Nemrég egy a Politicóba írt cikkében élesen kritizálta az EU-s bürokráciát és a sokszínűség hiányát. Számít arra, hogy ez a helyzet változik a mostani választások után?
Nagyon sok fantasztikus új képviselővel találkoztam eddig, főleg a fiatalok között, akik máshogy szeretnének csinálni dolgokat, és büszke vagyok arra, hogy köztük lehetek. Az elsők között vagyok, aki bevallja, hogy az EU működése nagyon messze van a tökéletestől, és ezt el kell ismernünk ahhoz, hogy képesek legyünk fejleszteni. Ha nagyon szeretsz valamit, akkor azt akarod, hogy a lehető legjobb manifesztációjában létezzen. Ez az EU esetében a sokszínűségre, a bürokráciára és a bevándorlásra ugyanúgy vonatkozik. A 751 képviselőnek a modern Európa összetételét kellene reprezentálnia, és jelenleg nem ez a helyzet. Éppen ezért az egyik fő felelősségünk, hogy jól kihasználjuk az időnket az EP-ben, ne feküdjünk le a bürokrácia status quo-jának, és kihívást állítsunk azok elé, akik vezető pozícióban vannak, de ugyanúgy csinálnák tovább az EU-t, ahogy eddig is működött.
Hogyan lehetne a szavazók apátiáján változtatni?
A képviselők sokkal többet tehetnének azért, hogy bevonják a szavazóikat az unióban zajló folyamatokba. Amikor kampányoltam a parlamenti tisztségemért, rájöttem, hogy az EP képes lenne jobban bevonni az átlagembereket, akik elhanyagoltnak érzik magukat, még akkor is, ha jut EU-s pénz a lakhelyükre. Nagyon szeretném, ha a választópolgároknak több beleszólása lenne a döntéshozatalba – akár azt is, hogy az uniós vezetőket, például az Európai Bizottság elnökét közvetlenül válasszák meg.
A hatékonyság szempontjából az a legfontosabb, hogy milyen ügyeknek vagyok a raportőre, hiszen ezekbe a témákba fogok a legjobban belelátni. Kiemelten kezeltem, hogy olyan bizottságokba kerüljek be, amiknek a munkája fontos számomra, és amikről alapból tudtam valamit: ezért vagyok a polgári szabadságjogokkal foglalkozó bizottságban, ami sok mindent lefed a migrációtól, menekültektől a médiáig. A politikámban mindig meghatározó elem volt a menekültjogok melletti kiállás, és ezt itt elég jól tudom kamatoztatni.
A másik, a kulturális bizottság azon dolgozik, hogy művészettel és oktatással hozzon össze embereket, és gyógyítsa be az európai megosztottság sebeit – az elmúlt évek globális traumái után most különlegesen fontos, hogy támogassuk a művészetet.
Emlékszem, miután Jo Cox yorkshire-i munkáspárti képviselőt neonáci terroristák meggyilkolták, nagyon sokan emlegették fel, amikor azt mondta, „sokkal több dolog köt össze minket, mint amennyi megoszt.” Ez az egyik inspirációm arra, hogy olyan ügyek mellett álljak ki, amik összehoznak embereket. A szélsőjobb azonban itt is kihívást jelent, mert olyan retorikát és politikát hoznak be az EP-be, aminek semmi keresnivalója nincs se ott, se máshol.
A polgármesteri poszt nagyrészt ceremoniális, az EP-képviselői viszont sokkal gyakorlatiasabb. Hogyan kezeli ezt a váltást?
Nagyon más ez a munka, és ami sokkal nehezebbé teszi, az az, hogy nemcsak egy évre, hanem ötre szól, így hosszabb távon kell gondolkodnom. Szerencsére a csapatomban számtalan tehetséges ember dolgozik, akik segítenek abban, hogy beilleszkedjek egy másik országban. De mindig jó voltam abban, hogy hozzászokjak új környezethez.
Nem aggódik amiatt, hogy kiég ez alatt az öt év alatt?
Ez jó kérdés, szerintem nagyjából ezen a héten ki fogok égni. Az egyik gyengeségem, hogy mentálisan nem tudok teljesen jól törődni magammal, de remélem, hogy ezen tudok javítani a következő időszakban.
Segít az a támogatás, amit a sheffieldiektől kap?
Elképesztően hálás vagyok mind az internetes, mind a személyes támogatásért, főleg mert elég jól kiegyensúlyozza a sok szarságot. A polgármesterré választásom óta rendkívül sok rasszista, gyűlölködő levelet és üzenetet kaptam, és amióta az EP-ben vagyok, még nőtt is ezeknek a száma. De a szeretet, amit kapok, elnyomja a gyűlöletet, szóval jobban megéri erre koncentrálni.
Hosszú időre volt szüksége ahhoz, hogy hozzászokjon az efféle támadásokhoz?
Nem hazudok, az elején jobban megéreztem őket, mint mostanában. Teljesen más közegbe kerültem akkor, és úgy mentek nekem emberek, ahogy a közéletbe lépésem előtt soha. De ez már csak ezzel jár.
Eddig a rendhagyó fellépéseivel lettél híres. Például, amikor gyávának nevezte Matteo Salvinit az EP-ben, vagy amikor figyelmeztette a házelnök, hogy nem illik baseballsapkát viselni az ülésteremben. Ez ugyanaz a sapka?
Nem, az egy másik volt.
Hogy látja a szerepét a politikai etikettre fittyet hányó balos politikusként, tudván, hogy az intézményellenesség az utóbbi időben egyre inkább az alt-right védjegyévé vált?
Számomra ez nem póz vagy egy különösebben átgondolt szemléletmód, egyszerűen ilyen vagyok. Mindig ilyen voltam, és azután is ilyen maradtam, hogy beléptem a politikába. Úgy gondolom, hogy a létezésem önmagában az ellenállás egy formája egy ilyen környezetben. A hozzám hasonlók sokak szerint nem valóak a politikába, így amikor csak szimplán magamat adom, az is sok embert ki tud akasztani, és mindenképp kivált valamilyen hatást. Ezt pedig fel tudom használni arra, hogy minél hatékonyabban átadjam az üzenetemet, miközben saját magammal is őszinte vagyok.
Az EP eddig elég rosszul vizsgázott sokszínűségből, de a legutóbbi választás után ez a helyzet egy picit kezdett megváltozni. Látni már ennek a jeleit?
A sokszínűség képviselete fontos, az embereknek szükségük van arra, hogy lássák magukat a politikusokban, akik őket képviselik, főleg az Európai Unióban, ahol a meghozott döntések szinte egy egész kontinensre kihatnak. Ahhoz, hogy az egyenlőség és mértékletesség alapelveinek érvényt szerezzünk, létszükséglet az, hogy ne csak fehér férfiak üljenek ezeken a helyeken. Ez nemcsak a statisztikákról szól, hanem arról is, a gyakorlatban hogyan kezelünk olyan ügyeket, mint a menekültválság. Így nehezebben tudna megtörténni az, hogy ennyien dehumanizálják Európa-szerte a menekülteket.
Nagyon aggaszt, hogy ez a fajta viselkedés elterjedt lett az utóbbi években, részben azért, mert a vezető pozícióban lévőknek, akik kiváltságosként élték le az egész életüket, nehéz átérezni ezeket a problémákat. Nem értik, valaki miért hagyná el a hazáját azért, hogy egy életveszélyes út során eljusson Európába. Nem vakációzni jönnek, hanem azért, mert féltik az életüket és a szabadságukat, mert olyan állapotokat hagynak maguk mögött, amiknek a súlyát egy elkényelmesedett európai nem tudja igazán átérezni. Azért teszik ezt, mert nincs más lehetőségük. Miféle szülő tenné a gyerekeit egy hajóra, tudva, hogy meghalhatnak az út során, ha lenne más választása?
Épp ezért nem gátolni kell a bevándorlást, hanem minél biztonságosabbá tenni, miközben a konfliktusban lévő országok, például Líbia segítségére sietünk. Trump módszere, hogy ketrecbe zárjuk a gyerekeket a határon, csak a legrosszabbat tudja kihozni Európából. Nagyon sokszor úgy érzem, hogy pont akkor hiányzik az együttérzés, amikor a legnagyobb szükségünk lenne rá. Az együttérzés pedig Európa erejének leghatalmasabb megnyilvánulása.
Felelőssége az egyes országok EP-képviselőinek, hogy a hazájukban többeknek legyen ehhez hasonló a hozzáállásuk?
Minden uniós ország máshol tart, és másféle problémákkal küszködik a társadalmi integráció és elfogadás terén. Az egyesítő kérdés az, hogy milyennek képzeljük el Európa jövőjét: bátorsággal, tettrekészséggel viszonyulunk hozzá, vagy hagyjuk, hogy a félelmeink vegyenek erőt rajtunk. Szeretném azt hinni, hogy Európa lehet a remény és az összetartozás közössége, ahol nem számít a vallásod, a hovatartozásod, ugyanolyan lehetőségekkel vágsz neki az életnek, mint bárki más. Ezt erősíti a globális klímakatasztrófa veszélye, ami ugyanúgy fog sújtani mindenkit. Ez ellen nem lehet máshogy fellépni, mint együtt, akár tetszik, akár nem.
