Nagyvilág

Trócsányi visszalépett, új bizottsági alelnököt kell jelölnie a Fidesznek

Halmai Katalin, a Nemzetközi Sajtó Szövetség elnöke arról írt Twitteren, hogy Trócsányi László korábbi igazságügy-miniszter visszalépett a EP Alkotmányügyi Bizottságának alelnöki jelöltségétől.

Trócsányi László a Fidesz EP-listavezetőjeként került be az Európai Parlamentbe. Orbán Viktor azzal a szándékkal mondott le miniszteréről, hogy biztos – azaz az EU „kormányának minisztere” – lehet belőle. Trócsányi éppen erre hivatkozva mondta vissza indulását az alelnöki székért, azt azonban még nem lehet tudni, hogy Ursula von der Leyen EB-elnök milyen portfóliót szán neki.

Trócsányi Lászlót alelnöki kinevezését sokan fúrták, kifejezetten amiatt, mert Orbán Viktor embere, akire nem szívesen bíznának fontos posztot. Korábban több lap arról írt, hogy azért nem szavaznák meg alelnöknek a volt igazságügy-minisztert, mert ezzel szimbolikusan Orbán Viktort büntetnék, közvetve pedig Trócsányit, mert az Orbán-kormány igazságügy-minisztere volt, a Sargentini-jelentés pedig a magyar jogállamiság rendszerszintű sérelmét állapította meg.

Korábban egyszer már el kellett halasztani a Trócsányiról szóló szavazást, mert nem lett volna meg a többség a megválasztásához.

Kiemelt kép: MTI/Koszticsák Szilárd

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.