Nagyvilág

Lehet, hogy épp most buktatják meg Donald Trumpot

Még két hónapja sincs, hogy Donald Trump Amerika elnöke. Sokkal többnek tűnik.

Aminek az is oka, hogy Trump olyan tempóban szolgáltatja a botrányokat, hogy követni is nehéz. Összefoglalni majdnem ugyanennyire, de alapvetően háromféle botránya volt eddig Trumpnak.

A valódi problémák az utóbbival vannak. Az elmúlt pár hétben két komolyabb botrány is volt a Trump-csapat orosz kapcsolataiból. Először Michael Flynn nemzetbiztonsági tanácsadó volt kénytelen lemondani, mert elég gyanús körülmények között beszélt Szergej Kiszljak washingtoni orosz nagykövettel. Utána pedig Trump igazságügyi minisztere, Jeff Sessions futott neki ugyanennek a fának.

Sessions kétszer is találkozott Kiszljakkal, amivel önmagában nem lenne probléma, ha utána eskü alatt nem hazudta volna el a dolgot a kongresszusi meghallgatásán. A miniszter egyelőre nem bukott bele a botrányba, esélyes, hogy nem is fog. Annyit mindenesetre sikerült elérni vele, hogy kivonja magát minden Trump-kampányt és Oroszországot érintő vizsgálatból.

Patyomkin

Nem nagyon telik már el hét anélkül, hogy Trump ne keveredjen bajba az oroszok miatt. Korábban írtunk már arról, hogy ez az “Oroszország meghekkelte a választást” elég homályos és bizonyítatlan vád. Mégis hogyan hekkelte meg? És pontosan kit? És volt szerepe Oroszországnak Trump győzelmében? Ráadásul a visszatérő “meghekkelni a választást” kifejezése eleve két különböző botrány összeolvadásából származik, de ezeknek már úgysem emlékszik senki a részleteire, csak arra, hogy valami nagyon gyanús.

Az egész ügy kicsit olyannak látszik, mintha a Demokrata Párt továbbra sem szeretné elfogadni azokat az okokat, amelyek Trump győzelméhez vezettek, és a saját felelősségük helyett mindenáron külső beavatkozót szeretnének keresni.

Az oroszvád mindenesetre még alkalmas is lehet arra, hogy Trump tényleg belebukjon. Most egy képzelt leírás következik arról, hogyan történhet meg ez az egész. A jövőbeni események természetesen fiktívek (egyelőre), ahogy a múltbéliek közötti összefüggések is. De az eddig megtörténtek alapján ez a menetrend egészen lehetségesnek tűnik.

Először Trump egyik főtanácsadója bukik meg azzal, hogy együttműködött az oroszokkal még Trump beiktatása előtt. A legfontosabb, hogy ha törvénytelent nem is, legalább valami hazaárulásszagút csináljon. Ezt Flynn teljesítette is, amikor azon a napon, amelyen Barack Obama szankciókat jelentett be orosz diplomaták ellen, azt tanácsolta Kiszljaknak, hogy ne tegyen semmit, mert a Trump-kormány majd eltörli őket.

Fotó: Europress/AFP/Nicolas Kamm

Not my precedent

Flynn bukásával megvan a politikai precedens arra, hogy bele lehet bukni abba, ha valaki találkozik egy orosz diplomatával, még ha ehhez kellett is Flynn hazudozása.

Közvetlenül ezután elkezdenek arról pletykálni a kongresszusban, hogy egy olyan független vizsgálóbizottságot állítanának fel a Trump-kampány és Oroszország kapcsolatainak kivizsgálására, mint amilyen korábban a szeptember 11-i terrortámadásokat vizsgálta.

Nem sokkal ezt követően – miután már megvolt a politikai precedens arra, hogy Kiszljak nagykövettel találkozni olyan, mint Gyurcsány Ferenccel választási szövetséget kötni – az igazságügyi miniszter is belekeveredik a veszedelembe, majd bejelenti, hogy minden vizsgálatból kivonja magát.

Ennek egy nagyon fontos következménye van. Trump legfontosabb jogi embere már semmilyen módon nem láthat bele  a nyomozásba. És ez a lehetőség akár komolyan fel is merülhetett volna, nem csak azért, mert Richard Nixon már megcsinálta, hanem azért, mert Donald Trump is, amikor arra kérte az FBI vezetőit, hogy nyilvánosan álljanak ki mellette az oroszváddal kapcsolatban. Természetesen megtagadták.

És itt tartunk most. Innentől még pár dolognak kell történnie.

Először annak, hogy a Trump-kampány még néhány szereplője is belekeveredjen a balhéba. Ez valószínűleg meg is fog történni, nehéz elképzelni, hogy legalább néhányan ne beszéltek, vagy találkoztak volna az orosz nagykövettel. Azt pedig már tudjuk, hogy az orosz nagykövet telefonját lehallgatták, innen derült ki, miről is beszélt Flynnel.

J’accuse

Az ezt követő lépcső pedig a megvádolás jogi alátámasztása lenne. Ehhez tökéletes alapanyagot szolgáltathatna mondjuk Donald Trump adóbevallása, amit nagyon nem szeretne nyilvánosságra hozni. Azt persze nem tudni, hogy ez miért van. Lehet, hogy az orosz befektetések miatt, de lehet, hogy csak azért, mert kiderülne, hogy sokkal szegényebb, mint amit állított. És az is lehet, hogy csak szimplán nem fizetett adót, bár ebből jönne ki a legjobban.

Az adóbevallást többféleképpen nyilvánosságra lehetne hozni. Egyrészt azzal, ha anyagi károkozás miatt bepereli egy olyan cég, amelyet hátrányos helyzetbe hozott Trump elnöksége a saját cégeivel szemben. Lehet ilyen a Nordstrom, vagy akár egy hotel is Washington D.C.-ben, viszonylag könnyű lenne mindkettőt bizonyítani.

Vagy csak simán ki is szivároghat az a bevallás, nem lenne példa nélküli.

Kérdés az, hogy a demokratáknak milyen szerepe van az eddigi eseményekben. Már ha van egyáltalán benne szerepük. A hírek szerint az Obama-kormányzat az utolsó pár napban elkezdett zsemlemorzsaként információkat dobálni a különböző nyomozóirodáknak, hogy legyen hol elindulniuk.

Viszont az is igaz, hogy a demokraták egyelőre nagyon nem szeretnék megvádolni Donald Trumpot. Nekik ugyanis segít Trump elnöksége. Rég volt ennyire népszerűtlen republikánus elnöke az Egyesült Államoknak, és Trump hajlamos aktivitásra bírni a liberális szavazókat is. Ahogy most állnak a dolgok, a Demokrata Pártnak jó esélye van arra, hogy két év múlva visszafoglalja a képviselőház és a szenátus jó részét. Akkor pedig a kellő mennyiségű szavazat is meglenne Trump lemondatásához.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik