Nagyvilág

Ezért ülteti szét az együtt utazókat a Wizz Air

Lehetőséget kaptak az Utazómajom Facebook-oldal követői, hogy írásban kérdezzenek  a Wizz Air légitársaságot érintő ügyekről. Radó András, a Wizz Air vállalati kommunikációs menedzsere pedig írásban válaszolt a felmerülő kérdésekre.

Miért ültetik szét az együtt utazókat ha még vannak a gépen bőven szabad helyek?

Az egyik legtöbbeket zavaró gyakorlatot úgy magyarázta Radó András, hogy „akkor igazán igazságos a foglalás, ha azoknak akik utoljára vásárolják meg a jegyeiket – és akik emiatt a legdrágábban jutnak jegyekhez – is meghagyjuk a lehetőséget hogy eldöntsék szeretnének-e egymás mellett utazni”.

A menedzser azt állította, hogy nem a profit motiválta az együtt utazók különültetését, hanem „átlátható, igazságos és hosszú távon működő megoldást kerestek”, és arra jutottak, hogy ez a legjobb megoldás.

Csak ezzel a megoldással tudunk mindenkinek egységes foglalási feltételeket biztosítani, és tartósan alacsonyan tartani az alap jegyárainkat

– írta Radó András.

Mikor lesz alapdíjon hívható ügyfélszolgálat?

„Az emberi erőforrásnak nagyon magas költsége van” – indokolta Radó, hogy miért drága az ügyfélszolgálat felhívása. Hozzátette, ha növelnék az ügyfélszolgálaton dolgozók számát, akkor annak a költségei a repülőjegyek árainak emelkedésében is meglátszanának.

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

„A Wizz Air többek között az alacsony működési költségre alapuló üzleti modellje miatt ilyen sikeres. Ezért is próbálunk minél több folyamatot, beleértve az ügyfélszolgálattal kapcsolatos ügyintézési folyamatokat is automatizálni és/vagy az online felületre terelni, és utasainknak lehetővé tenni, hogy egyedül, gyorsan és költségek nélkül intézhessék különböző dolgaikat” – magyarázta a Wizz Air menedzsere.

Hogy lehet, hogy fizetésnél az utolsó gomb megnyomásánál tölt az oldal, majd egyszer csak kidob a rendszer, és ugyanaz a jegy már sokkal drágább?

„Ez az eset akkor áll fent, ha az adott árú jegyből, vagy az adott árosztályban lévő jegyekből már nagyon kevés van, vagy az általad kiválasztott volt az utolsó ilyen áron elérhető jegy, és amíg te a foglalásodat véglegesítetted valaki (gyorsabban) megvásárolta az általad kinézett jegye(ke)t” – válaszolta Radó.

Mikor lesz korrekt és azonnali utastájékoztatás, ha a járattal történik valami? És mikor jön el az idő, amikor időhúzás nélkül kifizetik a kártérítést?

„Azt gondolom, hogy az sms-ben és az azonnali értesítésen keresztül (push notification) valamint az e-mailen küldött információk már most is gyorsan és megfelelő információval jutnak el az utasokhoz” – írta a wizz aires vezető. Viszont akik nem a Wizz Air hivatalos felületein, hanem más közvetítőkön keresztül vették a jegyüket, azoknak az elérhetőségei nincsenek meg a légitársaságnál, így Radó szerint ezért nem is tudják őket értesíteni.

A kártérítésekről pedig azt írta, hogy „a jogos kártérítéseket pedig mindenkinek kifizetjük, a vonatkozó határidőket a törvény szabályozza”.

300 millió forintos bírságot kapott a Wizz Air
A Fővárosi Kormányhivatal leszögezte, mindig a legszigorúbban lépnek fel a közelmúltbeli esetekhez hasonló incidensek kapcsán.

Miért kell állandóan változtatni az ingyenesen felvihető poggyászok méretet?

„A poggyász-szabályzatunkat utoljára 2018 októberében változtattuk, melynek komoly operációs okai voltak. A korábbi poggyász-szabályzat nem volt teljesen igazságos, hiszen nem tette egyértelművé, hogy kinek a kézicsomagja fér fel a fedélzetre és kié nem, ezért volt benne egyfajta szerencse faktor is” – indokolta Radó András, hogy miért kell külön fizetni a nagyobb csomagokért tavaly ősz óta.

Kiemelt kép: MTI / Kovács Tamás

Ajánlott videó

Olvasói sztorik