Nagyvilág

Trump egy filctollal meghamisította a hurrikán útját, hogy neki legyen igaza

Szerdán délben Donald Trump eligazítást tartott a Dorian hurrikánról az Ovális Irodában. Az elnök a beszéde közben bemutatta az amerikai hurrikánközpont által augusztus 29-én készített térképet a Bahamákon hatalmas pusztítást végző trópusi vihar intenzitásáról és lehetséges útvonaláról.

Ezzel még nem is lenne semmi gond, csakhogy valaki egy szövegkiemelő filctollal bizarr módon kiterjesztette a hurrikán útját Floridától Alabamáig.

Trump a Twitteren néhány nappal ezelőtt arra figyelmeztette a lakosságot, hogy Alabamát is veszélyezteti a vihar, amivel pánikot keltett, de erre semmi esély nincs azóta sem.

Az általa bemutatott térképet egyértelműen meghamisították, és feltehetően éppen azért, hogy neki legyen igaza. Pedig nincs, ráadásul az amerikai törvények szerint bűncselekménynek számít a hivatalos kormányzati időjárás-jelentéseket átírni.

Jim WATSON / AFP / Europress

Trump természetesen mindent tagadott. Szerinte 95 százalékos esély van rá, hogy Alabama is a Dorian hurrikán útjába esik, neki legalábbis ezt mondták a szakértők.

Amikor arról kérdezték, hogy belerajzoltak-e a térképbe, úgy felelt,

nem tudom, nem tudom.

Az amerikai elnökre egyébként sem jellemző, hogy beismerné a hibáit. Most például azzal érvelt, hogy az eredeti számítások szerint a hurrikán egyenesen Floridának tartott és más államokat is veszélyeztetett.

Később a Twitterre ki is posztolt egy térképet, melyen Georgia és Alabama állam is beleesett a Dorian útjába. Csakhogy ez augusztus 28-án volt érvényes, ő pedig szeptember 1-jén hozott frászt mindenkire, amikor már egyáltalán nem állt fenn a vészhelyzet Alabamában.

Kiemelt kép: Stefani Reynolds / CNP / Europress

Ajánlott videó

Olvasói sztorik