Egy efféle átfogó együttműködés hogyan valósulhat meg úgy, hogy a kétsebességes Európa is egy létező kilátás a kontinens előtt?
Az egyensúly megtartása, a szociális és gazdasági állapotok figyelembe vétele elképesztően fontos. Nyilvánvalóan minden országot ugyanarra a szintre akarunk hozni, mert egy igazi Európai Köztársaság csakis így valósulhat meg. Az ideális helyzet valóban az, hogy minden ország rendelkezik az együttműködéshez szükséges alapokkal. És habár ettől még messze vagyunk, most jött el az idő arra, hogy aktívan kezdjünk el ezért dolgozni.
Európa további központosítása mellett van, de közben élesen bírálja az ezzel járó bürokráciát. Nincs ebben ellentmondás?
Persze, óriási a bürokrácia már így is, de ezt ki lehetne kerülni valamennyire, ha célorientáltabbak lennénk, és arra fókuszálnánk, hogyan tudjuk azonos szintre emelni a tagországokat. Nem akarok olyan uniót látni, ahol attól függően, hogy hol élsz Európán belül, más lehetőségeid vannak. Ideális esetben egy 16 éves francia ugyanakkora esélyekkel kellene hogy induljon, mint egy 16 éves bolgár. Nem lehet egyik napról a másikra egy szintre hozni egy kontinenst, de hiszek abban, hogy ez rengeteg, általam is említett problémát megoldana anélkül, hogy az egyes országok szuverenitását sértené. Ezért kellene közelebb hozni az európai politikát a választókhoz, hogy ők segítsenek eldönteni, hogyan érjük el ezt.
Korábban többször említette, hogy az ez elleni törekvések, így például Salvini vagy Orbán Viktor jobbololdali populizmusa kihalófélben van. Honnan jönnek ezek a remények?
Egyrészt abból, amiket az alulról jövő, polgárok által szervezett kezdeményezések képviselőitől hallok, másrészt történelmi tapasztalatból. A szélsőjobb lángjai újra és újra fellobbannak, de alapvetően a szeretet legyőzi a gyűlöletet, mert erősebb annál.
Ha csak az Extinction Rebellion aktivistáira nézünk a klímakatasztrófa ügyében, vagy vesszük azt a számtalan civil szervezetet, amelyek fantasztikus munkát végeznek Európa-szerte, láthatjuk, hogy minden gyűlölködés ellenére az emberek képesek megtalálni egymást és összefogni.
Ha konzervatív publicista lennék, azt mondanám, hogy az emberi természet márpedig nem ilyen, és az önálló létfenntartás, valamint a szuverenitás ösztöne erősebb, mint az efféle multikulturális összefogásé.
Mi egy nép kultúrája, ha nem több kultúra keveréke? Nem kell olyan távolra visszanéznünk a történelemben, hogy rájöjjünk arra, mindannyian máshonnan jöttünk, más a hátterünk. Épp ezért semmi akadálya annak, hogy a jövőben új kultúrákat alakítsunk ki, nincs szabály, ami kimondja, hogy meg kell ragadnunk valahol. Számomra például az Egyesült Királyságot az teszi nagyszerűvé, hogy olvasztótégely különböző filozófiák, látásmódok, emberek, kultúrák számára. Számtalan kutatás bizonyította, hogy mind gazdasági, mind társadalmi értelemben a bevándorlás gazdagította ezt az országot. Nem tartom igaznak azt, hogy csak a saját kultúránkba tartozókkal kell törődnünk.
Hogyan védené meg ezt az álláspontot valaki olyannal szemben, akinek túl drága a nemzeti identitása ahhoz, hogy feladja ezekért? Van helye a nemzeti identitásnak egy Európai Köztársaságban?
Persze, ezek az eszmék tudnak egymás mellett működni. Senki sem mondja azt, hogy kezdj el francia vagy magyar zászlókat gyújtogatni, és add fel a hazafiasságodat, a nemzeti identitásodat. Mindenki képes lehet egyszerre szeretni a hazáját és egyszerre más nemzet tagjaival is törődni. A két dolog kéz a kézben jár.
Kiemelt kép: A szerző felvétele
