Nagyvilág

Caracali kislányokat kényszerítettek szexre katonákkal, rendőrökkel, menedzserekkel

A Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Ügyészség is tudott róla.

A Libertatea című román lap alapján a Transindex azt írja, hogy 16 kiskorú lányt kényszerített szexre egy caracali klán. Erről álnéven az egyik áldozat számolt be az újságnak. Azt mondta, több lányt is egy  NATO-bázisra vittek, hogy a katonák kedvére tegyenek. Veréssel, zsarolással vették erre rá őket.

Bár erről tudott a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Ügyészség (DIICOT), tartott is kihallgatásokat, de a nyomozást felfüggesztették, mielőtt a katonák kiléte kiderült volna. A kislányokat szexre kényszerítették egy osztrák cég menedzsereivel is. 17 férfit ítéltek felfüggesztett börtönre.

A DIICOT ügyészeinek a lányok azt mondták, emberkereskedők kezébe kerültek. A Libertatea szerint egy caracali panzióst kihallgattak, azzal vádolták, hogy oda is jártak amerikai katonák, osztrákok és románok a kiskorú lányokhoz.

A lapnak álnéven nyilatkozó áldozat elmondta, hogy a külföldiek  rendszerint 100 eurót fizettek egy alkalomért, de a pénz nagy részét elvették tőlük. Ő beszélt arról is, hogy kuncsaftjaik közé tartoztak a helybéli rendőrök is, akiknek ő is többször elmondta, hogy kiskorú, fogolyként tartják ott, és kényszerítik a szexre, de állítása szerint ez a rendőrüket nem érdekelte, noha többször  elsírta magát, kérte, hogy segítsenek rajta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik