Nagyvilág

Már kilátszik a tenger alól az épülő horvát szuperhíd

Már láthatók az első vízfelszín fölötti elemei annak a hídnak, amely Horvátország államhatárral kettészakított dalmáciai tengerpartjait szárazföldön is összeköti egymással. Így Dubrovnikba autópályán hamarosan Bosznia-Hercegovina érintése nélkül lehet majd eljutni.

Tavaly indították meg a Peljesac-híd beruházását Horvátországban, a konkrét kivitelezési munkák viszont még csak körülbelül fél éve tartanak. Az új közúti átkelőhely az Adria egyik öblén ível majd át, de ennél sokkal nagyobb jelentőségű: Horvátországnak két egymástól elválasztott részét köti össze immár szárazföldön is.

A Bosznián túli, a dél-dalmáciai partokon húzódó részekre így majd közúton is kizárólag horvát területen lehet eljutni. Ezzel a horvátok kikerülik a „neumi kiszögellést”, azt a települést, ahol Bosznia-Hercegovina egyetlen ponton megszakítja a dalmáciai horvát tengerparti sávot és kijárattal rendelkezik az Adriára.

A hídépítés miatt a bosnyákok elégedetlenkedtek is korábban, azt állítva, hogy Horvátország korlátozza hozzáférésüket a tengerhez. A vitákat végül rendezték (bár negatív hangok most is hallatszanak a bosnyák oldalon), így Split és Dubrovnik között – ha megépül a Peljesac-híd – csak horvát területen haladhatnak át a járművek.

Az új közúti összeköttetést kínai építők teremtik meg (számos szomszédos ország ezt is gyanakodva figyeli), és éppen figyelemre méltó munkafázishoz érkeztek. A China Road and Bridge Corporation (CRBC) társaság által kivitelezett híd első vízfelszín fölötti elemeit éppen most építik be ugyanis a Peljesac-félsziget és a szárazföld között megvalósuló létesítménybe.

A híd a szlovén Siol.net szerint az egyik legfontosabb infrastrukturális beruházás déli szomszédunkban. 148 állandó és 2 tesztpillért már leraktak a kínaiak az Adriai-tenger mélyére, ezekben a napokban viszont már a híd felszín fölötti elemei is láthatóvá váltak. A pillérekre most helyezik el azokat a „teherhordó” alaplemezeket, amelyek már a víz fölé is kikandikálnak. Ezek a híd teherbírását biztosító lemezek kötik majd össze a pilléreket.

A Siol.net szerint az építkezés, amelyet a Hrvatske ceste (Horvát Utak) nevű cég rendelt meg, 420 millió euróba kerül majd. A híd 2,4 kilométer hosszú és 55 méter magas lesz, négy forgalmi sáv haladhat majd át rajta.

A hídon jelenleg 44 horvát és 385 kínai munkás és alkalmazott dolgozik. Utóbbiak munkavállalási engedélye körül elég sok probléma merült fel, ezért a kínai kivitelezőnek komoly bírságot kellett fizetnie nemrégiben. A kivitelezés két év múlva fejeződhet be.

Jelenleg legalább húsz hajó vesz részt az építkezésben, bár a legnagyobb, a Xong Cheng 1 óriásdaru már elhagyta májusban a helyszínt. A hídra való feljutáshoz további 33 kilométernyi utat építenek a Peljesac-félszigeten.

Kiemelt kép: SiolNET

Ajánlott videó

Olvasói sztorik