Nagyvilág

Tanúként idézhetik be a Hableány túlélőit mentő hajósokat

Újabb tanúk meghallgatását indítványozzák a Hableány-katasztrófában sértetti képviselőként eljáró ügyvédek, akik a vízbe esett emberek mentésében részt vevő hajósokat tervezik beidéztetni - írta keddi számában a Magyar Nemzet.

A Hableányt üzemeltető Panoráma Deck Kft. oldalán sértetti képviselőként fellépő két ügyvéd egyike, Sógor Zsolt a lapnak azt mondta: a beidézendő tanúk pontosan beszámolhatnak arról, hogy mit hallottak, illetve nem hallottak a térségben hajózók rádióforgalmazásából.

A nyomozás eddigi adatai és a gyanúsítás szerint a Viking Sigyn úgy akarta megelőzni a Hableányt, hogy a hajózási szabályzat előírásait megszegve nem vette fel a kapcsolatot a magyar hajó személyzetével.

A szállodahajó május 29-én utolérte a Margit hídnál a Hableány sétahajót, amely az ütközéstől azonnal elsüllyedt, a 33 dél-koreai utas, illetve a magyar matróz és a kapitány közül mindössze hét távol-keleti turista élte túl a balesetet – emlékeztet a lap.

A 28 halálos áldozatot követelő Hableány-katasztrófa ügyében a szállodahajó 64 éves ukrán hajóskapitányát gyanúsították meg, de a hatóságok egyelőre tervezik Jurij C. folytatólagos gyanúsítotti kihallgatását, erre várhatóan az egyes igazságügyi szakértői vélemények elkészülte után lehet számítani. Ilyen például a hajózási szakmai szempontokat tudományos alapon vizsgáló nautikai szakértői vélemény is – írta a Magyar Nemzet.

A lap úgy tudja, a Hableány kiemelésében részt vettek megjutalmazása mellett a Belügyminisztérium életmentő emlékéremre terjeszti fel azokat, akik a katasztrófa után megmentették a hét túlélő dél-koreai turistát.

Kiemelt kép: Mohos Márton/24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik