Nagyvilág

Rettegnek Trump bosszújától a republikánusok

Miközben gyűlnek a bizonyítékok az amerikai elnök ellen, a sorsáról döntő republikánusok szenátorok nagyokat hallgatnak. Van rá okuk.

A republikánus képviselők és szenátorok valószínűleg még soha nem örültek úgy a két hétig tartó őszi kongresszusi szünetnek, mint most. Így volt lehetőségük hazamenekülni Washingtonból a politikai újságírók elől, akik semmi másról nem akarják őket kérdezni, mint a Donald Trump amerikai elnök ellen közjogi felelősségre vonásról (impeachment). A republikánus politikusok, főleg az elnök sorsáról döntő szenátorok azóta igyekeznek a lehető legkevesebbet beszélni a Trump elleni vádakról, hogy két héttel ezelőtt megindították az elnök ellen az impeachment folyamatát. A demokrata többségű képviselőház azután hozta meg a lépést, hogy kiderült, az újraválasztására készülő Trump nyomást gyakorolt az ukrán elnökre, hogy kezdjen nyomozásba politikai ellenfele, a demokrata elnökjelölt Joe Biden ellen.

Bár az azóta eltelt két hétben egymás után jöttek elő a bizonyítékok arról, hogy Trump visszaélhetett elnöki hatalmával, és politikai céljaira használhatta fel az Egyesült Államok külpolitikáját, a republikánus szenátorok hallgatnak.

Jól mutatta ezt, hogy a vasárnapi politikai beszélgetős műsorokba hiába hívtak kormányzati tisztségviselőket, valamint a Republikánus Párt magas rangú képviselőit, senki sem volt hajlandó vállalkozni a feladatra, hogy megvédje az elnököt, csak Trump három nagy támogatója, két szenátor és egy képviselő.

Senki sem akar erről beszélni

— mondta el a Los Angeles Times-nak Rob Jesmer, aki korábban a republikánus szenátorok választási kampányait fogta össze. Egy republikánus választási tanácsadó, aki közel áll több szenátorhoz, katasztrófaként jellemezte a helyzetet a Washington Postnak; az őszinteségért cserébe névtelenséget kérő stratéga elmondta, azt tanácsolja a klienseinek, hogy a lehető legkevesebbet beszéljenek az impeachmentről, és húzzák az időt. Mert ki tudja, mi fog még kiderülni.

A republikánus vezetők és a kongresszus tagjai a szenátusban és a képviselőházban visszafogják magukat, mert rettegnek attól, mi történik velük, ha felszólalnak

jelentette ki egy konferencián Colin Powell. A volt külügyminiszter hozzátette, a Republikánus Pártnak „össze kellene szednie magát”, és a kongresszusnak tenni kellene valamint Trump ellen, védve az alkotmányt, ami „úgy kezdődik, hogy mi, az Egyesült Államok népe, és nem úgy, hogy én, az Egyesült Államok elnöke.”

A republikánus szenátorok nem szeretik Trumpot, de félnek, mi lesz akkor, ha sértetlenül kerül ki az impeachmentből, és bosszút áll azokon, akik nem álltak ki mellette

mondta a Postnak Jeff Flake. Az egykori szenátor tudja, miről beszél. A republikánus politikus kritizálta az elnököt, de utána visszavonult, mert a párton belüli előválasztáson biztosan vereséget szenvedett volna egy Trump-hívő jelölttől.

Fotó: SAUL LOEB / AFP

A dél-karolinai szenátor, Lindsey Graham pálfordulása is jól mutatja, milyen hatalommal bír az elnök a Republikánus Párt felett. A politikus a 2016-os elnökválasztás alatt Trump legnagyobb szidalmazója volt, aki akkor még úgy gondolta, úgy lehet naggyá tenni Amerikát, ha közlik Trumppal, hogy menjen a pokolba, mert a párt pusztulását hozza, ha Trump lesz az elnökjelöltjük. Mostanra viszont már az elnök legnagyobb barátja lett, miután felismerte, a dél-karolinai választók 2020-ban mást választanának szenátornak, ha nekimenne az elnöknek.

A republikánus szenátorok azonban nem sokáig maradhatnak csendben. Szinte garantált, hogy a képviselőház akár egy-két hónapon belül megszavazza a Trump elleni impeachmentet, és akkor a szenátusnak kell majd arról döntenie, hogy felelősségre vonják-e az elnököt, és ezzel eltávolítják a hatalomból. Egy kis ideig még bízhattak abban, hogy a szenátusi többség vezetője, Mitch McConnell egy jogi kiskaput kihasználva elhalasztja a szavazást, de a republikánus politikus közölte, nincsen más lehetőségük, muszáj lesz szavazásra bocsátaniuk a kérdést.

Trump elítéléséhez azonban a szenátus kétharmados többsége kellene, vagyis az, hogy legalább húsz republikánus szenátor Trump ellen döntsön. Erre jelenleg nincs esély. Igaz, az első repedések már megjelentek Trump szenátusi védelmén.

Mitt Romney, Utah állam szenátora erőteljes szavakkal kritizálta, hogy Trump Ukrajna és Kína segítségét kérte egy Biden elleni nyomozásra. Az egykori republikánus elnökjelölt szerint egyértelmű, hogy a kérés politikai indíttatású, és azt megdöbbentőnek nevezte.

Ben Sasse nebraskai szenátor pedig közölte, hogy az egész botrányt elindító közérdekű bejelentő panaszában „aggasztó dolgok” vannak, majd keményen kritizálta, hogy Trump Kínát is felszólította a Biden elleni nyomozásra, közölve, hogy „az amerikaiak nem a kínai komcsiktól várják az igazságot”, és az ügy „az amerikai bíróságokra, és nem kínzótáborokat működtető kommunista zsarnokokra tartozik”.

Hozzájuk csatlakozott Susan Collins, Maine szenátora. A magát középutasként meghatározó republikánus politikus kemény választási harc elé néz egy olyan választókerületben, ahol nagy számban vannak demokrata szavazók, emiatt kötéltáncot kell járnia az impeachment kérdésében. A szenátor helytelennek nevezte, hogy Trump Kína segítségét kérte, de ennél többet nem akart mondani, mondván, esküdtként kell majd szerepelnie, amikor az impeachment elér a szenátusba.

Az amerikai sajtóban vele együtt négy-öt olyan szenátort szoktak említeni, akik nehéz újraválasztási küzdelem elé néznek, és elképzelhető, hogy végül érdeküket követve Trump ellen szavaznak majd. Készülnek erre a demokraták is. Egy demokrata szervezet már közölte, hogy 3,1 millió dollár értékben vásárolnak tévés és digitális reklámhelyeket a veszélyeztettet republikánus szenátorok támadására, az impeachmenttel kapcsolatban.

Jeff Flake szerint, ha titkos szavazással lehetne dönteni, 35 republikánus szenátor is megszavazná Trump eltávolítását.

Donald Trump és Jeff Flake Fotó: SAUL LOEB / AFP

Ugyanezt mondta a New York Times-nak David Wasserman, a pártsemleges Cook Political Report nevű, választási elemzésekkel foglalkozó hírlevél munkatársa. Elmondása szerint a kongresszus republikánus tagjai tisztában vannak azzal, hogy Trump alkalmatlan az elnöki pozíció betöltésére. Ám hozzátette:

Ezt nem mondhatják ki nyilvánosan, mert akkor politikai karrierjüket egyetlen egy Twitter-üzenettel megtorpedóznák a Fehér Házból.

Ugyanakkor a Washington Postnak több veterán párttag is azt mondta, lehetséges, hogy a szenátorok kenyértörésre viszik a dolgot Trumppal, de több hónapba is beletelhet, hogy ehhez elegen legyenek. Egyenként túlságosan is sebezhetőek, de ha sokan mennek neki, akkor karrierjük túlélheti a botrányt. Ahogy egy volt magas rangú kormányzati tisztségviselő összefoglalta a Postnak:

Senki sem szeretne az a csordától elkóborolt zebra lenni, amit felzabálnak az oroszlánok. Együtt, kézen fogva kell ugraniuk, és akkor Trump rögtön nem lesz elnök, ezzel egycsapásra szinte teljesen megszűnik a hatalma felettük.

Kiemelt kép: Brendan Smialowski / AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik