Nagyvilág

Nem függnek majd a gazdasági mutatóktól az uniós támogatások kifizetései

Az Európai Parlament (EP) elutasította, hogy az uniós regionális támogatás felfüggeszthető legyen abban az esetben, ha a nemzeti gazdasági mutatók nem megfelelőek.

Az EP strasbourgi plenáris ülésén 460 szavazattal, 170 ellenszavazat és 47 tartózkodás mellett szerdán elfogadott új rendelkezések átfogó szabályozást határoznak majd meg a 2021-2027 közötti időszakra szóló uniós költségvetés számára a regionális, kohéziós és szociális támogatások elköltésére.

A szabályok biztosítják, hogy az uniós régiók és közösségek folyamatosan forráshoz juthassanak, és hogy a kevésbé fejlett területek nagyobb támogatást kapjanak.

Az állásfoglalás szerint a finanszírozási rátáknak és a támogatásra biztosított teljes összegnek a 2021-2027 közötti időszakban is a jelenlegi szinten, azaz 2018-as árakon számítva 378,1 milliárd eurón kell maradnia. A kevésbé fejlett térségeket továbbra is jelentős uniós támogatásban kell részesíteni, esetükben a társfinanszírozási ráta akár 85 százalékos is lehet, szemben az Európai Bizottság által javasolt 70 százalékkal.

Az EP az elmaradottabb és fejlett régiók közötti állapotban lévő térségek társfinanszírozási rátáját 65 százalékra, a fejlett régiókét pedig 50 százalékra emelte. A testület az unió legtávolabbi térségeinek (Guadeloupe, Francia Guyana, Réunion, Martinique, Mayotte, Saint-Martin, az Azori-szigetek, Madeira és a Kanári-szigetek) nyújtott extratámogatásra 1,6 milliárd eurót, a költségvetés 0,4 százalékát különítene el.

Az EP-képviselők rögzítették, hogy a finanszírozási alapelveknek szorosabban kapcsolódniuk kell az unió általános céljaihoz, többek között a versenyképesség fokozásához, a kis- és középvállalkozások megerősítéséhez, a környezetvédelem és a környezet állapotának javításához, valamint segíteniük kell az alapvető jogok tiszteletben tartását, a nemek egyenlőségének biztosítását és bármilyen hátrányos megkülönböztetés megelőzését.

A parlamenti állásfoglalás elfogadásával megkezdődhetnek a jogszabály végső formáját meghatározó tárgyalások a tagállami szakminiszterekből álló tanáccsal.

(MTI)

Kiemelt kép: iStock

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik