Nagyvilág

Törökország teljes jogú EU-tagságot akar

A török EU-ügyi miniszter szerint már teljesítették az előfeltételeit az újabb csatlakozási fejezetek megnyitásának.

Törökország célja a teljes jogú európai uniós tagság, és nem hajlandó elfogadni egy alacsonyabb szintű partnerségi viszonyt – ezt mondta a török EU-ügyi miniszter, Ömer Celik kedden Brüsszelben.

Celik az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság rendezvényén kijelentette: szükséges a vámunió tervezett kiterjesztése az Európai Unióval, de semmiképp nem jelenti a tagság alternatíváját. Azt mondta, a felek közötti feszültségek ellenére mielőbb tovább kell lépni az uniós csatlakozási tárgyalásokban, különös tekintettel arra, hogy Ankara szerinte már teljesítette az előfeltételeit az újabb csatlakozási fejezetek megnyitásának.

Az uniós tagállami kormányokat tömörítő tanács tavaly decemberben döntött úgy, hogy az EU a jelenlegi körülmények között nem nyit újabb csatlakozási fejezeteket Törökországgal. Az 1999 óta tagjelöltnek számító Törökországgal 2005-ben kezdődtek meg a tényleges csatlakozási tárgyalások, de a 35 megvitatandó fejezet közül azóta is csak 16-ot fejezetet sikerült megnyitni, és mindössze egyet tudtak lezárni – a tudományos és kutatási fejezetet.

A tavaly nyári törökországi puccskísérletet követően bevezetett elnyomó intézkedések miatt az Európai Parlament is éles bírálatokat fogalmazott meg, a képviselők már két állásfoglalásban is a csatlakozási tárgyalások felfüggesztését követelték. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik