Nagyvilág

Hihetetlen történetek hozták össze a női dzsihadista sejt tagjait

A múlt héten hosszú börtönbüntetéseseket osztottak ki Párizsban egy csak nőkből álló dzsihadista sejt tagjainak. Történetük tele van fordulatokkal az interneten elszeretett feleségtől, véletlenül megkéselt fedett nyomozón át reményvesztett, boldogságot kereső fiatal lányokig.

Inès Madani, Ornella Gilligmann, Sarah Hervouët és Amel Sakaou terrorizmusért állt bíróság elé Párizsban. Mint a nevük is sejteti, mindnyájan áttértek az iszlámra, és radikalizálódtak az elmúlt években. Madani 30, Gilligmann 25, Hervouët és Sakaou pedig 20-20 évet kapott, miután az Iszlám Állam terrorszervezet nevében pokolgépes merényletet próbáltak végrehajtani egy gépkocsival a Notre-Dame-székesegyház közelében. Egy ötödik gyanúsítottat öt évre ítéltek.

2015 óta – akkor kezdődtek az azóta 251 áldozatot követelő iszlamista terrorakciók Franciaországban – ez volt első alkalom, hogy öt nőnek kellett esküdtszék előtt felelnie egy dzsihadista merényletkísérletért.

A dzsihadista sejt „agya” az elkövetés időpontjában mindössze 19 éves Madani volt. Nehéz sorsú családból származott, csak sodródott, rokonai szerint állandóan a telefonján lógott és egy virtuális világban élt. 2013-ban kezdett el radikalizálódni, az Iszlám Állam kikiáltása után több alkalommal próbált Szíriába utazni, emiatt a titkosszolgálatok szemmel tartották.

2016. szeptember 4-én a francia hatóságok egy gázpalackokkal és kannákkal megpakolt Peugeot 607-est találtak a Párizs egyik jelképének számító Notre-Dame közelében. Az autó belülről „úszott” a gázolajban, az elkövetők amatőr módon, egy cigaretta csikkel akarták berobbantani a járművet, de az a dízellel szerencsére nem lépett reakcióba. A vizsgálóbírók szerint csakis a rosszul megválasztott üzemanyagnak köszönhető, hogy kudarcot vallott a merényletkísérlet, amely vérfürdőbe torkollhatott volna. A hatóságok azonnal hajtóvadászatot indítottak az elkövetők után, de konkrét nyom nem volt a birtokukban.

Forrás: BFMTV

Különös házasság

Az akció kitervelője Madani volt, aki sajátos módon talált társat a támadáshoz. A nála jó tíz évvel idősebb Ornella Gilligmannal az interneten ismerkedett meg, magát férfi dzsihadistának kiadva. Gilligmann ekkor már háromgyerekes anyuka volt, 2009-ben tért át az iszlámra, amikor hozzáment muszlim férjéhez. 2014-ben megpróbált gyermekeivel Szíriába utazni, de Isztambulban visszafordították a hatóságok. 2016 júniusában találkozott az interneten a magát Abu Omarnak kiadó Madanival, aki teljesen megszédítette. A tanúvallomások szerint vallási kérdésekben sorra cáfolta Gilligmann férjét, és ez annyira imponált a nőnek, hogy alig egy hónap múlva már a váláson gondolkodott.

Az új „házasság” az iszlám szabályai szerint „Abu Omarral” 2016 augusztusában megköttetett, telefonon, úgy, hogy a felek sosem találkoztak. Ekkor történt, hogy Madani „Abu Omar” nevében arra kérte Gilligmannt, menjen Párizsba és segítsen neki a terrortámadás elkövetésében. A képzeletbeli férj arra utasította újdonsült feleségét, hogy ennek érdekében találkozzon húgával (más források szerint egy nőismerősével), azaz Madanival.

A két nő először rögzített egy-egy felvételt, amiben hűséget fogadtak az Iszlám Államnak, majd elindultak a Peugeot 607-essel. Eredetileg az Eiffel-tornyot célozták meg, de nem tudtak a közelében leparkolni. Mivel Madani rossz sofőr volt, többször lepadkázta az autót, igyekeztek minél hamarabb befejezni az éjszakába nyúló autózást, és ezért hagyták végül a kocsit egy kis utcában a Notre-Dame közelében.

Dzsihadisták menyasszonya

Sarah Hervouët semmivel sem furcsább tagja a dzsihadista sejtnek. A marokkói apától és francia anyától származó lány gyerekkora problémás volt, vallástalanul nőtt fel, francia nevelőapja nevére vette, de megjelenésével, göndör hajával, barna bőrével kilógott a sorból. 2014-ben, 21 évesen tért át az iszlámra, egy évre rá megpróbált Szíriába utazni, hogy hozzámenjen egy francia dzsihadistához. Édesanyja az Ipadjét követve látta, hogy lánya merre készül Törökországból, riasztotta a hatóságokat, így végül a törökök elfogták és hazatoloncolták a lányt.

Hervouët továbbra is megrögzötten kereste a boldogságot a radikálisok oldalán, 2016-ban fél év alatt három dzsihadistának is a menyasszonya lett, közülük kettőt a hatóságok lőttek le egy terrortámadást követően. Larossi Abballa 2016 júniusában Magnanville városban halálra késelt az otthonában egy rendőri vezetőt és élettársát. Miután a tárgyalások nem vezettek eredményre, a rendőrség megrohamozta a lakását, Abballa így vesztetett életét. Hervouët heteken belül a 19 éves Adel Kermiche jegyese lett, aki 2016 júliusában Normandiában társával egy reggeli mise alkalmával túszokat ejtett, majd elvágták a pap torkát, mindezt filmre vették és kitették a netre. A támadás sokkolta Franciaországot, a hatóságok végül lelőtték Kermiche-t és tettestársát is. Hervouët ezt követően a jelenleg is börtönben levő Mohamed Lamine Aberouzzal jegyezte el magát. Ő is jól ismert volt a hatóságok előtt szélsőséges nézetei miatt, utóbb az ő DNS-mintáját is megtalálták Magnavilleben.

Manipulátor Szíriából

Hogy került kapcsolatba Sarah Hervouët a női terrorsejt többi tagjával? A válasz erre az algériai-jemeni szülőktől származó, de már Franciaországban felnőtt Rachid Kassim, aki családjával 2015-ben „emigrált” az Iszlám Állam fennhatósága alá. A férfi a hatóságok szerint a terrorszervezet egyik legveszélyesebb francia nyelvű propagandistája lett, rendkívül sikeresen tudott fiatal férfiakat és nőket megszólítani, motiválni és radikalizálni, akár több ezer kilométerről is. Madani folyamatos kapcsolatban volt vele, a hatóságok szerint ő adta az ötletet arra is, hogy a fiatal lány magát férfinak kiadva próbáljon társakat toborozni. Kassim a magnaville-i és a normandiai terrortámadások elkövetőivel is kapcsolatban állt, ő kapcsolta össze a katolikus pap torkát elvágó két fiatalt.

Idővel Sarah Hervouët is a férfi befolyása alá került. A 2016 nyarán bekövetkezett terrortámadások után a lány mindenáron bizonyítani akarta, hogy kész a mártíromságra. Kassim 2016 szeptember elején úgy döntött, összehozza Hervouët-t és Madanit. Utóbbi épp bujkálni kezdett a sikertelen párizsi terrortámadás után, a negyedrendű vádlott Amel Sakaou lakásában. Amikor hármasban találkoztak egy pályaudvaron, Madani és Sakaou rendkívül bizalmatlan volt a lánnyal, a francia szolgálatok ügynökének hitték, megmotozták, átnézték a telefonját és vizsgáztatták a Koránból.

Rachid Kassim. Fotó: Welayat Nineveh / AFP

Szeptember 8-án végül útnak indult a három nő, hogy újabb terrortámadást kövessenek el. Első lépésben egy autóra volt szükségük, egy Sakaou lakása közelében parkoló furgont néztek ki. Hervouët, hogy bizonyítsa Madaninak és Sakaou-nak a hűségét, úgy döntött, megkéseli a parkoló járműben ücsörgő férfit. Olyan lendülettel döfött a férfi nyaka felé, hogy amikor az reflexszerűen elmozdult, és a szúrás a vállát érte, a kés pengéje pedig letört.

Az igazi meglepetés csak ezután következett, kiderült, hogy Hervouët véletlenül egy álruhás rendőrt támadott meg, aki épp Sakaou bepoloskázott lakását figyelte. A 39 éves, négygyerekes nőt ugyanis egy másik ügy miatt már szemmel tartotta a rendőrség. A nyomozó fegyvert rántott, társai egy pillanat alatt a helyszínre értek, a három nőt elfogták, igaz, Madanit még lábon lőtték, miután rátámadt az egyik rendőrre. (Gilligmann a Notre-Dame melletti sikertelen terrorakció után visszatért az első férjéhez, két nappal később útban Marseille felé tartóztatta fel a rendőrség.)

Radikálisok vagy megtévesztettek?

Három évig tartott, amíg a bíróság ítéletet hirdetett. Ahhoz képest, hogy az életfogytiglan is szóba került, a kiszabott büntetések enyhének tűnnek. A vita elsősorban azon megy, hogy tudatos radikálisokról vagy megtévesztett fiatalokról van szó. A vallomásokból kiderült, hogy álomvilágban éltek, közösségi oldalakon lógtak. A hatóságok az összes elkövetőt ismerték korábban, ám – talán a koruk miatt – nem gondoltak arra, hogy egy komoly, bár primitíven kivitelezett terrortámadás elkövetésére képesek lennének.

2016 nehéz év volt Franciaországban, az előző évi súlyos terrortámadások után az Iszlám Állam egyéni és kiscsoportos akciókkal borzolta a kedélyeket, és próbálta aláásni a lakosság bizalmát az államban. Bár a Madani, Gilligmann, Hervouët és Sakaou alkotta tisztán női sejt nem az első volt Franciaországban, szervezettségük és a támadásuk súlya mégis kiemeli őket a sorból.

Jellemző napjaink terrorcselekményeire (a meghiúsultakra is), hogy az Iszlám Állam hívei otthon, vagyis Nyugat-Európában radikalizálódnak, mert el sem tudják hagyni az országukat. A toborzás és motiválás szempontjából ezért talán fontosabb a terrorszervezet virtuális infrastruktúrájának lebontása, mint a szervezet földrajzi megsemmisítése. De ehhez azt is érdemes hozzá tenni, hogy Rachid Kassim tevékenysége 30 éves korában azt követően ért véget, hogy 2017 őszén Moszul ostromakor halálos sebesülést szerzett egy amerikai dróntámadás következtében.

Kiemelt kép: Benoit PEYRUCQ / AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik