hatóságok rendkívüli korlátozó intézkedéseket vezettek be a járvány terjedése miatt.

Az olasz fegyveres erők katonái ellenőrzik a vasárnaptól kéthetes vesztegzár alá helyezett észak-olaszországi önkormányzatokból kivezető utakat, az érintett térségben leállították a vasúti és a helyi tömegközlekedést, valamint kaszárnyákat készítettek elő, ahol a fertőzés esetleges terjedésével további embereket tudnak karanténba helyezni.

Lombardiában vasárnap egy újabb koronavírusos beteg vesztette életét, aki súlyos rákbetegségben szenvedett, ezzel háromra emelkedett az olasz halálos áldozatok száma.

E tartományban 90-re emelkedett az új koronavírus fertőzöttjeinek száma, az itt azonosított újabb fertőzöttekkel országosan 130 fölé emelkedett a koronavírusos esetek száma.

A fertőzés másik gócpontjában, Veneto tartományban a korábbi 17-ről már 24-re nőtt a betegek száma, Emilia Romagnában 9, Piemontéban 6, Lazióban 2 fertőzött van.

(MTI, kiemelt kép: AFP / Pier Marco Tacca / Anadolu Agency)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik