Nagyvilág

Polt Péterrel szeretne találkozni az OLAF vezetője

Az Euronews úgy tudja, a héten Budapesten találkozhat az unió csalás elleni hivatalának vezetője (OLAF) Polt Péterrel. Az ügyészség szóvivője ezt meg is erősítette a tévécsatornának, tervben van a találkozó, ha ezt biztossá válik, akkor közölni fogják a nyilvánossággal is.

Az OLAF igazgatója, Ville Itälä csütörtökön és pénteken lesz Budapesten és az Euronews úgy tudja, fogadja Varga Judit igazságügyi miniszter is. Pénteken Itälä Transparency International Magyarország „Az Uniós források felhasználásának ellenőrzése és a civil kontroll lehetőségei” című konferenciáján tart előadást.

Tavaly, ugyancsak az Euronewsnak adott interjújában, az OLAF-igazgató azt mondta, hogy személyesen szeretné tisztázni, mi áll a nagyszámú magyarországi vizsgálat hátterében. Akkor hozzátette azt is, hogy szeretne javítani a magyarországi helyzeten, már ami az OLAF javaslatainak betartását illeti.

Kiemelt kép: MTI/Balogh Zoltán

Ajánlott videó

Olvasói sztorik