Nagyvilág
lóverseny (Array)

Akkorát győzött egy ló, hogy még a fogadásokat sem váltják be

Kerner Zsolt
Kerner Zsolt

újságíró. 2015. 06. 09. 14:26

Rengeteg a beváltatlan győztes fogadószelvény egy telivér versenyló példátlan győzelemsorozata után

Korábban a témában:

Több mint 94 ezer kétdolláros fogadószelvényt tettek az American Pharoah nevű hároméves ménre a szombati lóversenyen, ezek óriási többségét azonban a ló történelmi győzelme után nem váltották be a fogadóirodáknál. A telivér – egy 1978 óta példátlan teljesítményt felmutatva – a szezon harmadik jelentős amerikai lóversenyfutamát is megnyerte zsinórban a zsúfolásig megtelt New York-i Belmont Parkban a hétvégén. A két dollárba kerülő (mintegy 550 forint) győztes szelvényekért darabonként 3,5 dollár (970 forint) járna, vagyis összességében több mint 315 ezer dollár (87 millió forint) maradt a verseny szervezőinél, mondta el a futam szóvivője, John Durso.

A szelvényeket sokan emlékként vitték haza, ugyanis 1978 óta most először sikerült egy lónak a Triple Crown, vagyis a szezon három legjelentősebb amerikai lóversenyének, a 1,5 millió dollár összdíjazású Belmont Stakes mellett a Kentucky Derbynek és a hosszabb távú Preakness Stakesnek a megnyerése.

Mások viszont az online aukciós oldalakon próbálják pénzzé tenni a szelvényeket, ahol már röviddel a verseny után elkezdték árulni azokat, többnyire 15-25 dollár (mintegy 5-7 ezer forint) körüli összegekért.

A fogadószelvényeket 2016. március 31-ig lehet beváltani a New York-i Versenyszövetségnél, ezt követően az utánuk járó összeg New York állam tulajdonába kerül.

Az egyiptomi származású texasi Ahmed Zayat tulajdonában lévő American Pharoah a lósport történetében a 12. állat, amely besöpörte a Triple Crownt, de 1978 óta egyetlen más lónak sem sikerült győznie mind a három nagy versenyen (13 állat megnyerte az első két versenyt, de mind elbukta a belmontit). A versenyló zsokéja a 43 éves Victor Espinoza, edzője pedig Bob Baffert volt.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Le·nyfalu, 2009. november 14.
Egy civil gÈpkocsiba rejtett traffipax Le·nyfalun. Az idÈn ·prilis Ès j˙nius kˆzˆtt nagymÈrtÈkben nıtt a hal·los kˆz˙ti balesetek sz·ma, Pest megyÈben, ezÈrt szolg·latba ·llÌtottak egy "l·thatatlan traffipaxot", egy "rendıri jelleg nÈlk¸li civil szemÈlygÈpkocsit", amely mozg·s kˆzben is kÈpes rˆgzÌteni a szab·lysÈrtÈseket. V·con Ès Le·nyfalun pedig, sebessÈgmÈrı rendırt ·br·zolÛ b·bukat is "szolg·latba" helyeztek a megelızÈs vÈgett.
MTI FotÛ: Kov·cs Attila
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.