Rövid tárgyalás és izmozás után az Európai Parlament megválasztotta az Európai Bizottság elnökének Ursula von der Leyen német védelmi minisztert. VDL, ahogy Brüsszelben hívják, már a jelölésével is komoly politikai következményeket szabadított az európai politikára, és ezt a megválasztása csak fokozta. Összeszedtük azokat a tanulságokat, amelyeket le lehet vonni az elmúlt pár hét eseményeiből.
Kilenc szavazat. Ennyivel szerzett többet von der Leyen a szükségesnél. Nehéz túlhangsúlyozni ennek a jelentőségét, hiszen nem történt még ilyen a maastrichti szerződés 1993-as hatályba lépése óta. Az összes megválasztott bizottsági elnök stabil többséggel ment át a parlamenten, ami erős mandátumot jelentett nekik a továbbiakban.
Ez von der Leyenre nem igaz. Ha tíz képviselő máshogy szavaz, akkor most arról beszélünk, miért bukott el az Európai Tanács és a tagállamok vezetőinek terve. Ráadásul, elég szokatlan módon, előre sem lehetett tudni, ki hogyan fog szavazni, hiszen több pártcsalád megosztott volt, a szavazás pedig titkos. Így aztán soha nem számított még annyit egyetlen képviselő akarata, mint most.
Ez azért fontos, mert úgy tűnik, a pártcsaládok messze nem fogják olyan keményen a parlamentet, mint eddig. Az előző bizottsági elnökök azért kaptak nagy támogatást, mert a parlamentet igazából két nagy pártcsalád irányította. Az Európai Néppártnak és a szocialistáknak határozott többsége volt, és a pártcsaládok vezetői keményen fogták a képviselőket.
Az idei EP-választás ebben változást hozott. A két nagy párt elvesztette a többségét, egy vagy két másik pártcsalád támogatására vannak rászorulva. Főleg, hogy még a saját embereik sem mindig szavaznak úgy, ahogy szeretnék. Ha kiszámoljuk, honnan érkeztek bevallott szavazatok Ursula von der Leyenre, azt láthatjuk, hogy a szocialista frakció körülbelül harmada szavazhatta csak meg. Ilyesmi korábban elképzelhetetlen volt. A káoszt csak növelte, hogy a szocialista pártcsalád vezetése nem döntött előre arról, hogy közösen hogyan szavazzanak majd, hanem engedték, hogy a párton belüli különböző csoportok összekülönbözzenek.
Ennek azért van nagy jelentősége, mert nem von der Leyen az egyetlen, akiről szavaznia kell a parlamentnek. Ilyen szétszórt, megosztott és gyengén vezetett parlamenten nem biztos, hogy átmegy majd az új bizottság, amikor a 28 biztosról egyszerre szavaznak. Ahogy azt se tudni, hogy a hétéves költségvetést elfogadják-e, hiszen itt eddig is brutális politikai kavarások mentek a háttérben, amit csak fokozhat, hogy irányíthatatlanná vált az EP. És ezt a játékot minden egyes politikai vagy törvényjavaslat elfogadásánál el kell majd játszani a következő öt évben.
A Barroso-bizottság első leszavazásától Juncker csúcsjelölti megválasztásán keresztül a mostani izmozásig folyamatosan nőtt a demokratikusan választott képviselők szerepe. Ez azért fontos, mert a valódi hatalmat eddig a miniszterelnökök gyakorolták, és most csak kilenc szavazaton múlt, hogy ez nem változott meg gyökeresen.
A jövőben valószínűleg sokkal aktívabb parlamenti politizálást láthatunk majd, és egyre inkább kiéleződik az intézmények közötti harc a valódi politikai hatalomért. Ebben nagy lépés, hogy von der Leyen a megválasztásáért cserébe hajlandó volt valamennyi törvényhozási jogkört is ígérni a parlamentnek. A nemzeti parlamentekkel szemben az EP nem nyújthat be törvényjavaslatokat, csak módosíthatja azokat, amiket a bizottság kezdeményez. VDL megígérte, hogy ha elég szavazat gyűlik össze erre a parlamentben, ő elkezdi a javaslatok szövegezését.
Persze az, hogy elég szavazat gyűljön össze, nem lesz egyszerű, és ezt mutatta meg a bizottság elnökének megválasztása is. Mivel a von der Leyen jelölését is tartalmazó egyezség három nagy pártcsaládot érintett, azt gondolhattuk volna, hogy ezek a pártcsaládok simán meg is szavazzák a leendő elnököt. De még akkor sem ez történt, ha pontosan tudjuk, hogy von der Leyen megválasztása jó volt a szocialistáknak és a liberálisoknak is. Nagyon nehéz lesz ezután bármilyen kritikus kérdésben többséget szerezni hosszú tárgyalások és jól felépített politikai kommunikáció nélkül.
Ha a Fidesz nem szavazza meg, Ursula von der Leyen most nem a bizottság elnöke. Ha Matteo Salvini Ligája nem szavazza meg, ugyanez a helyzet. Ha a lengyel kormánypárt nemmel szavaz, dettó. Ez három erős szélsőjobboldali párt a parlamentben, amelyekkel szinte folyamatos harcot vív a von der Leyen vezette Európa-párti többség.
Von der Leyen jelölése rossz volt Orbán Viktornak és a Fidesznek. Kaptak egy Angela Merkelhez hű föderalistát, aki szinte semmiben nem ért egyet a magyar kormánnyal. Ezért írtuk korábban azt, hogy Orbán lehet az új EU nagy vesztese.
Ezen azonban sokat változtatott von der Leyen megválasztása, és az a kilenc szavazat, amivel ezt el tudták érni. Hiába föderalista, hiába gondol mindenről mást, a Fidesz 13 mandátuma nélkül nem lett volna többsége a parlamentben. Ez nyilván nem minden esetben lesz így, hiszen lesz olyan, hogy a zöldek és a teljes szocialista frakció együtt szavaz. Ebben az esetben nem kell majd Orbán Viktor 13 szavazata. De lesz olyan is, hogy kelleni fog, és ezért a politikai árat meg kell fizetni, ami nyilvánvalóan erősíti a Fidesz pozícióját.
Kiemelt kép:John Thys / AFP
